Nomád nemzedék - fotódokumentációs kiállítás
Címlap / Kultúra / Nomád nemzedék - fotódokumentációs kiállítás

>

Nomád nemzedék - fotódokumentációs kiállítás

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, melynek kapcsán rengeteg nagyszerű programmal kedveskedik a népművészet és hagyományok kedvelőinek. A XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár egyik érdekes programjának ígérkezik a Nomád nemzedék címet viselő fotódokumentációs kiállítás, amely a 40 évvel ezelőtt megalakult Fiatalok Népművészeti Stúdiójának állít emléket. 

A 40 évvel ezelőtt elindult táncházmozgalommal egy időben egy másik mozgalom, mely a kézművességet hivatott szárnyai alá venni. A városi fiatalokból álló csoportosulás a Fiatalok Népművészeti Stúdiója néven vált ismertté. Ennek a közösségnek a tevékenységét és tárgyalkotó munkáját mutatja be a fotódokumentációs kiállítás, ahol számos dokumentum, publikáció, kézműves kézikönyv, fotó, jellegzetes alkotás, valamint régi, és új kézműves munka kerül kiállításra, hogy megerősítse a stúdió szellemiségének továbbélését és máig élő pozitív hatását a hazai közművelődésre.


A látogatók betekintést kaphatnak a stúdió táborainak, alkotóházainak életébe, az első játszóházak és gyermekfoglalkozások gondtalan pillanataiba, megismerhetik a Népművészeti Egyesületek Szövetsége létrejöttének emelkedett momentumait és népszerű kézműves iskoláinak, tanfolyamainak mindennapjait. A kiállítás kitér a méltán népszerű és évről évre megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat bemutatására, az újabb kiadványok megjelenítésére és kiemelt helyen foglalkozik a múzeumpedagógia ismertetésével is.


A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából kerül megrendezésre március 31. és április 1. között 10:00-18:00-ig a Papp László Budapest Sportarénában.
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.




 
 
[ 2233 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x