Ami sosem csődöl be: Szívességbank
Címlap / Psziché / Ami sosem csődöl be: Szívességbank

Ami sosem csődöl be: Szívességbank

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-29

Amikor dolgozunk, virtuális számlánkon, vagy az igazin, vagy a zsebünkben, megjelenik egy összeg. Ez a munka ára. Időnként csak jóval később, de ettől most tekintsünk el. Ha szívességet teszünk, akkor a szívességbankban nevünk mellett megjelenik egy szív. Esetleg több, hiszen adat és mennyiség irányultságú világunkban minden arányosítva van. Megéri? 

Eddig még OK? Vagy más ez is túl elvont?
Én úgy érzem, ez ma még lehet elvont, de sokan működünk már ennek a szívességbanknak a tudatos vagy tudattalan használatával. Ha pedig benne van a mindennapjainkban, akkor akár meg is ismerhetjük közelebbről. Én a Balaton mellett, egy gyönyörű, esős délutánon ismerkedtem meg vele jobban, pedig tudattalanul már ismertem vagy másfél évtizede. A legelső emlékemről a www.medvemese.hu oldalon írok, ez pedig itt a legfrissebb.

Munka megszabta világunkban minden mérve van. Lehet, nem annyit kapunk valamiért, mint amennyit ér, de értékelve van minden, számokkal, jelekkel. Családunkban ismerjük egymást, és számon tartjuk a cselekedeteket, felírjuk a „meghálálni” füzetünkbe.

Vannak, akik nap nap után jótékonykodnak, adnak ismeretlennek is, talán várva, hogy ők is kapjanak. Ismeretlentől, bárkitől. Lehet ez csak egy „beengedem magam elé, hogy majd máskor más engem is beengedjen a sorba, vagy legyen parkolóhelye ott, ahol igyekszik”.

És van egy rejtélyes faktor. Nevezhetem szívességbanknak, vagy isteni rendezőelvnek.

Kell hozzá hit, és valamennyi egymásra hangolódás. Figyelem, direkt nem használok olyan szavakat, mint nagy közös tudatalatti, gondolatátvitel, Akasha, és közös energiamező. Csak azt a mindannyiunk által ismert és tisztelt szót használom, ami a belső irányítóelv, a belső kötelesség.

Miért tettem? CSAK. Úgy éreztem, hogy meg kell tennem.



Balatoni vihar: Te segítenél?

Jöttem vissza a Balaton mellől. Ritkán ülök kocsiba, még ritkábban vezetek egyedül akár csak 1-2 órát is. De most így tettem, és egy nagy zuhé közben álltam az egyik parkolóban, bámultam a tavat.

Láttam, ahogy a fák közül egy fiatal pár tért rá az útra, egymás kezét fogva. Hátizsák, rövidnadrág, zokni nélküli pántos túraszandál, esőkabát. Vízi átkelésre öltözve. Stoppoltak. Több autó sem vette fel őket.

Talán évtizede sem vettem fel stopposokat. Egyrészt nincs saját autóm, másrészt mikor céges autóm volt, ott tiltva volt. Nem beszélve a magányos női vezető és a stoppos veszélyek kifordított változatáról. Miért mondom ezt? Csak a szemléltetésért. Nekem kimondottan furcsa volt azt érezni, hogy „azért álltam meg a parkolóban, hogy lássam, ez a kedves, egymás kezét fogó párt én fogom felvenni”. Belső hit talán?

Szoktam segíteni embereknek, de nem így. Ez a mód nagyon eltért az életemtől. Nincs köze a stoppost felvenni vagy nem felvenni kérdéshez, és semmi más élethelyzethez. Csupán ahhoz, hogy tisztán érzékeltem, nekem kell tennem, velük kell tennem, továbbá ez az érzés az életem folyásától nagyon távoli volt, vagyis nem szokásból jött.

Ültem még egy-két percet az autóban, a stopposok kezdtek távolodni tőlem az úton.

Elgondoltam, hogy ha segít valaki ismeretlen nekem, az miért teszi? Én vagyok a napi jócselekedete? Azért segít, mert szüksége van a segítség adására? Vagy megszokásból? Ha megteszem, és segítek nekik, egyik sem lesz igaz. Szoktam segíteni barátnak, az utcán ismeretlennek, a sorban előttem vagy mögöttem állónak, az emberek segítettek a BKV sztrájk alatt a hasonló helyre utazónak.

Én pedig megfoghatatlan érzés miatt segítenék.

Már nem láttam a két fiatalt, mert az út kanyarodott. Lassan elindultam, és a sorsra bíztam magam – ha még ott lesznek, elviszem őket.

Ott voltak, német diákok, akik pár nap túrázás után Pestre igyekeztek, és szerencséjük volt velem, aki nem csak a következő városig vitte őket, hanem a célállomásukhoz.



Miért van ez a belső kényszer?

Szerettem volna megérezni, hogy miért éppen őket vettem fel? Beszélgettünk kicsit, de nem volt lényeges sem nekik, sem nekem. El is aludtak az úton.

Volt időm gondolkozni. Megpróbáltam nem megmagyarázni, inkább csak bele akartam érezni az élethelyzetbe. Itt van, amire jutottam:

Sokan vagyunk, akik szeretnek segíteni. Talán belső szükség, talán csak szeretet kifejezése. Faluhelyen a sütemény, kóstoló, ajándék adásnak fontos nyilvántartási és viszonzási szabálya van, az inkább kölcsönösség.

Sok helyzet van, amikor lehet ismeretleneknek is segíteni, én is benne vagyok pár levelezőlistában, fórumban. Mégis azt érzem, hogy csak időnket töltjük a segítésekről való beszélgetésekkel, moralizálással. Csak energiánk fogy, és az elektronikus papír.

Amikor 1%-okat adunk át, és látom a hirdetéseket, néha kimondottan rossz érzésem van. Oda megy valójában? Nem csak az 1% hirdetéseket finanszírozom? Honnan tudhatom? És ha adok az utcán egy kéregetőnek, mire költi?

Ha Suska rendszerben vagyok, vagyis egy közösség pénznélküli cselekedeteket cserél, de nem egyén az egyénnel, akkor is kell nyilvántartás, kinek mennyi van számláján.

Itt akkor és annak adtam, akinek szüksége volt rá. Olyan volt, mintha A Titok könyv „Univerzuma” kiírta volna felhőkkel elém, hogy „ővelük tegyed, mert ők kérik és megérdemlik”. Olyan, mintha létezne egy egyetemes szívesség bank, amiben nekik volt a számlájukon, és ezért amikor ők kértek – stoppoltak – a bank nekem küldött értesítést. „nekik segíts”. Így most – ha hiszek benne – nekem is van szívecske a számlámon.

Akik nem vették fel őket, nem kapták meg a hírt, vagy dekódolták, vagy nem akartak „csak úgy” segíteni? Sok a nyitott kérdés.

Ez az elmélet persze csak Mese (Medvemese), olyan, mint Pandora világa, ahol a nagy közös tudatra mindenki rákapcsolódhat. Mese, amiben jó hinni.

Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért teszem. De jelen életemben napom egy részében egyre inkább jólesik spontán cselekedeteket tennem. Ekkor belső érzéseimre hagyatkozom. Utána pedig az elmém számára igyekszem egy magyarázatot adni, ami vagy pszichológiai, vagy hitbéli. Igen, a pszichológia által meghatározott „szocializációs igények kiélésén” túl van hitem abban, hogy adhatunk oda, ahol várják és megérdemlik, és kaphatunk onnan, akik tudnak számunkra megfelelőt adni. Anélkül, hogy valaki harmadik, a közvetítő én és a cselekedet közé állhatna.

Képek:
piqs.de: Mary - Day 34 | "Nothing gonna stop me from floating."
piqs.de: marya - my drive to work today
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 7486 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x