A kalap sztori - férfi tökfödőben

Egy szép kalap még ma is az elegancia fokmérője, ám valószínű, hogy háttérbe szorulását éppen a hajlakkal fixált hajviselet előtérbe kerülésének köszönhette, mert tönkretette a kőkeményre belőtt frizurákat.

A római és görög kultúrákban tojás alakú, kúpalakú, nemezzel karimázott szöveteket használtak. A római rabszolgák szabadságuk jelvényeként egy-egy egyszerűbb süveget kaptak felszabadítójuktól, amelyet ezután bármikor viselhettek.

Már az antik korban is a felsőbb osztályok viselete: Augustus császár szigorú rendeletére a felsőbb osztályok egyetlen tagja sem léphetett ki az utcára fejfedő nélkül.
Divatos kiegészítőként Európában már a XIV. században ismert volt, de még nem terjedt el közkedvelt darabként.

A kalap-hordók magasabb társadalmi státusza itt is megnyilvánult, hisz csak nemesi származású ember hordhatott díszes, nemes anyagú kalapot, sapkát.

Különböző vallási és földrajzi hatásokra területenként más és más alapanyagokat alkalmaztak, kidolgozásunkban is nagy eltérést mutattak a más régiókban készültektől. A kalap, a fej részeként, a fej koronájaként mindig erős szimbólum maradt. Bár mára ezek a dolgok feledésbe merülnek, az évezredes szokások, eredendő jelentések, ha jelzésértékűen is, de fennmaradtak.

Egy időben a kalapviselés háttérbe szorult, és a hajadonfőtt járás jött divatba. Az a szemlélet uralkodott ugyanis, hogy csak azok a nők viselnek kalapot, akik már benne vannak a korban, és kénytelenek takargatni a ráncaikat. Manapság is egyre kevesebben választják ezt a kiegészítőt, napjainkra a társasági események az esküvőkre, vagy hivatalos megjelenésekre korlátozódnak.

Aki élete első kalapját szeretné megvásárolni, hallgassa meg a kalapszalonokban dolgozók tanácsait. De alaptanács, hogy általában hosszúkás archoz ne válasszunk magas kalapot, mert az tovább nyújtaná arcunkat, inkább alacsonyabb, kerek karimájú kalapot viseljünk.

Széles archoz ne húzzuk a homlokunkba a kalapot, inkább viseljük hátravetve, hogy ezzel hosszítsuk és vékonyítsuk az arcunkat.
Nagy orr esetén is az áll, mint a széles arcformájúaknál.

Az ilyen alkatúak is viseljék a fej hátsó részén kalapjukat, mert a homlok húzott fejfedő hangsúlyossá teszi az orrot. Négyszögletes archoz viseljük a kalapot ferdén, aszimmetrikusan, így elvonhatjuk a figyelmet a kiugró csontokról.

bzs