Interjú a férfival, aki színpadra álmodta Édes Annát

2016. december 23-án a Kongresszusi Központban játszik a Budapesti Showszínház Társulat, Kosztolányi Dezső: Édes Anna című nagysikerű regényének musical változatát mutatják be, ráadásul dupla előadással. A darab rendezőjét, társszerzőjét és a társulat vezetőjét kérdeztük arról, hogyan sikerült egy magánprodukciónak ilyen népszerűségre szert tennie és mire számíthatnak a nézők a karácsonyi gála előadáson?

L.G: Igazgató úr, először is engedje meg, hogy gratuláljak! Ebben az időszakban a Kongresszusi Központ nagyon felkapott hely, csak a legjobb produkciók rúghatnak labdába. Önöké lett a Karácsony előtti utolsó nap, ami mindenképpen figyelemre méltó eredmény, különösen ha figyelembe vesszük: az Édes Anna nem egy állami vagy országosan is ismert színház produkciója. Miként fordulhatott ez elő Ön szerint?

T.Á. : Köszönöm szépen, bár én úgy gondolom, a Budapesti Showszínház mégiscsak egy országosan ismert színház, hiszen éppen a Kongresszusi Központi előadással zárunk le egy hónapok óta tartó országos turnét. Tény, hogy nincs állami kötődésünk, de még csak kegyeltek, támogatottak sem vagyunk, de talán a visszajelzések és a hírnév elég erőteljes már ahhoz, hogy országos ismertségről beszélhessünk. Nem véletlen az sem, hogy az országos turnénk gyakorlatilag végig robogott az országon, minden hétvégén játszunk szeptember óta, ez kevés színháznak adatik meg, pláne nem a magánszínházi berkeken belül.
Naiv dolog lenne azt válaszolni, hogy nyilván a véletlenek szerencsés összjátéka ez, hiszen tudjuk, hogy nem: rengeteg munka, elhivatottság és összetartás eredménye ez, amely jellemző a kis csapatomra és nyilván valamilyen szinten rám is.


L.G.: Az országos turné kapcsán a médiákban szinte csak dicsérő és felmagasztaló visszhangokkal találkozni, én legalábbis elmarasztaló kritikát egyáltalán nem találtam. A rajongói oldalaikon is hálás közönség-visszajelzések olvashatóak kizárólag, úgy tűnik, az Édes Anna hozta a remélt sikeres fogadtatást, pedig nem könnyű témához nyúltak...

T.Á.: Természetesen nem tartjuk megfigyelés alatt a hazai sajtót és az oldalról sem törlünk minden negatív kommentet, valahogy el kell fogadnunk tehát, hogy jó lett a produkció. :) Megbirkózunk ezzel az édes teherrel, s a mindig szerető közönséget tisztelve újból és újból ugyanakkora lelkesedéssel állunk színpadra, mint a darab legelső előadásán. Tény, hogy az Édes Anna nem tartozik a pitypangvirágillatú könnyed műfajú lányregények közé, erős, kemény és ütős téma, de talán pont ezért lett igazi kihívás és igazi belépő a nagyszínházak táborába is. Sokan fanyalognak, hogy lehet az Édes Annát elénekelni például...de ilyenkor mindig csak annyit szoktam válaszolni, hogy tessenek meghallgatni, s rögvest kiderül. A történet nagyon szomorú, de egyben szép is, s pont ez a két jelző az, ami igazán zeneileg is inspiráló tud lenni az alkotó emberek számára.


L.G.: Ön egy nagyon karizmatikus egyéniség, azt mesélték, s mint olyan, igazi életművész is. Számtalan pletyka kering Önről, ezekbe belemenni sincs most idő és felület, de tény: nem tartozik a "hagyományos" igazgatók-rendezők táborába. Mennyire tolerálja a szakma az Ön egyedi életritmusát és munkamorálját, illetve mennyire kell megküzdenie önjelölt rosszakarókkal adott esetben?


T.Á.: Ez egy kényes téma, talán külön interjút érdemelne, mert bár régebben nem szerettem, mostanában egyre többször kell sokat tapasztalt emberként feltűnnöm, mások okulására, vagy különböző helyzetek tisztázására. Röviden válaszolnék csak, ha megengedi. Először is, nem tartom magam életművésznek, amennyiben ez pejoratív, s általában az, inkább mondanám azt, hogy életilluzionista, ami egy sokkal jobb szó, s azt hiszem én találtam ki.
Tény, hogy sok furcsa és még számomra is megmagyarázhatatlan helyzet elé állított már az élet, néha egészen vad és szélsőséges "kalandok" keresztezik a pályám, de nem feltétlenül élem meg őket úgy, ahogyan azt talán illene megélni. Negyvenegy éves korom ellenére egy egész dinasztiányi élményt magamba engedtem már, de ezek inkább inspirálnak akár jó vagy rossz élményekről beszélünk. Néha azt gondolom, kívülről is képes vagyok saját magamat körül venni, s így megnyugtatóbb, bármilyen faramuci helyzet is adódik. A mostani, jelenlegi helyzetemben is van egy-két olyan momentum, ami egyáltalán nem hétköznapi, mégis képes vagyok a legteljesebb koncentrációra és alkotásra, ha munkáról van szó, vagy elengedni magam magánéleti élethelyzetek megéléséhez. Ezt spiritualitási képességnek nevezi a köznyelv, én egyszerűen csak felismerésnek. Fel kell ismernie mindenkinek, hogy az élet alapvetően nagyon nagyon rövid, s minden perce lehetőség a boldogságra, amit csak akkor érhetünk el, ha nyitottá válunk a befogadására és függetlenné az akadályozó tényezőktől.
A szakmai lojalitás pedig...nem annyira foglalkoztat, úgy gondolom, nekem kell elfogadni a körülöttem lévő és nekem fontos embereket, nem pedig engem kell befogadnia olyan kollégáknak, akik nem jelentenek az életemben sem boldogító, sem akadályozó tényezőt. Akik nem kedvelnek, kerüljenek el, vagy oldják meg magukban ezt a problémát, sosem érdekeltek az érdektől, az irigységtől, a dühtől, a szereplési vágytól vezérelt intrikák.


L.G.: Sok bölcsesség van abban, amit mondd. Visszaköszön ez az Édes Anna "átálmodott" verziójában? Mit tett vele, hogy ennyire sok rajongója és elismerője kerekedett?

T.Á.: Kiköszörültem egy idegesítő, s saját tapasztalatból nyert általános rendszerhibát, nevezetesen a hazai bírói gyakorlat felületességét. Számomra Édes Anna, a cselédlány, aki egy végtelenül ártatlan, balatoni tinédzser, nem vált potenciális gyilkossá csak azért, mert cselédként megalázták olykor, vagy mert akarata ellenére süteményt kellett ennie, az úri társaság szórakoztatása miatt. Úgy gondoltam, a kellő indíték hiánya nem volt alkalmas egy 15 éves börtönbüntetés kiszabására, egészen máshol keresendő a helyes válasz és hozzá a helyes ítélet. A musical egyfajta okot ad tehát az elkövetendő tettre, s bár az ítéletet nem írhattuk át, egyértelművé tettük, hogy Anna miért ölt, milyen behatásra követte el tettét és mekkora tévedés volt őt aljas szándékú gyilkosnak titulálni. A mi "verziónkban" misztikus elemek és elgondolkodtató családjogi témák kerültek kibontásra, így lehetőséget kap a néző saját maga eldönteni mi lett volna a helyes út, hol lehetett volna felismerni a problémákat még időben, illetve milyen egyéb vizsgálati elemekre lett volna még szükség az eljárás során.


L.G: Ilyen művészi-misztikus oka lenne annak, hogy tegnap egy pesti villamoson az Édes Anna egyik betétdalával csengett egy fiatal, tizenéves lány telefonja mellettem? "Az Anna az más..."...vagy szükség volt a színház egyéb "csodáira" is?


T.Á.: Megpróbáltunk mindenre odafigyelni. A zenei betétek például arcátlanul slágeresek lettek, Horváth Zsolt zeneszerző óriási tapasztalattal átlátta hol a határ a pop és a musical populizmusa között, végtelenül jó ritmikájú és fülbe mászó dalok születtek. Talán ezért szeretik ezt az előadást ennyire a fiatalok. A diszletek, jelmezek tekintetében korhűek maradtunk, ezzel megőrizve a kor sajátos hangulatát, a táncok, mozgások vonatkozásában azonban teljesen musical-trendiek, így a kép összességében szerethetővé vált. Úgy gondolom, az Édes Anna musical nem lett ripacskodás, nem lett férc munka és nem lett gyártósori végtermék, hanem egy teljesen egyedi, újszerű és mégis igazi színházi hatás kiváltására alkalmas produkcióvá érett.

L.G.: Mire számíthat a közönség december 23-án a Kongresszusi Központban, mitől lesz ez más, mint a turné előadásai?

T.Á.: Elsősorban látványvilágban, méretekben lesz minden kicsit más. Óriási nézőtér előtt fogunk játszani, hiszen a Kongresszusi a legnagyobb zárt nézőtérrel rendelkező színházterem, s szeretnénk, ha mindenki érezné, hogy ez most egy monumentális pillanat számunkra és a néző számára is. Igyekszünk olyan elemekkel kiegészülni, amely méltó lesz ehhez a patinás intézményhez.

L.G.: Már csak egyetlen kérdésem maradt: mire lehet számítani a jövőben az Ön nevéhez köthetően? Van valami újabb szikla, amelyikre fel szeretne még mászni?


T.Á.: Rengeteg van. Egy sziklaerdő alján toporgok, kavicsokat szorongatva. Milyen szomorú is lenne az élet, ha valaki a fele időnél azt érezhetné, hogy már nincs hová felmászni, nincs semmi, ami célként lebeghet a szeme előtt. Soha nem akarok ilyen pillanatot megélni. Konkrétumokról azonban elvi okokból nem szeretnék most még nyilatkozni, nagyvonalakban két új darab is előkészítés alatt van, illetve egy mozifilm is szerződésbe foglaltatott, bármikor megkezdődhetnek a munkálatok ezügyben is. De most még az Édes Anna a legfontosabb, s az, hogy december 23-án hatalmas zöld pipa kerüljön a "meghódítva Budapest is" bakancslista-pontom mellé.



Riporter: László Gábor