Benned melyik istennő lakozhat?

A görög mitológia istennő-alakjai megjelennek személyiségünkben. Egyesek átveszik az irányító szerepet, másokat elnyomva. Természetesen rajtunk is múlik, melyeket hagyjuk kibontakozni, illetve melyiket nyomjuk el. E sorozatban hét istennőt szeretnék részletesen tárgyalni. Vajon melyikkel tudjuk magunkat azonosítani?

Minden nő főszereplő
Saját élettörténetében minden nő főszerepet játszik. A sorsok közt azonban hatalmas különbségek vannak, és a más és más viselkedési mintákat – Jung kifejezését használva –a görög mitológia istennőinek archetípusokkal lehet szemléltetni. Ezek az alakok az élet alaphelyzeteit illetve fundamentális viszonyulásait tükrözik.  Van, aki a monogám házasságot tekinti életcélnak, másoknak mindenáron gyermekre van szüksége. Szép számmal előfordul az az eset is, mikor a hagyományos női szerep nem fontos, hanem az egyéni célok, a függetlenség kerül előtérbe.

Teljesen más típus az a nő, aki az intenzív érzelmi élményeket keresi, a kreatív tevékenységeket előbbre valónak tartja minden másnál. Ami az egyik nő számára létkérdés, a másiknak abszolút lényegtelen- s mindezt az dönt el, hogy melyik Istennő munkálkodik, illetve marad háttérben.

Az archetípusok
Az istennők, vagyis az archetípusok tüzetesebb megismerése segít abban, hogy önvizsgálatot tartsunk, ezáltal mélyebb önismeretre tegyünk szert. Segít eligazodni a bonyolultnak vagy nehéznek tűnő emberi kapcsolatok útvesztőjében is: férfiakkal, gyermekeinkkel, szüleinkkel, más nőkkel. Az istennők történetei, viselkedésmintái feltárják azt is, hogy mik is azok a dolgok, melyek egyes nőket motiválnak (némely esetben kényszerítenek) valamire, vagy éppen boldoggá tesznek, esetleg gondot okoznak.

A mitológiai nőalakok viselkedésmintái és a nő pszichológiája közti összefüggést Erich Neumann jungiánus analitikus vizsgálta elsőként: a mítoszokat eszközként alkalmazta a  nő lelki működésének leírásához.

HarmoNet-tipp: A mítoszok világa. A világok mítoszai >>

Mindannyian istennők vagyunk
Ezen elmélet szerint nem létezik „normális” nő, akinek meg kellene felelnie bizonyos társadalmi elvárásoknak, azaz egy adott kultúra által kialakított ideális szerepnek. A görög istennők – alakjaik fennmaradtak több mint háromezer éven át az emberi képzeletben – mind egy-egy karaktertípust személyesítenek meg. Az istennők jellemvonásait viselő nők nagyon is jelen vannak a mai földi nők körében.

Két tűz között
Valójában minden nő nehéz helyzetben találja magát életének szakaszaiban. Belülről az istennők munkálkodnak, kívülről a társadalmi szerepelvárások szorítják. Önmagunkról szerzünk hasznos tudást, ha megismerkedünk a belső erőinkkel, a velünk született típusokkal. Világossá válik az ösztönerők hierarchiája és természete, így kezelni is tudjuk ezeket az erőket. Ily módon elérhetjük azt, hogy olyan döntéseket hozhatunk, és olyan irányba terelhetjük az életünket, melyek a saját érdekeinket szolgálják; még ha gondolkodásunkkal
közvetlen környezetünk nem is értene egyet.

Ma már „csak” archetípusok
Az ókori Görögország asszonyai mélyen tisztelték az istennőket, áldozatokat mutattak be nekik. Manapság már csak úgy nyilvánulnak meg a nők életében, hogy aktívan jelen vannak pszichéjükben. Nyilvánvalóan több hatalommal rendelkeznek, mint a földi asszonyok, de ugyanúgy mindegyiknek vannak pozitív és negatív tulajdonságai is, amit érdemes boncolgatni.

A bennünk lakozó hét istennő
A görög istennők hozzánk hasonlóan patriarchális társadalomban éltek: az eget, a földet, a tengert, de még az alvilágot is férfiak uralták. Ehhez az elkerülhetetlen körülményhez minden istennő a maga módján alkalmazkodott: vagy egyenrangú társként csatlakozott a férfiakhoz, vagy távol tartotta magát tőlük. Sérülékennyé, sebezhetővé váltak azok, akiknek egy bizonyos kapcsolat sokat jelentett, mert a férfiak megtagadhatták tőlük, így uralkodhattak is felettük.

Ha még nem csatlakoztál senkihez, látogass el ide >>
 

Cikksorozatom folytatásában a következő istennőkről esik szó részletesen:

Artemisz: a vadászat és Hold független Istennője, aki társaiért kiáll
Athéné: a bölcsesség Istennője, aki inkább az eszére hallgat, mint a szívére
Hesztia: az otthoni tűzhely védelmezőjéről, aki a teljességet önmagában is megtalálja
Héra: a házasság Istennője, aki minden más célt alávet a feleség szerepének
Déméter: az anyaság Istennője, aki életét kizárólag gyermekei szolgálatába állítja
Perszephoné: aki az engedelmes leány és egyben az Alvilág királynője
Aphrodité : a szerelem, a szépség mágikus erővel rendelkező Istennője, akit kreativitás valamint az egyesülésre, megtermékenyülésre való késztető erő jellemez.

Egy-egy következő részben egy-egy istennő kerül tárgyalásra.

A sorozat egyes részeit itt találhatod meg:

Artemisz >>
Athéné >>
Hesztia >>

Révész Márta