Kábulat Arábiában - a Kába

Minden évben több százan halnak meg a Kába körüli zarándoklat - a Hadzs - idején. A Hadzs a zarándoklat hónapja. Minden igaz hívőnek legalább egyszer életében el kell látogatnia ide, ez a Korán egyik legegyértelműbb üzenete, az őt alapelv egyike. A szent hely az Iszlám hívei szerint azért lett felállítva, hogy Allahot imádják. Ha belép az ember a Kába terére, szíve teli van becsülettel, lelke szabad, és készen áll arra, hogy alárendelje lelkét a Világegyetem teremtőjének. Az összes moszlim vallás háza ez, vagyis az összeköttetés, a testvériség és egység jelképe, amelyfelé fordul minden moszlim, amikor imádkozik.

Minden évben több százan halnak meg a Kába körüli zarándoklat - a Hadzs - idején. A Hadzs a zarándoklat hónapja. Minden igaz hívőnek legalább egyszer életében el kell látogatnia ide, ez a Korán egyik legegyértelműbb üzenete, az őt alapelv egyike. A szent hely az Iszlám hívei szerint azért lett felállítva, hogy Allahot imádják. Ha belép az ember a Kába terére, szíve teli van becsülettel, lelke szabad, és készen áll arra, hogy alárendelje lelkét a Világegyetem teremtőjének. Az összes moszlim vallás háza ez, vagyis az összeköttetés, a testvériség és egység jelképe, amelyfelé fordul minden moszlim, amikor imádkozik.

Mekka, a Szent Város
Nincs még egy olyan város a világon, amely annyi titkot rejtene, és olyan tiszteletnek örvendene, mint Mekka. Szaúd-Arábiában, Szuez és Áden között fekszik, és évente több mint egymillió zarándok érkezik ide. Az év minden napján moszlimok milliói borulnak le a földre, a szent város irányába, mint az iránytű mutatója, melyet mágnes lendít ki.

A csillogó kupolák és karcsú minaretek városa ugyanakkor az ipar és a kereskedelem központja is. A moszlimok életét az iszlám vallás határozza meg, jelen van a tudományban és a művészetben, de még a leghétköznapibb tevékenységekben is, mint például az evésben vagy mosdásban. Mekka, Mohamed próféta szülőhelye, aki 570-ben született, ő mutatta meg a pogányságból kivezető utat az egyetlen isten, Allah felé.

Mi is az a szent Kába?
Az iszlám építészet szent emlékét a hagyomány szerint Ibrahim (Ábrahám) és fia, Iszmáil építette. A Kába szó jelentése: négyszögletes épület. "Az iszlám dobogó szíve" 12 m hosszú, 10 m széles és 15 m magas. Megemelt alapzaton áll, fekete brokáttal borítva. Az ajtón lévő függönyökön és a külső falán körbefutó szegélyen arannyal hímzett ősi versek, próféták és bölcsek írásai láthatók. A márványépület és a szürke kő négy sarka a négy égtáj felé tekint.

Kába szentélyében arany és ezüstlámpák ontják a fényt. A legfontosabb tárgy a Fekete Kő, melyet a zarándokoknak hétszer kell körbejárniuk és megcsókolniuk. Ezzel ér véget a háddzs, a mekkai zarándoklat.

A fekete kő eredete
A Fekete Kő eredete misztikus ködbe vész, szentté azonban bizonyosan Mohamed tette. A geológusok szerint a világ legnagyobb meteoritja, s mint a hagyomány is tartja, egyenesen az égből hullt az Édenkertbe. Ádam (a bibliai Ádám) kapta meg, miután Allah kikergette a Paradicsomból, hogy a kő elnyelje a bűneit. A legenda szerint eredetileg fehér volt, de az idők folyamán megfeketedett a magába szívott sok emberi bűntől... Később a hagyomány szerint Dzsibril angyal (a bibliai Gábriel) Ibráhimnak (a bibliai Ábrahámnak) ajándékozta, hogy templomának a sarokköve legyen.

A Kába hatalma Mohamed kora előtt
Az iszlám előtt az arab nép a "Tudatlanság Idejét" élte. Természetimádó, animista vallásban hittek, tisztelték a köveket, a fákat és a Napot. Hitvilágukat jó és rossz démonok népesítették be. A Kába ekkor pogány szentély volt, a Fekete Kő pedig kultikus tárgy, amely Arábiából idevonzotta a zarándokokat. A pogány istenek és bálványok imádói azért csókolták meg a követ, hogy magukba szívják az erejét. A szokást, mely ettől kezdve Allah tiszteletét szolgálta, Mohamed is szentesítette.

A kő mágikus ereje
Sok történet szól a Fekete Kő mágikus erejéről. Az egyik szerint Abaha, egy abesszin katona megesküdött, hogy lerombolja a Kábát. De amikor seregével Mekkához ért, az elefántja letérdelt, és nem volt hajlandó bemenni a városba. Aztán csapatba verődött madarak érkeztek, és köveket zúdítottak a seregre, amely visszavonulásra kényszerült. A Tudatlanság Idején a Kábát bálványok és istenek népesítették be, olyanok, mint például Venus vagy Fortuna, de köztük volt egy Allah nevű sémi isten, aki később az összes többit kiszorította. Amikor Mohamed 40 éves volt, álmában megjelent neki Dzsibril angyal, aki felszólította, hogy "Hirdess Urad nevében, aki teremtett, / Vérrögből teremtette az embert/."

A hagyomány szerint, amikor felébredt, a Korán a szíve fölé volt írva, és a próféta tudta, hogy a hamis isteneket meg kell tagadni, és egyedül Allahot szabad imádni. Habár ez idő tájt a pogány hit, hanyatlásnak indult, Mohamednek mégsem volt könnyű dolga, amikor az embereket Mekka és a monoteizmus felé akarta fordítani. A Kába és a Fekete Kő elfogadása egyike volt azoknak a kompromisszumoknak, amelyekre a cél érdekében kényszerült.

Az Ótestamentum
elmeséli Hágár történetét, aki Ábrahám fiának, Izmaelnek az édesanyja volt. Sára, Ábrahám meddő és féltékeny felesége a pusztába küldte Hágárt és gyermekét abban reménykedve, hogy a sivatagban mind a ketten szomjan halnak. Ám a Mindenható egy forráshoz vezérelte az asszonyt, melyből friss víz tört elő, és így megmentette anya és gyermeke életét. A muszlimok szerint, amikor Hágár meglátta a homokból előtörő vizet, így kiáltott fel: "Zem! Zem!", azaz: "Állj! Állj!" Ezt az életet adó forrást azonosítják azzal, amelyik Mekkában pár méternyire található Ádám Fekete Kövétől. Korábban a Zemzem volt Mekka egyetlen vízforrása. Tikfából oszlopokat állítottak köré, föléje pedig kupolát emeltek. Mosásra, ivásra használták, és a mai napig a Zemzem vizével mossák tisztára, évente háromszor a Kábát.

Mekka szentségének megsértése
Habár a nem iszlám vallásúaknak tilos belépni a Nagy Mecsetbe (régebben a betolakodókra halálbüntetés várt, ma a nem muszlimokat megbírságolják), az utóbbi 200 évben többen is megszegték ezt a szent törvényt, és zarándoknak öltözve vegyültek el a tömegben. Johann Ludwig Burekhardt svájci történész, aki Petrát is felfedezte, 1814-ben elsőként írta le látogatását.

Talán Mekka leghíresebb, hitetlen látogatója az angol utazó, Sir Richard Burton volt, aki 1830-ban járt a városban, és később (Zarándoklat Medinába és Mekkába című könyvében) így írt élményeiről: "Tiszta szívemből mondom, hogy a hívők, akik sírva kapaszkodnak a függönybe, vagy szívüket a kőhöz szorítják, mélyebb érzéseket fejeznek ki, mint a távoli észak hádzsija (zarándoka)."

A kő nehéz ideje
A kábát sok rossz hatás is érte, mint például az Al-Arim özön, amely elsodorta Mekkát, és a Kurais törzs építette újjá. 1802-ben a puritán Muhammad Abdul Wahhab borzalmas öldöklés után bejutott a városba, tönkretett minden szentélyt, a lakosságot pedig bálványimádásra kényszerítene. 1979-ben is véres összecsapások zajlottak a mecset környékén. Mekka városa áttekinthetetlen intrikák színterévé vált. Mohamed és az iszlám szülővárosa sok erőszakot élt meg, de ma a tökéletes béke színhelye.

Forrás: http://www.freeweb.hu/beluard/index7_10.htm