Elmondjuk, mit nem tudtál eddig az angyalokról
Címlap / Ezotéria / Elmondjuk, mit nem tudtál eddig az angyalokról

Elmondjuk, mit nem tudtál eddig az angyalokról

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Lehet, hogy az angyalkommunikációban is jártas vagy, lehet, hogy sokat foglalkozol az angyalokkal, vagy az angyalokkal beszélgetés mindennapos a számodra. De vannak olyan dolgok, amiket lehet, hogy még te sem tudsz! Suifa története egy regény, amelyből olyan tudást kaphatsz az angyalokról, amiért életed végéig hálás leszel!  

Nelly, a könyv szerzője a korai éveiben mindenféle művészet iránt érdeklődött, majd először építész, később külkereskedő lett, most pedig ír.
 
Közel egy évig kutatta az angyalok és a mennyország világát a különböző filozófiai és vallási forrásokban azért, hogy megírhassa nektek az Angyalnak születtem című könyvet, amiben reméli, hogy sok örömet lel mindenki, aki elolvassa.
 
Ezek a kutatások átölelték a gnosztikus, kreacionista, hindu, muszlim, buddhista és zsidó tanoktól kezdve a mitológiák és legendák történetein át egészen a különböző filozófiai felfogásokig a lehető legszélesebb kört, hogy fellelje bennük azt, ami közös. Nem volt szándéka állást foglalni egyik nézet vagy hit mellett sem, így az a világ, amit bemutat nektek, mindenből tartalmaz egy részt, amitől még igazabbá válik.
 

Jártál már a mennyországban? Igen, csak nem emlékszel rá

 


A történet, amit ez a regény elmesél, a mennyország három legifjabb és legbátrabb angyaláról, talán felidézi az emlékeidet, hogy az a világ az, ahol többször megfordultál már, és ahová tartozol.
 
A főhős, Suifa az őrangyal, Amolen a nagy tudású tanácsadó angyal és Kerun a démonvadász nem habozik megszegni a szabályokat, amikor veszélyben érzi az emberiséget. Az angyalok társadalmának katonás rendjében ez súlyos büntetést von maga után, ám ez nem gátolja meg őket abban, hogy harcba szálljanak a sötét erőkkel.
 
Ez a történet neked szól, ha érdekel az angyalok élete, szeretnéd megismerni a mennyország hét szintjét, kíváncsi vagy az űrkutatás rejtelmeire, vagy arra, hová kerülnek a lelkek, amikor elhagyják a földi életet. Megismerheted a mennyország legfőbb ellenségeit, akikkel időtlen idők óta harcban áll az emberiséget védelmező égi világ.
 
Elvezet a mennyország különböző szintjeire, megismerheted, hogyan él a főhős, az angyal és társai, a többi angyalok, miként végzik a munkájukat a mai világban odafent és idelent. Megtudhatod, milyen módon harcolnak értetek, és mekkora erők csapnak össze a tudtotokon kívül azokban a dimenziókban, amiket talán nem is érzékeltek.
 
 
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


(X)


 
 
[ 2248 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x