Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Szatócsbolt és pékműhely
A kiskereskedések és péküzletek a lakosság nélkülözhetetlen szükségleteit elégítették ki, ezért hozzátartoztak a falusi, mezővárosi utcaképhez. A szabadtéri gyűjteménybe telepített épület eredetije tápéi parasztház volt.

Az 1910-es években egy zsidó család vásárolta meg és az utcai szobát átalakítva szatócsüzletet nyitott. 1939-ben az új tulajdonos pékséggel bővítette a kereskedést. A pékműhelyben két segéddel dolgozott és a szatócsboltban felesége árult. A falusi szatócsok portékájuk nagy részét nagykereskedőktől, kisebb részét kézműves mesterektől /kádár, bognár, kefekötő stb./ szerezték be. Az üzlet és a pékség közötti lakás a dél-alföldi falusi kiskereskedők 1940-es évekre jellemző, kispolgári jellegű házkultúráját állítja elénk.

Szegedi tanya
A szegedi tanya A 20. század első felében városaink közül Szegednek volt legnagyobb tanyai népessége: 1930-ban tízezer tanyán több mint 45 ezer ember élt. A szegedi tanya belterjesen gazdálkodó, 10-15 holdas homoki kisparaszt gazdaságot képvisel. A tanyatelek, az épületek jellege és elhelyezése a 19. és 20. század fordulójára jellemző. A lakóház eredetileg három osztatú: szoba-konyha-kamra tagolású volt, majd a legényfiú házasodása, s ezzel a család gyarapodása után újabb helyiséget építettek hozzá. A házzal szemben épült az istálló és a kocsiszín. A színben az eke, a boronák, a szelelőrosta és más gazdasági eszközök mellett a féderes kocsi érdemel figyelmet, amely az első világháború után a tanyai gazdák piacozó és ünneplő kocsija lett. Az épületek elhelyezése követi a 19. századi szegedi tanyák tájolását és telekelrendezését: a ház hátsó vége, az uralkodó szélirányhoz alkalmazkodva, észak-északnyugatra néz, így a lakóház, a vele szemben épült istálló és az ólak három oldalról védett udvart fognak közre. A szegedi határban a tanya mellett telepített szőlő, a palántás megvédése a jószág kártevésétől szükségessé tette a növénykultúrák, majd az egész tanya bekerítését. A tanyák körülkerítése, amit a külterületi építési szabályrendelt is megkövetelt, a 19. század végén terjedt el.

Községháza
A községháza és a postahivatal A községháza a falu igazgatását irányító elöljáróság és a képviselőtestület székháza volt. Rendszerint a falu közepén, a templomhoz közel építették. A szabadtéri gyűjteménybe a Tömörkény községben 1895-96-ban épített községháza másolata készült el. Klasszicista stílusjegyeket viselő eklektikus épület. Jellemző a 19. század vége és a századforduló vidéki /rurális/ építészetére, ezáltal illeszkedik a "skanzen" mezővárosi jellegű utcaképébe. Az épületben községi postahivatal és postatörténeti kiállítás is helyet kapott. Ritka látványt ígér egy szobabelső, amely a falusi postamesterének környezetét idézi a 19. és 20. század fordulójáról. A postásnők gondot fordítottak otthonukra, életvitelük a falusi tanítónőkéhez hasonló volt. A községháza udvarán lévő kocsiszínben az un. "vörös postakocsi" rekonstrukciója látható. A tűzoltó szertár a falusi "önkéntes tűz-oltó egyletek" 20. századi eszközeiről, felszereltségéről ad képet.

Fazekasműhely
A kézműves műhelyek a tanyai épületcsoport ötödik egységét képezik. Az épületet Hódmezővásárhely, a fazekasságáról és festőművészeiről híressé vált város határából telepítették a skanzenbe. A 19. század harmadik negyedében épült. A 20. század első felében három iparos dolgozott benne, s utoljára a kovács zárta be műhelyét az 1970-es években. A kovácsműhelyben a kézművesség sok évszázados munkaeszközei láthatók: az áttüzesített vasat a mester az üllőn kalapálta, amiben egy-két segéd vagy inas segített. A kohó parazsát lábbal hajtott fújtató izzította. Lovat patkolt, mezőgazdasági szerszámokat - ekét, boronát, szénavágót - javított, új kocsi vasalását készítette és a régiekét javította. A parasztok gyakran terménnyel fizettek munkájáért. Az épület hátsó helyiségében valamikor bognár dolgozott. Ez a mesterség a kovácsnak társszakmája, hiszen a kocsi és szekér készítésében összedolgoztak, kiegészítették egymás munkáját. A bognár-műhely tanulságos eszköze a kézzel hajtott, lendkerekes faeszterga, melyet egy szegedi műhelyben két nemzedéken keresztül használtak. E két műhely melletti helyiségben szíjgyártó szerszámok és míves kivitelű lószerszámok láthatók. Ipartörténeti ritkaság egy vászonra festett olajkép, amely 90-l00 éve egy szegedi mester cégére volt. A műhelyek mellett épített színben a Dél-Alföld ló fogatolású személy- és teherszállító közlekedési eszközeit mutatják be

A tanyai iskola
Az 1980-as évekre az első tanyai iskolákat elbontották vagy teljesen átépítették, ezért a szegedi múzeum munkatársai egy 1911-ben Felső-Pusztaszer község Árpádhalom határrészén épült elemi népiskolát telepítettek a szabadtéri gyűjteménybe. A visszaemlékezések szerint a tanítói lakás eredetileg csárda volt, melyet a tanterem építésekor tettek lakhatóvá. Az épület alapját a közelben kitermelt réti mészkőből, darázskőből rakták, fala vályog, tetejét zsindely fedte. A fagerendás mennyezetű, fapadlós tanteremben a századelő elemi népiskoláinak vaskos padjai, taneszközei, térképei, színes faliképei láthatók. A pusztaszer-árpádhalmi iskola tantermében gyakran 80-100, hat-tizenkét éves gyermek zsúfolódott össze. A volt tanítói lakásban iskolatörténeti kiállítást tekinthet-nek meg.

Szentesi tanya
(Boglya-formájú kerek ól)
Szentes a 20. század első felében harminc ezres népességű dél-alföldi mezőváros. 1930-ban lakosságának több mint egyharmada élt tanyákon. A szentesi tanya szemtermelő és állattartó, külterjes gazdaság-típust képvisel. Az emlékparkba áttelepített lakóház a Kurca folyócskához közeli magas parton a l9. század végén épült. A vályog-falú, nádtetős épület szoba-konyha-kamra-istálló beosztású. Nyitott kéményű konyháját a 20. század első évtizedeiben padlásolták le és rakott tűzhelyet építettek benne. A konyha hátsó falán érintetlen az ívelt, barokk jellegű bolthajtás, amit a közelmúltban több alföldi házban még láthattunk. A kamra berendezéséből említést érdemel a vésett díszű, 1911-ben készült ácsolt láda, amit "szekrény"-nek neveztek. A tanya jellegzetes építménye a boglya formájú ól, amelyben rendszerint disznókat vagy baromfit tartottak. Fala vályog, tetejét kukoricaszárból, nádból, zsúpszalmából rakták. A Dél-Alföldön a Hármas-Körös mellékén, Szentes, Hódmezővásárhely határában és Észak-Bácskában a szabadkai szállásokon építettek ilyen ólakat.

Szentes-donáti szélmalom
A szabadtéri néprajzi gyűjteménybe telepített szentesi szélmalmot egy tanyai gazda 1866-67-ben építtette. A felülhajtós szélmalmok típusába tartozik, amelyek négyszintesek: a földszinttől felfelé haladva lisztespad, kőpad, sebeskerékpad, nagykerékpad találhatók. A tornyos szélmalom előnye, hogy a malom teteje elforgatható, ezáltal a vitorlák aránylag rövid idő alatt a szélirányba állíthatók. A szentesi szélmalom két pár kővel őrölt. Régebben a szélmolnárok nem választották el egymástól a különféle őrleményeket, korpás lisztet őröltek. Csak az 1880-as évektől, a gőzmalmok példáját követve, alkalmaztak szitákat. A 20. század elején korszerű hengerszitát szereltek fel a malomba. A szélmalmokat idővel kiszorították a gabonaőrlésből a kiváló lisztet őrlő, nagy teljesítményű helyi gőzmalmok. A fennmaradt szélmalmokban kukoricát és árpát daráltak. A szélmalmot az l950-es évek közepén ipari műemlékké nyilvánították és 1986-87-ben telepítették az emlékparkba.

Csongrádi halászház
A halászatnak az utóbbi évtizedekig szerepe volt a csongrádiak életében. A halászok a "Belsőváros"-nak nevezett folyóparti városrészben laktak, ahol régen tiszai hajósok, hajóépítő ácsok, kubikosok éltek. Földnélküliek voltak, vagy kevés szőlő- és veteményföldet bírtak, ennek tulajdonítható, hogy régi, földfalú, nádfedeles házaik megélték az 1950-es éveket. Az 196o-as években az Országos Műemléki Felügyelőség Csongrád-Belsővárosban 17 hagyományos jellegű házat védetté nyilvánított. Azokat nem lehet áttelepíteni, ezért az etnográfusok más belsővárosi házat választottak az emlékpark szabadtéri gyűjteményébe. A lakóház három osztatú: szoba-konyha-kamra beosztású. A boltíves pitvart és a több évtizede átépített deszka kéményt archív fotók és a visszaemlékezések alapján rekonstruálták. A szoba az 19l0-20-as évek bútorait és lakáselrendezését mutatja. Télre a halászok eszközei a kamrába kerültek, a lisztesláda, a zsírosbödön, a hordók, szakajtók és a kenyérsütés kellékei mellé.


Egy amerikai magyar kereskedő szerint Szegedet a paprika helyezte Földünk térképére, vagyis a paprika révén vált világszerte ismertté. A hozzáértés, a szorgalom és a konjunktúra a 19. század végétől a paprikatermelőket és -feldolgozókat a szegedi paraszttársadalom egyik leginkább polgárosodó rétegévé tette. A napsugaras oromdíszítés a barokk egyházi művészetben gyökerezik. Az 1879-es tiszai árvíz elpusztította a régi parasztházakat, ám az újjáépítés tervezőmérnökei szorgalmazták az oromdísz felújítását. Az építkezők készsége és az ácsmesterek leleménye a városban és környékén sok változatát hozta létre, s néhány műemléki védelem alatt áll. A 19. századvégi városi parasztházak sajátossága az oszlopos tornác. Ősszel az ott száradó papri-kafüzérek színes látványt nyújtottak. A ház két helyiségében Szeged 19-20. századi népi építészetét és a paprikások munkaeszközeit, munkamódját bemutató kiállítás látható. A házi paprika-feldolgozás különleges eszköze volt a száraz paprikahüvelyeket összezúzó "külű" /kölyű/, melyet lábbal működtettek.

A tiszai fafeldolgozást bemutató kiállítás és gátőrház
A magyarországi folyók - így a Tisza - vízszabályozása a 19. században kezdődött. Az elhúzódó munkálatokat felgyorsította az 1879-es tiszai árvíz által előidézett mérhetetlen pusztítás. Így a tiszai vízszabályozás munkálatai 1905-re befejeződtek.
A védművek, töltések felépültével új feladatok jelentkeztek. A töltések megfigyelése, gondozása, a védelemhez szükséges anyagok tárolása, rendbetartása, a szolgálati napló vezetése stb. a gátőrök feladata lett. Ezért a mentett oldalakon gátőrházak sora épült.
Az ópusztaszeri emlékparkban felépített gátőrtelep a szegedi Móra Ferenc Múzeum iratanyagából előkerült, 1892. évben készült eredeti tervek alapján készült.
Ebben az épületben mutatják be a vízügyi kiállítás legújabb részét, a terület árvizeit és árvédekezését bemutató makettet. A melléképületben az 1879-es nagy tiszai árvíz terepasztalán fény- és hangjáték segítségével elevenedik meg az egykor katasztrófa.

Útőrház
A transzverzális utak mentén azok fenntartására azonos távolságokban úgynevezett útőrházak épültek. Ezek nagytöbbségében ikerházak voltak, bennük két útkaparó lakott, általában népes családjával.
"Az államutak fenntartására felfogadott útkaparók számára" szóló 1866-os utasítás előírta, hogy "útkaparónak csak olyan egyén nevezhető ki, ki állami vagy megyei úton legalább egy évig mint napszámos már alkalmazásban volt és ezen idő alatt úgy képességének, mint megbízhatóságának kétségtelen jelét adta".
A látogató egy két lakrészes útőrházat láthat, amelynek egyik lakása hagyományosan van berendezve. A másik lakásban az állami utak tervezésével, építésével, karbantartásával kapcsolatos dokumentumok, tárgyak vannak kiállítva.
A ház udvarában és melléképületében az útépítéssel, karbantartással kapcsolatos anyagok, eszközök láthatók.

Imrehegyi Erdészház
Megyénk legnagyobb kiterjedésű tájvédelmi körzetének élővilágait bemutató kiállításunk a pirtói kerület (Bács-Kiskun megye) rekonstruált imrehegyi erdészházban kapott helyet. A jelenlegi tájvédelmi körzet területének a kutatása több, mint 100 évvel ezelőtt kezdődött. Az 1930-as évektől intezzívebbé való ornitológiai kutatások igazolták, hogy a Szegedtől északra fekvő Fehér-tó európai mércével mérve is kivételes természeti értéknek számít. Az 1935-ben megjelent IV. tc. módot adott védett területek kialakítására. A gazdálkodók és a természetvédők érdekeinek egyeztetése után 1976-ban létrehozták a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetet. Az a cél vezérelte a szakembereket, hogy az időközben kialakított tórendszer madarainak ne csak a fészkelő helyei élvezzenek oltalmat, hanem - a lehetőségek szabta korlátok között - a táplálkozó területei is. A megalakulásakor 22.266 hektár kiterjedésű tájvédelmi körzet a Fehér-tón kívűl 3 további országos jelentőségű védett területet foglal magába: Labodárt, Sasért és a pusztaszeri Büdös-széket.
A területi gyarapodással együtt az élőhely-típusok száma is növekedett. Jelentős kiterjedésű homoki és hullámtéri erdők, továbbá különféle gyepek kerültek védelem alá. Az elmondottakat bőséges tárgy-, kép- és dokumentumanyag érzékelteti. A természetvédelem történetét bemutató kiállításunk a ház belső folyosóján kapott helyet, ahonnan két irányban indulhatunk tovább. Egy oldalajtón át közvetlenül a homoki erdők termébe juthatunk, majd a hullámtér élővilága következik. A másik ajtó a tornácra vezet. Innen nyílik a Fehér-tó életét ismertető rész.


Ópusztaszer Emlékpark

Tájház