Három a Magyar Igazság... ezúttal. Ráadásnak hoztunk még öt ezüstöt és két bronzérmet is

Pekingi mérleg. Akár ezzel a címmel is kezdhettem volna a 2008-as olimpiáról szóló nem első, talán nem is utolsó cikket, de nem teszem. Mégpedig azért nem, mert úgy gondolom, hogy az arany-, ezüst-, és bronzérmeket - ha súlyban lehetséges is - nem szabad mérlegre tenni. Lehet azt mondani, hogy alulteljesítettünk, lehet azt mondani, hogy nem volt szerencsénk, vagy arra hivatkozni, hogy az alacsony színvonalú - vagy részrehajló - bíráskodás miatt történtek a dolgok úgy, ahogy. Lehet, csak nem érdemes.

Érdemes azonban örülni egy kicsit, ha már az olimpia közben nem nagyon volt minek. Örülni annak, hogy a 169 magyar sportoló derekasan helyt állt a legjobbak mezőnyében. Nem csak, hogy helyt állt, de jól is teljesített, pontszerző helyeken végzett, és még érmeket is szerzett. Ezúttal tízet. Csak tízet, mondják a kárálók. Az érmek között végül azért arany is akadt, pedig már-már azt hitte az ember, hogy nem törik meg a majd két héten át tartó átok. Végül Múlt hét pénteken végre magyar sportoló állhatott a dobogó legfelső fokára. Vajda Attila kenu 1-esben 1000 méteren diadalmaskodott. Tíz millió ember egyszerre sóhajtott fel a TV és rádió készülékek előtt. Végre! Eddig egyetlen esélyesnek nem sikerült, és a meglepetés embereink sem tudták a legvégső összecsapás során a nem várt bravúrt teljesíteni. Pénteken - és még szombaton is, amikor végre a hölgyek is domborítottak valamit – még úgy tűnt, hogy egy, csak egy legény van talpon e kies kínai vidéken. Szombaton már tudtuk, hogy csatlakozott hozzá két leány is, hiszen a Kovács Katalin – Janics Natasa kajak kettős – a világ talán két leggyorsabb női egyéni kajakosa – egy hajóban megnyerte a kajak kettesek 500 méteres fináléját. Nem sokkal azután, hogy Kovács Katinak – mindenki megdöbbenésre – még a dobogóra sem sikerült felállnia egyesben. Végül azért mégiscsak arannyal térhettek haza a lányok.


Az igazi slusszpoén azonban még hátra volt. Akikben mindig is titkon reménykedtünk, hogy ha senki sem, de ők biztosan! A két női csapat negyedik helye ellenére bennük bíztunk, töretlenül. A Kemény-legények szerencsére nem cáfoltak rá a megelőlegezett bizalomra, és meggyőző játékkal 14-10 arányban diadalmaskodtak az USA válogatottja ellen a Pekingi vízilabda torna döntőjében. Az utolsó negyed derekán már tudtuk, – ahogy tudták a csüggedő tekintettel maguk elé meredő amerikai cserejátékosok is – hogy nem csak egy legény lesz végül, hanem még tizenhárom. Ezzel rögvest egy fricskát is dobtak a sopánkodók arcába, hiszen így összesen 16 aranyéremmel térhettünk haza, ami megegyezik az eddigi csúcsnak számító Helsinkiben összeszedett érmek számával. A pólósoknak sikerült az, ami többeknek nem. Megvédték – zsinórban másodszor – a bajnoki címüket, hiszen olimpián Sidney óta veretlen a Kemény Dénes irányította csapat, ahol a régi „nagy öregek” (Kásás-Benedek) mellé felnőtt a fiatal generáció (Varga Dániel vagy Gergely István) és tökéletes csapatjátékkal hozták ki egymásból a lehető legtöbbet. Amikor a kezdő kapusunknak nem ment, a csereként beállt brillírozott, és kivédte az ellenfél szemét is. A támadó játékunk lehengerlő volt, és védekezésben is hoztuk azt, ami elég volt a győzelemhez.


Természetesen nem árt, ha az örvendezés után sokak elgondolkodnak azon, hogy vajon ez az eredmény miért – és miért így – született meg most Pekingben. Meg kell vizsgálni, hogy megfelelő felkészülési lehetőségek állnak-e az élsportolóink rendelkezésére, vagy van min javítani. És ha van lehetőség, akkor igen is áldozni kell arra, hogy továbbra is büszkék lehessünk fiainkra és lányainkra, akik – kis ország lévén – erőn felül teljesítenek az olimpiákon. A kétkedők kedvéért tekintsünk azért rá az éremtáblára. Noha megszoktuk, hogy 15-ben, sőt 10-ben vagyunk, és a 21. hely nem tűnik valami nagy eredménynek, de olyan országok vannak mögöttünk, mint Brazília, a boksz nagyhatalomnak számító Kuba, vagy az aranyérem nélkül maradt Svédország, az eszmei alapító Görögország és az afrikai óriás-állam Nigéria. Ha a lista legvége felé tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy a dúsgazdag Kuvait és Szaúd-Arábia érem nélkül végzett sereghajtóként. Ebből is látszik, hogy nem minden a pénz. Nyilván szükség van rá a sikeres szerepléshez, de elsősorban tehetség, és rengeteg munka kell ahhoz, hogy valaki bajnok vagy helyezett legyen az olimpián. Nekünk magyaroknak idén 10 érmesünk, és számtalan pontszerzőnk volt, és bár több alkalommal csak nüánszokon múltak újabb érmek, azért örüljünk, becsüljük meg a sportolóinkat, és drukkoljunk nekik a további világ- és európa versenyeken és a következő Londonban tartandó olimpián.