Vérfagyasztó vadásztörténet

Az 1992 január végi, egyben utolsó disznóhajtásra gyülekezünk a Gulács és Tarpa községek között elterülő Kőris erdő, Tarpa felőli végén. Az idő "férfias", –5 C körüli hőmérséklet, a fák ágain óriási zúzmaralerakódás, az erdő fagyos, hómentes. A hajtás lebonyolítása az erdő sűrű aljnövényzete miatt ilyen állapotban majdhogynem reménytelen.

Az 1992 január végi, egyben utolsó disznóhajtásra gyülekezünk a Gulács és Tarpa községek között elterülő Kőris erdő, Tarpa felőli végén. Az idő "férfias", –5 C körüli hőmérséklet, a fák ágain óriási zúzmaralerakódás, az erdő fagyos, hómentes. A hajtás lebonyolítása az erdő sűrű aljnövényzete miatt ilyen állapotban majdhogynem reménytelen.

Vadászembert azonban az ilyesmi nem hátráltatja meg. Sőt, egyre többen gyülekezünk, sok vendégvadásszal és hajtóval.
A lehető legközelebbre behajtok, azután kevéske gyaloglás után helyemre állok. Eleinte telik az idő normálisan. A hőmérséklet is emelkedik olyannyira, hogy a zúzmara kisebb-nagyobb darabokban elkezd hullani az ágakról. Ilyenkor halk zörejek hallatszanak, mintha messziről vad érkezne, de sajnos csak a zúzmara csörömpöl az erdő száraz, fagyos faleveleire estében. Kis idő eltelik mire megszokom. Aztán egyre enyhébb lesz, és még jobban olvad. Már a hajtásnak is lassan ide kellene érnie, de semmi zaj, az elállók az erdő szélével párhuzamosan benn az első lénián állnak, de a hajtóknak végig kell jönniük, és csak utána fordulhatnak vissza. Már arra gondolok, hogy el sem indultak, vagy az elállósortól nem jöttek tovább és úgy fordultak vissza.

Az erdő csendes, csak a zúzmara potyog, már alig van belőle a fán. Aztán lassan olvadni kezd. Kicsit aggódok, bajba leszek míg kiérek az útra, mert a Beregi földutaknak a teteje, ha nyálkás lesz, akkor a Lada meg fog szenvedni amíg kiér. Már ha sikerül neki egyáltalán önállóan nem pedig csak az MTZ után kötve, némi segítséggel. Az elgondolást tett követi. Kicsit csúszkálva, de simán kiérek a műútra, de csak dühít a dolog, mert nekem Endre bácsi azt az ukázt adta, hogy ott kell megvárnom a hajtás végét!

Visszaballagok, már dél van. Utólag kiderült, hogy hosszú volt a direkt az eligazítás, megvárták, míg "járhatóbb" lett az erdő, aztán nekivágtak, de az első hajtásban nem történt semmi. Amíg pedig én kivittem az autót és visszagyalogoltam, addig a hajtók is kiértek, sőt vissza is fordultak, csak én ezt nem láttam. Tovább állok és várok, eltelik még egy óra. Mennyivel jobb lett volna otthon a tévé meg a meleg leves! Kellett ez nekem, már szipogok, a lábam majd megfagy a gumicsizmában. Igaza van az asszonynak, nem is vagyok teljesen normális. A vadásztársak is már biztosan otthon ülnek a meleg fürdőkádban. Ezt az utóbbi gondolatot még vagy kétszer megismétlem, mire DIRR……DURRRRR – két lövés hallatszik.

Hirtelen, a másodperc töredéke alatt, magamhoz térek. Mégis van vadászat! Ezek már messziről jövő lövések voltak, tehát a második hajtás a vége felé közeledik. Feszülten várok még vagy 10–15 percet, aztán befejezem én is és elindulok a gyülekezőhelyre. Egyszercsak érdekes, monoton zakatolásra leszek figyelmes. A zaj egyre jobban erősödik, mintha nehéz kocogó léptek meg lihegés hangjának keveredése közeledne. Ez csak nagyvad lehet! Egyre közelebb ér, most már tisztán hallom a futás zaját meg ahogy fújtat. Szép lassan nekem is beindul zakatolni a szívem, aztán átmegy kalapácsba. Ez csak disznó lehet, és egyenesen ott akar kitörni, ahol én állok. Emelem a puskát, de semmit nem látok, mert olyan sűrű a fiatalos, a legelő felőli szélén meg egy kis árok van mindkét oldalán sűrű kökénysorral.

Vagy 10 méterre lehet, amikor egy pillanatra megáll, azután 90 fokot fordulva megindul az öreg tölgyes felé. Lassan követem kívülről, aztán tőlem vagy 80 méterre mintha megnyílna az erdő és csak az én kedvemért egy hatalmas disznó kitolja magát. Megindul az árterület felé, ahogy ezt Endre bácsi mondta. Hagyom, hogy beljebb fusson a legelőn, mert ha rálövök biztosan visszafordul. Így is történik. Az első lövésemre visszafordul az erdőnek. Gyorsan újratöltök és lövök. A nagy disznó megrogy, egy teljes fordulatot tesz, aztán újra feltápászkodik és irány az erdő! A harmadik lövésemnél az erdő szélére kell lőnöm, sikerül is egy ágat eltalálni vele. A disznó bevonszolja magát az erdő szélén lévő kis árokba, úgy látom, mintha el is dőlt volna.

Most a töltény helyett a cigi után kapkodok, bár levegő sincs valami sok. Mintha én szaladtam volna át az erdőn nem pedig a disznó. Elszívok rögtön két cigit (1992 novembere óta egyet sem), várok, és úgy kb 30 perc elteltével odamegyek a meglőtt kanomhoz, mert hogy kan, az biztos, tisztán láttam. A második lövés helyén hatalmas vértócsa, onnan széles kiömlött vérnyom vezet az erdő felé. Az árokban nagy meglepetésemre csak a bőséges vérnyom vezet át, disznó egy deka sem. Semmi gond, beljebb lehet vagy 20–30 méterre, azóta már rég kimúlt. A vérnyomot nem nehéz követni, mert szabályosan locsolja. A vérnyomon messzire előre látok, de hamarosan elérem az öreg tölgyes és a fiatalos határát, ahol bement. Az erdőben is van egy sűrű kökénygarád, melynek kezdetétől vagy 2 méterre tisztán látszik, hogy egyenesen vezet tovább a vérnyom. A fiatalosban is tisztán látom a véres faleveleket, viszont sok helyen teljesen lehajolva, bújva tudok csak haladni.

Már azon töröm a fejem, hogy ezt így egyedül abba kellene hagyni, mert mégse szabályos, na meg aztán főleg veszélyes is. Közben a puskám bebiztosítom, nehogy a sűrűben véletlenül elsüljön. Gondoltam megyek még egy pár lépést és visszafordulok. Akkor vettem észre, hogy a vérnyom nem is vezet tovább. Elmegyek arra a pontra, ahol megszűnt, utána semmi, de mintha még a falevelek is sértetlenül állnának. A zúzmara már csak elvétve, imitt-amott látszik. Eddig ömlött a vér, be nem gyógyulhatott, fel nem repült, hát akkor hova lett? Aha!

Visszajött a nagyfiú a saját nyomán, de hol bújhatott el!? Eddig ilyesmivel nem találkoztam, csak Páll Endre könyvében olvastam.
Ahogy visszaérek a két erdő közti sűrű kökénygarád végéhez, mintha földrengés készülődne, nagy zajjal kilép az öreg tölgyes felőli oldalra egy hatalmas fekete kísértetnek tűnő valami, úgy, hogy recseg-ropog az egész fasor. Akkor semmi másra nem gondolva átlépek én is, és kb 5 méterre állunk egymással szemben, a sebzett kan és a minden idegszállal pattanásig feszült vadász. Aztán másodpercek alatt rengeteg dolog történik. A kannak habzik a szája, csattogtatja az agyarát, látszik a szemén, hogy támadásra készül. Nehezen közeledik, mert a hátsó része majdnem le van bénulva a lövéstől. Csak az első lábaival húzza magát. Én már amikor elé léptem rögtön kaptam a 30-06-os puskám, de a céltávcsőben semmit sem láttam. Így aztán a puskacső mellett elnézve próbáltam a célzást, de az nem sült el. Rángatom, de nem sikerül. Már vagy két lépésre van, mire valahogy ösztönösen rájövök, hogy a puska be van biztosítva. Ahogy előretolom a biztosítót hatalmas durranás, a kan villámgyorsan megpördül, és beveti magát a kökény sűrűjébe. Azt, hogy a golyó merre ment, fába, földbe, levegőbe, azt nem tudom, de disznóba biztosan nem. Gyorsan újra töltök, de lőni már nem tudok, mert nem látom csak a halkuló zörgését hallom, aminek most talán nagyon is örülök.

Hogy mennyi lehetett a vérnyomásom, vagy kellett volna-e az a bizonyos légkalapács a zabszemhez azt nem is tudom. Csak néhány perc múlva térek magamhoz és a lehető legrövidebb úton elhagyom az erdőt. Gyorsan megyek Endre bácsihoz, akinek elmesélem a dolgot. Igaz örül a lövésnek, viszont a keresésért nem igazán dicsér meg. Aztán utasít, hogy Zeke Mihály hivatásos vadásszal menjek ki a keresés folytatására, ami estig sem vezet eredményre. Nem haladtunk 200 méternél többet, de az össze-vissza vérnyomot kibogozni nem is volt kis feladat. Ahogy nyiladékot érünk megjegyezzük a helyet és befejezzük a keresést. A kan nem lehet messze, de majd csak másnap reggel lehet folytatni a nyomozást.

Úgy is történik. Sajnos én nem mehetek, fontos munkahelyi elfoglaltságom miatt. Zeke Mihály és Dányádi István hivatásos vadászok, Oláh Elek akkori VT titkár jelenlétében folytatják a keresést. Hamar meg is mutatja magát a kan, de ők is majdhogynem úgy járnak mint én, mert pár lépésre előlük ugrik meg a disznó, és nem sikerül eltalálniuk. Aztán nagy kiabálás a következő kockából, ahol a rőzseszedők nagy része már a fákon csüng, mert a disznó már minden fának nekitámad, ahol emberszagot érez. Így sikerül rátalálni és megadni neki a kegyelemlövést. Az izgalmas keresésről Misi csak este értesít, egyben gratulál a kanomhoz. A kifőzött agyarak hossza 17 cm, a disznó élősúlya 130–140 kg volt.

Azóta igen sok kant lőttem, van közte 26,5 cm-es is, de a legemlékezetesebb, legizgalmasabb pillanatokat ezen a vadászaton éltem át. Meg is tanultam egy életre, hogy sebzett disznó után ne menjek egyedül.

Vári István