Mind a gyümölcsért hajtunk

Mindannyian a gyümölcsért hajtunk, mégis mennyi különféle út van, ahogy azt elérjük. Vagy éppen nem érjük el, mert elfogadjuk azt, hogy talán kockázatos a megszerzése és inkább lemondunk az ajándékunkról a biztonságérzetünk javára.

Az alábbi idézet kapcsán egy párbeszéd tanúja voltam, és gondolatban én is bekapcsolódtam.

„Miért nem mész ki az ág szélére? Nem ott van a gyümölcs?” (Frank Scully)

A válaszok:

Mindannyian a gyümölcsért hajtunk, mégis mennyi különféle út van, ahogy azt elérjük. Vagy éppen nem érjük el, mert elfogadjuk azt, hogy talán kockázatos a megszerzése és inkább lemondunk az ajándékunkról a biztonságérzetünk javára.

Nem arra akarlak bíztatni, hogy hagyj fel a biztonságérzeteddel és kockáztass akkor is, ha bizonytalannak érzed magad az adott helyzetben. Inkább arra szeretnék rámutatni ezzel a kis párbeszéddel, hogy annyi út létezik, ahányan vagyunk. Mindegyikünk másként viszonyul ahhoz a gyümölcshöz és a hozzá vezető úthoz. És nemcsak az utak változatosak, hanem az időzítések is. Meglehet, hogy mindketten egy utat választunk, csak nem egy időben. Mindenki csak saját maga tudhatja, hogy mikor jön el az ő ideje arra, hogy választást hozzon, cselekszik-e és ha igen, mit.

Milyen érzelmek bukkannak fel általában olyankor, amikor látunk valaki mást a gyümölcsért cselekedni és milyenek, amikor azt látjuk, hogy már megszerezte? Vágy, irigység, félelelem, düh, harag. Pedig megjelenhetne a segíteni vágyás, a tanulás, a megfigyelés, a közös öröm is. Egymás útjának, egymás választásainak tiszteletben tartására bíztatok inkább. Vegyük észre, hogy mindenkinek saját gyümölcse van, illetve mindenkinek jut a gyümölcsből.


Amikor találkozol valakivel nem tudhatod, hogy ő honnan jött, milyen úton járt eddig és hová tart, milyen fontossággal bír számára a gyümölcs és miért. Ez akkor is igaz, ha már régóta ismeritek egymást. Mert előfordulhat, hogy egy nap történik valami, amitől felismerésekre jut önmagával kapcsolatosan az illető és egy másik utat választ. Minden találkozás egy misztérium. Az életünk azonban túl gyorsan zajlik, nincs elég időnk egymás varázslatát megismerni, sokszor a sajátunkra sem jut elegendő időnk. Ezért a legkevesebb, amit tehetünk, hogy nyitottak maradunk a saját és a másik ember útjára is.

Fogadjuk el végre egymást, a másik választásait, próbálkozásait, döntéseit. Mindannyian egyedi módon létezünk ebben a világban, színárnyalatai vagyunk egy közös szivárványnak és mindannyiunk számára elérhető az a gyümölcs.