Mióta és miért tartjuk a Húsvét ünnepét? A  Vallástörténeti kislexikon  két magyarázatot ad erre:

1. Zsidó  (pászka ünnep a héber  peszach, arám paszcha, elmenni, elvonulni  igéből) -  az egyik legnagyobb évenként visszatérő zsidó ünnep, az Egyiptomból való legendás kivonulás emléknapja. Eredetileg az i. e. IX. század- ban az aratás kezdetének az ünnepe volt és valószínüleg kánaáni hatásra alakult ki a másik két mezőgazdasági jellegű ünneppel, a pünkösddel és a sátoros ünneppel együtt, azonban fokozatosan elvesztette természeti jellegét és történelmi indoklást  kapott. A hétnapos ünnep előestéjén (Nizán hónap 14-én) egy egyéves, hibátlan bárányt öltek le, amelyet a csont megtörése nélkül sütöttek meg, és kovásztalan kenyérrel fogyasztották el maradéktalanul.  A húsvéti lakomán kovásztalan kenyeret (masszóth - „macesz”) és keserű salátát ettek. A  lakoma közben ünnepélyesen ürítették borral telt kelyheiket, miközben a legidősebb résztvevő a legfiatalabb kérésére elmondta a Biblia alapján az egyiptomi szabadulás történetét. Ezek az ősi  szokások az idők folyamán sokat módosultak, az ünnep és annak lényeges tartalma azonban ma is meg van a zsidóknál. Napjainkban az ünnep előestéjén ünnepi vacsora keretében az egyiptomi legendás kivonulásról szóló rabbinikus hagyományokból olvasnak fel.

2.  Keresztény  - a  kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus  mitikus feltámadását ülik meg.  Húsvétban a zsidó peszach (pászka) és a pogány meghaló és feltámadó istenek ünnepeinek vonásai keverednek. A keresztények a II. század elejétől hozták kapcsolatba a zsidók  húsvétját Krisztus halálával és feltámadásával, mint  ezen mitikus-legendás események évfordulójával. Húsvét megünneplésének a napja kezdetben nem volt egységes. Általában az volt a szokás, hogy a feltámadás napját Nizán hónap 14-e (a zsidó húsvét)  utáni vasárnap tartották, előtte való pénteken pedig Krisztus halálára emlékeztek.- Mivel többféleképpen számították ki a húsvét napjának idejét,  s ez több szakadást idézett elő a keresztények  között -  Ezért  a húsvéti vitát végül is a niceai zsinaton (325) zárták le, amely előírta, hogy a húsvétot egyöntetűen vasárnap kell ünnepelni, ez a vasárnap pedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap legyen. Ha a holdtölte vasárnapra esik, akkor a húsvétot a következő vasárnap kell megtartani. E rendelkezések azonban a VIII. századig nem mindenütt vetették alá magukat a keresztények. A IV. századtól általános lett az a szokás, hogy a húsvéti nagy ünnepre  negyvennapos böjttel készültek a  keresztények.”

A húsvéti ünnepkör eredete és célja a bibliai tanítások tükrében
Olvassunk  a Mózes 2. könyve 12 részéből:  2-3.5-8.  11-14.  22-27.
 „Ez a hónap  legyen néktek a hónapok elseje;  első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok  Izrael egész gyülekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt … A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e  hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű  füvekkel egyék meg azt. 
És ilyen módon egyétek ezt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az. Mert általmégyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én az Úr. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét. És legyen  ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.
22-27-ig. És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, a mely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, a mely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig.  Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen; elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító  bemenjen öldökölni a ti házaitokba.  Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre. És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, a mint megmondotta vala; akkor tartsátok meg ezt a szertartást. Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula.”


Vegyük  sorba a  Biblia-szövegeket:
- a báránynak épnek kellett lennie
Az áldozati bárány  „Isten Bárányát” jelképezte, aki  a mi üdvösségünk egyedüli reménysége.  Az apostol is mondja: „Mert a mi húsvéti bárányunk: a Jézus Krisztus. 1.Kor. 5,7.  Igen, Jézus Krisztus tökéletes „bárányként" lett megáldozva érettünk!!

- A bárányt egészben el kellett készíteni, anélkül, hogy annak egyetlen csontját is megtörnék;  ehhez hasonlóan, „Isten Báránya” egyetlen csontjának sem volt szabad megtöretnie.  (János 19,36.) A páskabárány tehát ily módon is jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát.

- a báránynak  4 napig a családdal kellett lennie. Etetgették, ápolták, megszerették,s
   ezután meg kellett ölniök.

Gondoljunk bele. A  báránykát négy napig  etetgették, ápolgatták, szeretgették, s ezután megölték. Milyen fájdalom volt  a szeretgetett bárányra felemelni a kést?  Ez a bárány szimbolizálta Jézus kereszthalálát minden  bűnös emberért.

Akit igazán szeretünk, annak mindig a kedvébe járunk,  örömére szeretnénk lenni. Igy van ez Jézus Krisztussal is. Mit kér tőlünk? János ev. 14,21. versében: „A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”
Minden szavunkkal, cselekedetünkkel, mellyel nem az Ő akarata szerint élünk, ismételten mindig „keresztre feszítjük” Jézust.

-  kovásztalan kenyérrel és keserű  füvekkel kellett elfogyasztaniuk a húst
 A húsvéti bárányt keserű füvekkel kellett enniök, ami az egyiptomi szolgaság keserűségét jelképezte.  A kovász a bűn jelképe,  ezért Krisztus tisztaságát bemutatva „kovásztalan” kenyeret kellett fogyasztaniok, sőt a  házukban sehol sem tarthattak kovászt. Mi pedig, ha Krisztus testét vesszük magunkhoz, bűneink nagyságának tudatában töredelmes szívvel tegyük. A kovásztalan kenyér fogyasztása ugyancsak jelentőségteljes volt.  Így akik  a Krisztustól életet és táplálékot fogadnak el, azoknak távol kell tartaniok maguktól a bűn kovászát.

-  A  vért az ajtófélre kellett hinteni
 Mielőtt  a rabszolgák elnyerték  szabadságukat, bizonyságát kellett szolgáltatniok a szabadulásba vetett  hitüknek. Fel kellett ugyanis a vért hinteniök házaikra, magokat és hozzátartozóikat az egyiptomiaktól el kellett különíteniök, és lakásaikban gyülekezve,  hittel és bizalommal kellett várniok a szabadulás szent pillanatát. Ha pedig az izraeliták e rendelkezések valamelyikének nem engedelmeskedtek volna, ha gyermekeiket nem különítik el az egyiptomiaktól, ha levágják ugyan a bárányt, de vérét nem hintik az ajtófélfákra, vagy ha házaikból eltávoztak volna, könnyen eljátszották volna az oly hőn áhított szabadulást. És ha saját elgondolásuk szerint ugyan lelkiismeretesen megtették az előkészületeket, de az előírt szabályokhoz nem ragaszkodnak, őszinte  lelkiismeretességük nem mentette volna meg őket. Akik e szabályok valamelyikét nem tartották be, azok elsőszülött fiát megölte volna az öldöklő angyal azon az éjszakán.

A Pátriárkák és Próféták c. bizonyságtételben ezt olvassuk: „Az nem mentette volna meg az Izráelitákat, ha a bárányt leölik csupán;  hanem vérét az ajtófélfára kellett hinteniök."
Nem elég, ha hisszük, hogy Krisztus meghalt a világ bűneiért, hanem tudnunk, hinnünk kell, hogy személyesen érettünk áldozta fel magát. Az engesztelőáldozatot úgy kell tekintenünk, mint amelyet Krisztus személyesen érettünk hozott
„És nekünk sem elég, hogy hiszünk Krisztusban, a bűnök bocsánatára, hanem hit által állandóan táplálkoznunk kell az Ő igéjéből, hogy lelki erőt merítsünk belőle.  Krisztus követőinek szívükbe kell zárniok Istennek Igéjét, úgyannyira, hogy az testté és vérré, életük erőforrásává és cselekedeteik indítékaivá, mozgatóerejévé váljék.  Krisztus ereje által, az Ő képmására kell átalakulniok, hogy Isten jellemvonásait tükrözzék, sugározzák szét.

-  örök rendtartás szerint a páskhát ünnepelniök kellett.
E nagy szabadulás emlékére évente ünnepet kellett ülnie Izráel népének, minden időben, nemzedékről-nemzedékre….A páska legyen emlékünnep, de egyben  előrevetített szimbólum is. Mert nemcsak  a múltra, az egyiptomi szabadulásra,  hanem előre is mutatott, arra a legnagyszerűbb szabadításra,  amellyel Krisztus szabadítja meg népét a bűn igájából.  Az áldozati bárány  „Isten Bárányát” jelképezte, aki a mi üdvösségünk reménysége.   Pátriárkák és Próféták  277-279.
Már Ábel bemutatta szimbolumként a „megváltás tervét”, Jézus feláldozását az emberiségért: 
„Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kaín.” Zsid.11,4. Ábel felfogta a megváltás nagy alapelveit. Beismerte,  hogy bűnös; látta a bűnt és büntetését: a halált, mely odaférkőzött lelke és az Istennel való érintkezés közé.  Elhozta tehát a leölt állatot, feláldozott életet mutatott be, így ismerte el a megszegett törvény követelményeit. Tekintetét a kiontott vér irányította az eljövendő áldozatra, a Golgota keresztjén kiszenvedő Krisztusra. Hitt az engesztelésben, mely a Golgotán megy végbe, s ez volt bizonyítéka, hogy helyesen cselekszik  és hogy áldozatát Isten elfogadja. (Pátr.P. 55-56.)


Szeretnék egy pár sorban az igazi bárány; Jézus Krisztus halálakor történtekről megemlékezni:
„Mikor a hangos kiáltás: „Elvégeztetett!” (Ján. 19,30) elhangzott Krisztus ajkáról, a papok éppen a templomban végezték szolgálatukat. Ez volt ugyanis az estéli áldozat órája.  A Krisztust jelképező bárányt bevitték, hogy levágják. A pap felvette már a jelentőségteljes és szép ruhát, felemelt késsel állott ott, amiként Ábrahám tette egykor, mikor éppen fiát készült feláldozni. Az emberek megdöbbenve figyelték az eseményt. A föld azonban megmozdult, és remegni kezdett, mert maga az Úr közelített meg az oltárt. Olyan zajjal, mint amit a szövet elrepesztése okoz, a templom  belső kárpitját tetejétől az aljáig egy láthatatlan kéz kettétépte, és az  emberek sokaságának a tekintette előtt feltárult az a hely, amelyet egyszer Isten töltött be jelenlétével. Ebben a helyiségben, a Szentek Szentjében Isten dicsősége, a Shekinah lakozott. Az irgalom széke fölött Isten itt nyilvánította ki dicsőségét. Senki más soha nem emelhette fel azt a kárpitot, amely elválasztotta a mögötte levő helyiséget a templom többi részétől, csak a főpap. A főpap is csak évente egyszer lépett be ebbe a helyiségbe, hogy elégtételt adjon a nép bűneiért Istennek. Íme azonban ez a kárpit kettéhasadt. A földi szentély legszentebb helye nem volt többé szent.
Mindenütt rémület és zűrzavar uralkodott. A papok azonnal meg akarták ölni az áldozati állatot, erőtelen kezükből azonban kiesett a kés, és a bárány megmenekült. A jelkép és a valóság találkozott Isten Fia halálában. A nagy áldozat megtörtént.
A Szentek Szentjébe vezető út megnyílt. Isten egy új és élő utat készített minden ember számára. Többé nem kell a bűnös és szomorkodó emberi nemzetségnek a főpap érkezésére várnia. Mostantól fogva maga az Üdvözítő szolgál a mennyekben főpapként és az emberek közbenjárójaként. Úgy volt, mintha egy  eleven hang szólt volna az Isten-imádókhoz: Most értek véget, fejeződtek be a bűnért hozott áldozatok és felajánlások. Isten Fia eljött ígérete szerint. „Ímé,  itt vagyok (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat”. (Zsid.10,7.) Krisztus „Az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” ( Zsid. 9,12.)
Jézus Élete  664-665. oldal.

Ha olvassuk  az evangéliumi írásokat, láthatjuk, hogy Jézus többször beszélt az előtte álló szenvedésekről, nyíltan:  Máté  20, 18 versétől így olvassuk:  „Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnap feltámad.”
Mégis, mikor ez az esemény bekövetkezett, maguk a tanítványok  sem gondoltak vissza szavaira, hanem elcsüggedtek, csalódottaknak érezték magukat.  Miért?
Mert ők is – a többi  zsidó papokhoz hasonlóan  -  a római iga alól felszabadító Messiást várták,  s  nem azt aki a bűntől akarja megváltani az emberiséget, ahogy olvassuk a Kolossé 1, 14 versében: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata.”
S az Ő vére által való megváltás eredményeként lehetünk a csodálatos menny lakói.

Olvassuk a Jézus Élete 708. oldalán:
"Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásának, akik Őbenne aludtak el. A feltámadott Üdvözítő arckifejezését, modorát, beszédét a tanítványai valamennyien jól ismerték. Amint Jézus feltámadott a halottak közül, éppen úgy azoknak is fel kell majd támadniuk, akik ő benne aludtak el és alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, mint ahogy a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy életük folyamán megváltoztak, s megbetegedtek vagy megcsúnyultak, de Jézus visszajövetelekor tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak fel. Azonosságukat azonban megdicsőült testükben is tökéletesen megőrzik. Akkor úgy ismerünk majd, amint minket is megismernek. (1.Kor. 13,12.) Orcájukon, amelyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük a  megkülönböztető vonásait azoknak, akiket szeretünk.”

Mi ma a húsvét lényege?
„Ne tekintsetek az üres sírra! Ne gyászoljatok úgy, mint  azok, akik reménytelenek és tehetetlenek! Jézus él, és mert ő él, mi is élni fogunk. Hálás szívekből, ajkakról, amelyeket megérintett már a szent tűz, hadd zengjen a boldog ének: Krisztus feltámadott! Krisztus azért él, hogy közbenjárjon érettünk! Ragadjuk meg ezt a reménységet, és ez a reménység biztos és kipróbált horgonyként tartja meg a lelkünket! Higgy és meg fogod látni Isten dicsőségét!”  Jézus Élete 700.
A Zsidókhoz írt levél 9,12 verse: „És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.”
Ezáltal a  ceremóniális törvények befejeződtek, hiszen az igazi áldozat megáldoztatott, aki : „Azáltal, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára.” ( Kolossé 2,14.)



Mi volt Pál apostol kívánsága?
„És találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom  a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.” –Filippi. 3, 9-11.

 Van okunk az örömre? Mit olvashatunk a Rómabeliekhez írt levél 8, 31-34. részében?
”Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk! A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk!  Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk;”

 Vállaljuk-e  mi is mindazt, amit Pál apostolék?  II. Korinth. 4, 6-11.
   „Mert az Isten, a ki szólt, sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szí szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatás végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk. Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben. Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.”

Vállaljuk? Emlékezzünk arra, hogy Jézus maga is azt mondotta: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”  Ő otthagyta a dicső mennyei otthont,  a királyi trónt, az Atya Isten közelségét,  az angyalok szolgálatát -  érted, értem, s minden emberért!  Mária által megszületve  élte egyszerű, nehéz munkával teljes életét,  30 éves koráig. Majd elkezdve missziómunkáját,  a főpapoktól állandóan figyelve, üldözve élte áldásos, gyógyítással, vigasztalással, segítséggel  teljes  életét,  míg a legszégyenteljesebb halállal – a kereszthalállal  halt meg,  mivel olvashatjuk a Szent írásban: „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsidókhoz írt levél 9,22.)

Nagyon szeretem János apostol által írt szöveget: János l. levele 4,10. „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy ő szeretett minket és elküldte  az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.”   Az Ő csodálatos szeretetét, nekünk is szeretettel kellene viszonyozni.  Ugyanitt az 5, 3. versében olvashatjuk, hogy hogyan? „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” 

Most  ébredhetünk rá arra, hogy mi a  Húsvét lényege? Elgondolkodni, hogy mit tett Jézus érettem,  s megkérdezni önmagamtól,  én hogyan viszonzom ezt, tiszta szívből, szeretetből?   Tudjuk „Mindenkor testünkben hordozni az Úr Jézus halálát? Nem egy évben egyszer, hanem   mindenkor! Kívánom, hogy  a Szent Lélek hasson mindannyiunk szívére, s foglalkozzanak sokat ezzel a gondolattal.

Feketéné Bokor Katalin
Képek: Wikipédia
Mykola Pymonenko: Húsvét