Juhász László: Kárhozat

Kezedben vergődik lüktető húsom,
Lelkeden szárad elhagyott vérem

 

Még mindig érzem az illatod,
Így élem rég minden napom.
Már rég nem szeretsz,
És én is gyűlöllek,
De nélküled gyilkos minden pillanat,
Mely ezután jő, s a jövőből megmarad.

Kezedben vergődik lüktető húsom,
Lelkeden szárad elhagyott vérem,
Kegyetlenül tépted ki lángoló szívem,
Áttörve acélkemény pajzsom.

Csak nézel rám, de már nem látsz engem,
Te voltál szerelmem, gyötrelmes végzetem.
Te vagy ki életem elveszed,
Nincs rá jobb okod, mint hogy így tartja kedved.

Imádtalak, s elmeséltelek minden percben,
Ebből nem maradt más csak egy szörnyű mese.
Így halálom csak megváltás,
Tudom, hogy nincs más választás.

Nem szeretsz és én is megvetlek,
S hol van már a csodás kezdet,
Mikor minden pillanat édes gyötrelem volt.
Mikor nem bántottak belső kínok.

Szerelmünkért úgy alakult át magunk világa,
Mint a nyíló értelem kinyíló virága,
Nem ismertünk akadályt, s falat,
De a csoda köztünk sokáig nem maradt.

Kezedbe szívemmel győzködni próbálsz,
Te nem akartad, nekem nem ártanál.
Hát tudnod kell, engem te nem bántottál,
Ezernyi kíntól most szabadítottál.

Élni nem tudnék nélküled,
Te vajon mit kezdesz nélkülem?
Vajon követsz-e a mennybe, vagy pokolba,
Ahol egymásra vagyunk kárhoztatva.