A penna és a toll története I.

Magyarok fejlesztették ki a golyóstollat! A középkorban kizárólag lúdtollal és saját készítésű tintával írtak a szerzetesek és bár a tinták készítésére vonatkozólag számos receptet ismerünk, szinte egyáltalán nem maradt fenn arra vonatkozó leírás, hogyan kell jó írótollat vágni.

Magyarok fejlesztették ki a golyóstollat!
A középkorban kizárólag lúdtollal és saját készítésű tintával írtak a szerzetesek és bár a tinták készítésére vonatkozólag számos receptet ismerünk, szinte egyáltalán nem maradt fenn arra vonatkozó leírás, hogyan kell jó írótollat vágni.

A középkorban kizárólag lúdtollal és saját készítésű tintával írtak a szerzetesek és bár a tinták készítésére vonatkozólag számos receptet ismerünk, szinte egyáltalán nem maradt fenn arra vonatkozó leírás, hogyan kell jó írótollat vágni. Valószínűleg a toll vágása magától értetődő dolognak számított minden művelt embernek az ókori Egyiptomtól egészen a 19. század Angliájáig és ezért nem tartották érdemesnek megemlíteni.

A legjobb tollaknak a lúd vagy a hattyú legkülső kb. öt evezőtolla bizonyult. Néhány kutató szerint az írnokok gyakran szinte mikroszkopikus méretű kézírása varjú- vagy hollótollal készült. A pulyka, melynek tollából kiváló íróeszköz készíthető, Amerikában honos, és a középkori Európában ismeretlen volt.

Egy jobbkezes írnok olyan tollal tudott a legjobban dolgozni, mely enyhe szögben természetesen hajlott jobb felé. Az ilyen tollak a madár bal szárnyán találhatóak. A használatbavétel előtt először a vékony véget és a legtöbb pihét eltávolították. A madárról frissen eltávolított, vagy a talált, még nedves tollakat először ki kellett szárítani, hogy megkeményedjenek. Ezt vagy természetesen, néhány hónapos szárítással, vagy mesterségesen idézték elő. Ez utóbbi esetben a tollakat először vízbe áztatták, majd néhány percre felforrósított homokkal teli tálcába dugták. A zsírban gazdag külső hártyák és a toll szárának belsejében lévő anyag ekkor könnyen le- és kivakarható, és egy kemény, áttetsző cső marad vissza csupán. Ezután mindkét végen levágták a végét egy rövid és éles ún. tollkéssel, általában nagyon hasonló módon a modern töltőtollhegyek formájához; majd kézbe fogva, az írnok finoman behasította a tollhegy közepét. Végezetül a tollhegyet egy szilárd felülethez nyomta, és a kés hegyével csupán egyetlen milliméternyit lecsippentve biztosította a tökéletes szögletes íróhegyet.


John of Tilbury, aki Thomas Becket kíséretébe tartozott a 12. században, beszámol arról, hogy egy diktálás után író írnoknak olyan gyakran kellene újra megmetszenie tollát, hogy legalább hatvan-száz előkészítet íróeszköznek kellene ott várakoznia asztalán, hogy tartani tudja a lépést. Ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy egy elfoglalt írnok napi munkája során úgy hatvan alkalommal metszette meg újra a tollhegyet.

Hatalmas előrelépés volt ehhez képest a XIX. Században az acéltollak elterjedése. Ám a klasszikus acéltoll-töltőtollnak sok hátránya volt, mert a tinta gyakran beszáradt a toll finom vágásába. Ha erősebben megnyomták, a toll két fele széjjel csúszott, és az írás csúnyán megvastagodott.

A golyóstoll éppen ezeket a hátrányokat küszöbölte ki. Az ötlet egy Baum nevű német feltaláló agyában fogant meg először. A feltaláló 1910-ben szabadalmat is kapott az ősgolyóstollra. A festéket - folyékony tintát - egy vékony csövecskébe helyezték, amelynek egyik végét egy golyótartó fészek zárta le. A parányi golyócska úgy volt elhelyezve, hogy sem a tintatároló csőbe nem csúszhatott be, sem a tollból nem eshetett ki. A tinta rátapadt a golyó belső féltekéjére, amikor pedig a tollat a papíron végighúzták, elfordult, és nyomott hagyott a papíron.

A festékeloszlás nem volt egyenletes. Ha a tollhegy golyótartó fészke túlságosan szorosra sikerült, a festék letörlődött, nem jutott a papírra, ha viszont nagyon tágra készítették, a tinta a golyó mellett kifolyt a tollból. Ráadásul a savtartalmú írótinta rövid idő alatt a golyót és a fészket is szétmarta, a toll használhatatlanná vált. Vagyis az ötlet - elsőre - megbukott.

Így, amikor a német Janivitz, a drezdai Gold-Lorenz töltőtoll gyár műszaki vezetője az 1928-as lipcsei vásáron bemutatta golyóstollát, az írószerszakma az újdonságnak kijáró elismeréssel fogadta. Ez az írószerszám lett a lipcsei vásár slágere, de a vásár után szinte teljesen eltűnt. Ugyanez ismétlődött meg három évvel később is, amikor a Gold-Lorenz gyár Mungo nevű, nagy reklámmal beharangozott golyóstollal jelent meg a vásáron. A megoldás ugyanis még mindig nem volt tökéletes.
BZS
Folytatjuk