A munka bére

A felvételi interjúk egyik, talán legkényesebb, ámde sarkalatos pontja a bérmegállapodás. Amikor egyik barátunkat kérdeztem, mit felelt arra a kérdésre, hogy mennyit szeretne majd kapni a cégnél, ő csak annyit mondott: - Hat számjegyű és négyessel kezdődik. Őt felvették.

A felvételi interjúk egyik, talán legkényesebb, ámde sarkalatos pontja a bérmegállapodás. Amikor egyik barátunkat kérdeztem, mit felelt arra a kérdésre, hogy mennyit szeretne majd kapni a cégnél, ő csak annyit mondott: - Hat számjegyű és négyessel kezdődik. Őt felvették. Fontos, hogy ebben a témakörben is felkészülten, határozott elképzelésekkel érkezzünk. Az a jövedelem, amelyben sikerül megállapodnunk, hosszú távon meghatározza életminőségünket, munkamotivációnkat és lelkesedésünket.

Ha a munkába állást követően derül ki, hogy lényegesen kevesebbet kértünk munkánkért, mint amit kaphattunk volna, vagy mint amennyit a többi dolgozó keres, - bármennyire is örültünk korábban az állás elnyerésének, - elégedetlenség alakul ki bennünk, s ez rányomja munkánkra és hangulatunkra a bélyegét. Tájékozódnunk kell tehát már az interjú előtt arról, hogy hasonló munkakörben milyenek a kereseti lehetőségek, ill. az adott vállalatnál milyen a bérszínvonal. S természetesen tudnunk kell magunkról, hogy milyen jövedelem az, amely elégedetté tenne bennünket.

Az interjú során fontos alapszabály, hogy ne mi hozzuk szóba a jövedelmet: várjuk meg, amíg a témát a munkáltató veszi elő. Ha azonban az interjú végéig nem merül fel ez a kérdés, legyünk bátrak magunk rákérdezni! A munkáltatók szinte soha nem adnak ki információt arról, hogy milyenek a kereseti lehetőségek a cégnél, s hogy mi az ő elképzelésük. Leggyakrabban a pályázótól várják az összeg megjelölését. Igyekezzünk úgy irányítani a beszélgetést, hogy ne kelljen konkrét összeget megneveznünk, hogy mégiscsak a másik fél tegye meg az ajánlatát! Ha rutinos a pályáztató, akkor erre nem lesz módunk, ilyenkor csak azt tehetjük, hogy megnézzük, hogy mennyit kíván és tud használni tudásunkból a munkáltató, mindezt hány órában képzeli el, és esetleg Internetes forrásokból megtudhatjuk a cég előző évi mérlege alapján, hogy milyen színvonalhoz tartozik árait és béreit tekintve.

A jövedelem természetesen mindig adott munkáért jár: ezért fontos, hogy e kérdés csak akkor kerüljön szóba, amikor már pontosan ismerjük a munkakör tartalmát, a munkaidőt, a munkakörülményeket és felelősséget. Amikor már pontosan látható, hogy az a munka mennyit ér meg nekünk! Saját elképzeléseink megfogalmazása előtt tájékozódjunk arról, hogy milyen fizetésen kívüli juttatások vannak: prémium vagy jutalom, étkezési és közlekedési hozzájárulás, szociális juttatások és támogatások. Térjünk ki arra kérdésre is, hogy hogyan alakul a próbaidő alatt illetve annak letelte után a javadalmazás.
A megállapodásnál vegyük figyelembe, hogy az újonnan belépők mindig kimaradnak az első egy-két soron következő fizetésemelésből. Ezért lehetőleg kérjünk 10-20 százalékkal többet annál, ami az adott munkakörben szokásos a vállalatnál.

Ne felejtsük el, hogy ez egy alku helyzet: az általunk megjelölt összeget a munkáltató igyekszik valamelyest lejjebb vinni; s természetesen a másik fél sem a legmagasabb keretet ajánlja fel induláskor!

Összességében a béralku során a legfontosabb: ha Önnek kell megneveznie az elvárásait, legyen mindig reális, de ne legyen szégyenlős!

Bencsik Andrea
klinikai szakpszichológus cikke nyomán
Karrier Online