Barna Márta: Örvény

lassan kortyollak
ízlelgetlek
nyelvem hegyén omlik szét
mézédes csók-emlék ízed

 

Borba szédült pillanat
űz hajt
lassan kortyollak
ízlelgetlek
nyelvem hegyén omlik szét
mézédes csók-emlék ízed
az alján bordófekete seprű
betűt mintáz
ujjaim simítják a múlt árnyát
ne űzzön tovább
szám reszketőn görbül
a mélyből valami keserű hang tolakszik
részeg vagyok
szédült pillanat
ablak szárnya tárul
s Te belépsz
nevetve jössz felém
(és én már a józannál is józanabb vagyok)
szemem ragyog – feléd indulok
ezer évek keserve a függöny szélén libben
majd a szél magával sodorja
tó tükre zöld szemed
benne aranyló cirmok cikáznak
nincs már semmi se
forgószél felkapott
szállunk örvénylő forgásban messze
túl a Mesék tengerén
Üveghegy fényes süvegén
de megérkezni sosem fogunk
nincs kezdet nincs vég
csak ébredés – oh, ölelj át!