Barna Márta: Nézd

alakom parányi pontja kéklik a messzeségben
majd megáll és vár, de csak a képzelet köti gúzsba

nézd!
alakom parányi pontja kéklik a messzeségben
majd megáll és vár, de csak a képzelet köti gúzsba
Te már mást ölelsz ziháló tüdővel pupilla tágulattal
benne más mosolya oldódik és vet lobot sugarak aranya
 
nézd!
a kispontnyi létezésem eggyé vált a mindenséggel
már mindig ölellek már mindig szeretlek
hisz lélegzeteddé lettem - mégis fogynak a percek
csapkod két karod, fuldokolsz - elvették a levegőt
 
és most a kék rajtad vetül
szederjes ajkad szétnyílik
szemed óriási tágulat
benne egy utolsó kép lobbant
s minden úgy maradt................