Az Orgon terápia- Miben segíthet neked?

Az Orgon egy mindenütt megtalálható energiatípus, melyet az 1900-as években Wilhelm Reich pszichiáter ismertetett meg a világgal. Ez az energiafajta a Föld minden objektumát áthatja és kristályok segítségével összegyűjthető, felerősíthető, irányítható.

Ez a koncentrált energia, pedig alkalmas a szervezet energiahiányának pótlására, következésképp az öngyógyítás fokozására. Az Orgon energiát tulajdonképpen a Reich által Bion-nak nevezett részecskék hordozzák és ezek hajlamosak az akkumulációra (összegyűlésre).

Önálló kezelés
Praxisom során az Orgon terápiát többféle összeállításban alkalmazom. Egyrészt önálló kezelésként, másrészt más energetikai terápia kiegészítéseként. Az önálló kezelésnek két típusát használom. Elsőként a paciens panaszai, konzultáció és felmérés alapján behatárolt testrész fölé irányítjuk a készüléket, és úgynevezett helyi aktiválást végzünk. Ez jelentheti konkrétan egy adott terület energetikai kiegyenlítését. Számos esetben használhatjuk az ilyen módszert (lásd összefoglalás).

Harmonizálás
A másik lehetőség a paciens aurájának, személyes rezgésmintázatának harmonizálása. Ekkor az Orgon készüléket a fizikai testtől meghatározott távolságra állítjuk fel (a kérdéses, kezelendő aura-rétegnek megfelelő pozícióban) és adott időtartamon keresztül harmonizálást végzünk.

Csakra kezelés
Pránagyógyászként az Orgon terápiát, mint kiegészítést is alkalmazom az egyes csakrák kezelésénél. A kombináció során lehetőség nyílik az Orgon terápia energiarendszerre gyakorolt hatásának azonnali kontrolljára, mely hasznos módszer a kezelés tervezésében is.

HarmoNet-tipp: Csakra-csata >>

Rehabilitációs kezelés
Végül, de nem utolsóként az Orgon terápiát rehabilitációra, a terápia otthoni támogatására is szoktam használni. Ennek folyamán a paciens az egyéni konzultáció és felmérés során kialakított egyedi rezgés információkat kap. Ennek során a rezgésinformációkat az Orgon készülék kristály rendszerének segítségével egy vivőközegbe helyezzük. Mivel a rezgő információk tárolására tökéletes közeg a víz, ezért erre a célra tiszta forrásvizet használunk. Ezt a paciens otthon (megfelelő adagolás mellett) folyamatosan fogyaszthatja, elősegítve ezzel a harmonizáló információk állandó jelenlétét szervezetének víztereiben, sejtjeiben.

A terápia hatásai
Összefoglalásként megemlítem, hogy a kezelések során elsőként szubjektív érzetekről számolnak be, még jóval a fizikai javulás előtt. Ilyenek lehetnek:
• helyi vagy egésztestre terjedő bizsergés
• melegség
• meridián mentén terjedő hideg érzés
• általános könnyebbség, nyugalomérzet, béke
Megjegyzendő, hogy az erre érzékeny egyének, auralátásukat még el nem vesztett gyermekek a készülék csúcsából távozó, színes sugárzást észlelnek.

Az Orgon terápia alkalmazási területei (teljesség igénye nélkül):
• allergiás panaszok
• asztmás megbetegedések
• általános immunerősítés
• gyulladásos folyamatok (sebek kezelése, ízületi panaszok stb.)
• vérnyomás panaszok
• bőrproblémák
• gerinc és mozgásszervi megbetegedések
• bioenergetikai harmonizálás

Az Orgon terápia természetesen nem válthatja ki az akadémikus orvoslást, azonban minden esetben hatékonyan kiegészíti annak alkalmazását.

További kérdéseiket tisztelettel várom.

Dr. Szigeti Imréné, Mariann, szellemsebészet, pránagyógyászat >>
Kapcsolódó fórum a HarmoNeten >>