Bármit elérhetek, avagy néhány szó a motivációról
Címlap / Szépség-Egészség / Bármit elérhetek, avagy néhány szó a motivációról

Dr. Csábi Bettina

Bármit elérhetek, avagy néhány szó a motivációról

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2024-03-28

Rámegyek az internetes fórumokra, és folyamatosan csak idézetekkel /általában forrás megjelölése nélkül, saját okosságként feltüntetve szó szerint, rosszabb esetben egy-egy szót átváltoztatva-/ találkozom, amik mind azt bizonygatják, hogy mindenki mindent elérhet. Ez a legnagyobb átverés, ennek köszönhető, hogy az emberek énképe ennyire eltér a valóságtól. Mert elhiszik magukról, hogy kigondolnak valamit, álmodoznak róla, és máris ők a főszereplői a Pretty Woman-nek, a Rocky-s motivációs videónak, ők Muhammad Ali-k.  

Ezért is veszik a bátorságot ahhoz, hogy mindenkit kritizáljanak tekintet nélkül annak teljesítményére. Hogy fel sem tudják mérni, ők hol tartanak hozzá képest.

Mi a különbség az elhivatottság, a motiváltság, és a „mindenre képes” között az alakformálás és sporteredmények szempontjából


A sikeres sportolók sportpszichológiai kutatások alapján elhivatottak. Ez azt jelenti, nappali álmodozásaik nagy része is a sportra irányul. Ebből születnek az igazán nagy eredmények. Ha megnézzük a motivációs idézetek, jó részük az edzésre irányul- legtöbbször elég alpári stílusban fogalmazza meg, hogyha edzel, mennyire fantasztikus eredményeket fogsz elérni, milyen bombaformában leszel.

Akkor miért van az, hogy egyedül én voltam az küzdősportokban, sem előttem, sem utánam senki, se férfi, se nő, aki mindenhol világbajnok tudtam lenni, ami kiütéses rendszer keretei között zajlott, a pusztakezes küzdelemtől át a kick boksz, thai boksz és profi ökölvívásig? Akkor mégsem lehetséges mindenkinek?

Hát persze, hogy nem. Egyszerű példánál maradva nézzük testépítésben a genetikát! Ha valakinek széles a csípője vagy keskeny a vállöve, akkor mindegy, mit csinál, sohasem lesz olyan jó, hogy felérjen a csúcsra. Vagy hogyan akarod megváltoztatni azt, hogy sprinter vagy, vagy hosszútávfutó? Az alap a képességeknél annak tisztázása, hogy a gyors vagy lassú izomrostjaid vannak-e túlsúlyban. Azt tudjuk, hogy az izomrostjaink genetikailag adottak, azokon nem tudunk változtatni. Ha robbanékony vagy, akkor a gyors izomrostjaid vannak túlsúlyban. Hogy lehet a legegyszerűbben lemérni? Helyből milyen magasra tudsz ugrani. Minél magasabbra, annál több a gyors izomrostod, mivel a helyzetváltoztatáshoz nagy erő kell. Ha életed első 12 évében sportoltál, lehetőleg állóképességi sportot, akkor ki tudtad alakítani a szívednek az a méretét, amire genetikailag elvileg alkalmas lennél. Sok kudarctól megkíméled magad, ha legalább ezt a két dolgot figyelembe veszed, amikor sportágat, vagy távot választasz magadnak.

És ezek egyszerű példák voltak. De nem vesszük figyelembe ezeket, minek is, mert szorgalmasan gyúrunk, futunk, elvitatatkozgatunk azon, hogy „bezzeg a testépítők nem tudnak lefutni 100 m-t”, a futók milyen „gyengék”, és sorolhatnám, de a lényeg, ha nemcsak a kifogásokat keressük, egy napon majd mi leszünk a legjobbak.


Az edzők a megtestesítői ennek a szemléletnek, bár én is az vagyok. De sajnos így van. Minél alpáribb stílusban vagy Te a „nagy megmondó”, töltesz fel olyan videókat, amin minden gyakorlat kivitelezése hibás, hirdeted a munkásságodat, edzéseidet, motivációs szövegeidet alulöltözött, ámde szuper formában lévő sportolók képeivel-mert jómagad távol állsz attól a formától- ha fennhangon hirdeted, hogy „bármit elérhetsz”, annál több követőd van. azok között, akik nem akarnak gondolkodni, nem akarják tudomásul venni még azt sem, Te hogy nézel ki, az igét osztogatod.

Van egy rossz hírem. A legjobb viszont csak egyvalaki lehet.

Annyit edzek, mint egy profi sportoló, el is érem ugyanazt


Ha kicsit is tisztában vagy azzal, hogy csak egy hétedzés szempontjából hogyan kellene felépüljön- nem kell túl sok minden hozzá, egyszerűen beütöd a neten, és egy szakmai oldalon elolvasod, máris rájössz, mekkora butaság az, amikor egy hobbisportoló-név nélkül idézem- büszkén leírja: „beleadok mindent ami tőlem telik. Ez azt jelenti, hogy 200% - ot , mert én vagy csinálok valamit, vagy nem. Nem szeretem a köztes megoldásokat. Szóval, az elkövetkező 3 hétre , minimum heti 3szor beiktatok napi 2 edzést , amiből 1 éhgyomros „a többi napon persze megvan a napi 1, mindezt 50 g CH-tal.”

Erre szoktam azt írni, hogy lehet edzeni agy nélkül, „de kemények vagyunk” feelinggel, vagy ésszel. Az élettani és táplálkozástudományi ismereteket kéne megszerezni.

A beach bodyhoz, amit az idézett hölgy áhít, nem kellene más, mint megfelelő stimuláció, progresszív terhelés, helyes táplálkozás és elegendő pihenő. Azt tudomásul kell venni, hogy egy profi sportoló ésszel edz, nem így, ahogy beidéztem, és ezért ér el eredményeket. Ezért van az, hogy a leggyengébb edzése, a pihenő edzése is keményebb, mint az idézett hölgyé.

Nem lehetséges minden, a céljaidat összhangba kell hoznod a valósággal. És van még 1 tényező, amit figyelembe kell venni a célkitűzésnél. A család, munka, sport háromszöge, ez gyakorlatilag a lehetőségeket jelenti. A sportbeli céljaidat hozd összhangba a magánéleted céljaival! - enélkül mission impossible , de erre most ki sem térek.

A gond az, hogy gátlástalan emberek tömegcikké tették azokat a mondatokat, amiket kivételes emberek mondtak. És csak azért, hogy a maguk javára kihasználjanak Téged.


Lépj ki a komfortzónádból!

Aki ezt mondogatja napi szinten, azt kivinném magammal egy edzésemre, amikor remeg kezem-lábam, hányingerem van szó szerint, csak pöttyöket látok. És kiléphetne a komfortzónájából.

Hogy megtudja, mit jelent az, amit szajkóz. Vagy odaállítanám egy meccsre, tessék, ki lehet lépni a komfortzónádból!

Azt tudomásul kell venni, hogy egy-egy ilyen edzés után 2-3 hét a regeneráció. Tehát csak nagyon tudatos, okosan felépített edzéstervbe férnek bele ilyen edzések. Úgyhogy aki ilyenre buzdít, az még életében nem hagyta el a saját komfortzónáját.

Pont én beszélek, akinek a programjának a neve a „Bajnokok Programja”?


Igen, pont én. Tudod, miért lett ez a neve az életmód programomnak? Azért, mert a mindennapi emberek számára mutatom meg, mire is képesek valójában. A család, munka, sport háromszögében, gyakorlatilag a lehetőségeik között. Mert legtöbben nem tudják iránymutatás nélkül, mire képesek. „Olyan nincs, hogy ne sikerüljön. Csak türelem, és kitartás” /idézet jómagamtól/. De reális célkitűzések között érjük el a maximumot, nem becsapva, és kihasználva embereket, hogy majd profi világbajnok ökölvívót csinálok belőlük. Az edzés van érted, nem TE vagy edzésért. Fejlődsz általa, pszichikailag és fizikailag egyaránt, nő az önbizalmad, vitalitásod, javul az egészségi állapotod. Ez egy eszköz a kezedbe egy minőségi élethez, nem pedig harc. Tudod, mit szerettem a küzdősportokban mindig is? És gyűlölöm, hogy olyan emberek, lealacsonyítják, akik eljárogatnak hobbistaként küzdősport edzésekre, majd osztják az észt, hogy „minden edzés harc”, stb…

Nem megütni szerettem másokat, fájdalmat okozni másnak, nem. A ring tiszta hely.

Itt nincsenek olyanok, hogy hátulról belerúgok, felgáncsolom, aljaskodok. Mert kivetnek magukból a többiek. Azt szerettem, hogy végig játszottunk, fejben, ki tud győzni, ki tudja leghatékonyabban legyőzni a másikat.

Vedd észre Te is, hogy az edzés kikapcsolódás, amivel több lehetsz a tegnapi önmagadnál, mert magadért csinálod.

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 6090 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x