Harag, neheztelés, düh
Címlap / Ezotéria / Harag, neheztelés, düh

Nyiri Helga

Harag, neheztelés, düh

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Mindannyian haragudtunk már életünkben. Mindannyian ismerjük a düh erejét, és azt is, amikor ezek nem illannak el csak úgy egy hangosabbra sikerült vitában, hanem jönnek velünk heteken, hónapokon, sokszor éveken és évtizedeken át. Miért visszük, miért cipeljük évekig ezt az energiát?  

Nagyon fontosnak tartom ezt megvizsgálni és a megértésen keresztül elengedni.
Amikor azt mondjuk, hogy a tudatos működésünk 10%, a tudattalan 90%, akkor arra is gondoljunk, hogy ez a haragra, neheztelésre, és a dühre is vonatkozik.

Lehet, hogy felismered, hogy tudatosan ki mindenkire vagy éppen még mindig dühös, vagy miért neheztelsz rá, de nem tudod, hogy a tudatod alatt ezekből mi fut.

2-7 éves korban a gyermekek akaratlanul is theta állapotban vannak. Ez az elalvás előtti és ébredés utáni agyhullám. Nagyon pihentetős és tiszta állapot. Fontos a szülőknek ennek tudatában lenniük, hiszen ezekben az években alapozzuk meg a felnőtt létezést.
Amit ez idő alatt tanul, hall a gyermek, az beépül a tudat alatti működésbe, mélyen.

Amikor egy baba szerető családba érkezik, szerelemben fogan, és a pocakban töltött 9 hónap a legideálisabb, és ezekben az években ilyeneket hall, hogy Te vagy a világ legszebb gyermeke, hogy szeretünk téged, gyönyörű vagy, hogy a legszebb ajándék vagy, ami létezik, hogy öröm veled az élet, hogy ügyes vagy, így vagy jó, ahogy vagy stb… akkor nincs is nagy baj.
De ha mondjuk, nem szerelemben fogan, nem várt gyermek vagy és a 9 hónap anyának nem olyan könnyű, amit a baba vele él, és a házasság olyan időszakában érkezik, amikor nem éppen idilli a helyzet, akkor nem ilyeneket hall. Érzi, hogy teher, hogy gondot jelent, és amikor anya türelmetlen, és mert nem is kívánja ezt az egészet, akkor hibáztatni kezd, és amiket mond, az is beépül: miért kellettmegszületned, miért bőgsz állandóan? Ha tudtam volna, hogy ilyen nehéz, nem vállaltam volna ezt az egészet. Én már nem is akartam több gyereket. Ilyenkor nem is igen veszi ölbe szeretettel, mert nem képes rá, és Te csak sírsz egy kis ágyban magadra hagyva.

Ebben az energiában épülnek be ezek a hallott és megélt dolgok, és egy idő után, amikor már kommunikálni is tudsz és hangot adni annak, ami Benned zajlik, akkor felszínre kerülnek ezek és társul hozzájuk a düh, harag és a neheztelés azért, amiért a gyerekkori traumákat elszenvedted.

Nagyon sokan vagyunk, akik emlékezünk gyerekkori sérülésekre, vannak benne fájdalmas és kevésbé fájdalmas emlékek. Sokan semmire sem emlékeznek a gyermekkorukból. Ha túl mély trauma vagy traumák történtek, akkor az agy egyszerűen töröl.

Apa és Anya mintája elkísér minket az életünk során. Ez pedig azt jelenti, ha hozod még magaddal a Tőlük elszenvedett sebeket, cipeled, mint egy pajzsot, akkor ezek a típusok szépen bejönnek az ajtódon és eléd teszik ugyanazokat a mondatokat, ugyanazokat a bántásokat csak picit másképp.

Talán nem is érted, hogy a főnököd miért pont olyan fafejű, mint apád volt? Vagy a kolléganőd miért zsarnokoskodik Veled folyton éppen úgy, mint ahogy anya? Nem érted miért hasonlít a párod apádra vagy anyára?

Sokszor azért, mert a megoldatlan dolgok futnak még a tudat alattiban, és erre a rezgésre rezegnek rá mások.


A megoldatlan ügyek motorja pedig a düh, harag vagy neheztelés, ami az elszenvedett sérülésekből táplálkozik.

Ezért nagyon fontos, hogy a magad tempójában a tudatos működésedben is megállj, és végignézd ezeket. Ha találsz még dühöt, haragot vagy neheztelést, akkor a szívedből indulva engedd ki ezeket.

Mintha kilélegeznéd, csak engedd ki. Hova is vinnéd még? Megváltoztatni a múltat nem tudod. Megérteni viszont igen. A megértés vezet a megbocsátáshoz. A megbocsátás pedig kioldja a traumát.

Ha valóban hiszed, hogy nem csupán azért születtél ide, hogy megtanuld a fizikai szükségleteidet kielégíteni, és elérj mindent, ami a materiális világban elérhető, akkor tudnod kell legbelül, hogy az emberek, akik érkeznek Hozzád, okkal jönnek. Tanítanak Téged, segítenek abban, hogy a lehető legtöbbet fejlődj. A leggyorsabban fejlődni pedig akkor tudsz, ha ebben tudatos vagy. Innen nézve az egyik legfontosabb alaptézis, hogy a szüleinket mi választjuk, akár tetszik, akár nem.

Amikor a szülőknek és magunknak és Istennek meg tudunk bocsátani és ezzel megszabadulni ezektől a hatalmas terhektől testileg és lelkileg, akkor a hozzájuk hasonló mintákkal is megtörténik ez, csupán a rálátás miatt is.

Nézd meg csak sorban, hunyd be a szemed és tedd fel a kérdést, amikor el tudsz csendesedni: (engedd meg, hogy a válasz belülről jöjjön, és kérlek légy őszinte magadhoz)

Dühös vagyok magamra? Neheztelek magamra?
Dühös vagyok Istenre? Neheztelek Istenre?
Dühös vagyok Anyára, Apára? Neheztelek Apára, Anyára?

Ha bárhol igen válasz jött, akkor engedd ki a légzéssel, mintha csak kifújnád… Érezd meg, hogy milyen súlya van a dühnek, haragnak, neheztelésnek.

Meddig vinnéd még azt a programot, hogy mindig van hibás és felelős rajtad kívül?? Meddig akarsz haragudni a világra, Istenre, a szüleidre? Az összes többi szereplő az életedben, aki igazságtalan Veled, csak a felsoroltak mintája, minden csak ismétlődés.

A tudatosan felismerteken kívül pedig ott vannak a tudattalanban maradt hasonló programok.

A theta munka kapcsán megkeressük ezeket és egyszerűen elengedjük őket.

Nemcsak a kilók szaladnak le a fizikai testről, amikor harag elengedés van, hanem felszabadul a szív és a lélek és megnyílik olyan dolgok felé, melyek építenek és visznek Téged a céljaid és álmaid felé.

Végül is azt hiszem ez a cél, és ez a feladat! :)

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 19935 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x