Vegyük észre a figyelemzavart!

Már elég idő eltelt az iskolakezdés óta, hogy belelássunk gyermekünk tanulási szokásaiba, házi feladatának megoldási stratégiájába.

Ha úgy ítéljük, hogy indokolatlanul sok időbe telik a lecke megírása, figyeljük meg jobban gyermekünket egyéb tevékenységeiben is, mert lehet, hogy elkalandozik a figyelme leckeírás közben.

Iskolás korra már ki kell alakulnia a szándékos, akaratlagos figyelemnek, ami segíti a gyereket abban, hogy még akkor is figyeljen, ha máshoz lenne kedve. Ez egy elsős kisgyereknél még 25 perc körüli időt jelent. Ezért szokták a tanítónők óra közben megmozgatni őket, hogy kicsit kikapcsolódjanak, és újra tudjanak összpontosítani. Sok kisgyereknél jelentkezik órán az a probléma, amikor az akaratlan figyelmük eltereli őket a feladattól.

Ilyen helyzet lehet egy váratlan, kintről beszűrődő hang, érdekesnek tűnő jelenségek az ablakon túlról, de akár a képekkel díszített fal is figyelemelterelő lehet.

Az viszont gyermekünk figyelmének magasabb fokát jelzi, ha egyszerre több felé is tud figyelni. Kialakult az automatikus figyelme, egy bizonyos cselekvés mellett más dolgokra is képes figyelni egyszerre, tehát egy időben több dolgot is tud végezni.


 
Milyen figyelmeztető jeleket vehetünk észre ha gyermekünk figyelme nem megfelelő?
Iskolásoknál:
Kisebbeknél:
Szerencsére a figyelem mozgásfejlesztéssel javítható.
A Tervezett Szenzomotoros Tréningben a feladatok úgy vannak összeállítva, hogy javul a gyermek:

Ha felmerül a gyanúnk, hogy gyermekünk figyelme nem az életkorának megfelelő, mielőbb érdemes mozgásfejlesztő foglalkozásra járatni.

Itt is érvényes az elv: minél előbb, annál jobb.