Demeter pincészet: A lázadó borász birodalma - Borkészítés hagyományos eljárással

A bor ízén, gyöngyözésén éppen úgy meglátszik története, útja, mint a szőlő minősége, ugyanúgy számít az eljárás tisztasága, eredetisége, hagyományokhoz való ragaszkodása, mint a borszőlő érettsége vagy éppen színe. Mitől lesz igazán különleges zamata?

“A világot tökéletesre teremtette a jóisten. De a jó bort az ember teremtette önmaga és az istenek örömére. Mily érdekes hasonlóság, Démétér és Demeter.”
Matisa Carlo

Családi história
Demeter Csaba, egri bortermelő dinasztia ötödik generációs tagja, innen a borászat iránti szeretete. Már gyermekként a pincében és nagyszülei szőlőjében munkálkodott, igaz akkor még nem nagy kedvvel. Később alakult ki benne a borászat szeretete, amikor egy új hordóban, barátai örömére, elkészítette saját borát. Ez az ifjúkori emlék indította el az úton, s mára életét szentelte ennek a hivatásnak és őrzi a szőlészet s a borkészítés családi hagyományait.

HarmoNet tipp: Női Borbírálók II. Európai Borversenyen >>

A pincészet múltja egészen az 1800-as évekre nyúlik vissza, mikor Demeter Csaba ükapja a Mészhegyen szőlőt ültetett. A boraikat közvetlenül értékesítették barátaik, ismerőseik, kereskedők megelégedésére. Azonban Demeter Csaba többet akart! Úgy döntött, életét a szőlészetnek és borászatnak szenteli. Bővítették a pincét, hordókat vásároltak, elindultak a jövőbe vezető úton. A családi hagyomány mellett az ifjú borász egyre többet tanult. A budafoki Soós Borászati Technikum mellett jó céhlegény módjára járta Franciaországot, és Bordeaux-i, Bourgonge-i borászoktól kapott segítséget. Ellesve, amit lehetett, hozzátéve, amit maga gondolt, megszületett a ’99-es évjárat, ami ma már muzeális bornak számít. A növekedő családi pince és a gyarapodó tervek életre hívták a Demeter Pincészetet 2000-ben.

A pincészet
A Demeter Pincészet Eger egyik legpatinásabb pincesorán, a 150 pincéből álló Kőlyuk pincesoron helyezkedik el. Különlegessége a hazánkban csak erre a tájra és részben még Tokaj városában megtalálható tufakőbe vájt pincerendszer, mely az 1920-as években alakult ki, és a mai napig őrzi egykori hangulatát. Ehhez köthető az egyre ismertebbé vált ’város a város alatt’ kifejezés, mely csak Egerre jellemző, és már Az egri csillagokból is jól ismert titokzatos, több száz kilométeres pincerendszerre utal. A Demeter pincészet különleges élményt nyújtó, három ágból álló több mint 300 m hosszú pincerendszert – mely 2001-ben elnyerte az Eger legszebb pincészete díjat – előzetes egyeztetés alapján a borkóstolókon bárki körbejárhat. A borkóstolás mellett a látogatók megtekinthetik a három pinceágat, és végigkövethetik a bor életét a szőlő megérkezésétől egészen a palackba kerülésig.  A látogató különlegessége, hogy a vendégeknek lehetősége van a hordóból való kóstolásra.

Demeter Csaba, a lázadó borász
A Demeter Pincészet mindig törekedett a hagyományok megőrzésére. Ez nem azt jelenti, hogy elzárkóznak az újítások elől, sőt évről-évre újabb s újabb borokat készítenek, de nem feltétlenül követik az éppen aktuális trendnek megfelelő vezérfonalat. Innen ered a ’lázadó borász’ cím, mely tükrözi a trendekkel szemben való ellenállást. Demeter Csaba hisz a hagyomány, az igazi egri borok erejében és a precíz, kézműves borászatot jellemző eljárásokban. Vagyis csak a hagyományos eljárásokat alkalmazza.

Erre kiváló példa, hogy kizárólag fahordóban zajlik az erjesztés és a nedű tárolása, akár két éven keresztül is. Minden egyes folyamatot a legjobb kezek végzik, mint a szőlőben úgy a pincében is. A legfontosabb a borkészítésnél maga a szőlő, a cél pedig a legjobb magyar fajta létrehozása. A Demeter borok természetesek, adalékanyagok és egyéb segédanyagok felhasználása nélkül, kizárólag természetes módon készülnek.

A borok
Az egri hagyományokon alapulva a pincészet egyik fő bora a Bikavér. A Bikavéren kívül két jelentős vörösbora van a Demeter Pincészetnek: az XY, mely Cabernet franc (40%), Merlot (40%) és Kékfrankos (20%) alapokon nyugszik és a Demeter névre hallgató bor, amely Kékfrankos (40%), Pinot Noir (40%) és Menoir (20%) alapú. Ezen kívül Készítenek Siller bort, aminek szintén több szász éves hagyománya van e borvidéken és fehér borokat pl. Eger Csillaga vagy az IQ, amelyek minden évben öt különböző fehér fajta házasításából készülnek.

HarmoNet tipp: Női Borbírálók II. Európai Borversenyen >>

A vörösborokat héjjon eresztéssel, csömöszöléssel, a fehéreket fahordós erjesztéssel és érleléssel, száz éve szinte változatlan módon készítik. A borok 80%-a új, hagyományos magyar tölgyfahordóban érlelődik, melyet több szelekció követ. Kétévesen kerülnek palackba, végül egyéves palackos érlelés után a borkedvelők poharaiba.


A pincészet elismerései
A különleges ízek és a borkedvelők rajongása mellett számos versenyen bizonyították már az egri kuriózumok kiválóságukat. Tavaly például a 12/11 2005 Leánykát aranyéremmel díjazták a Challenge International du Vin világversenyen Bordeaux- ban, ugyanezen a megmérettetésen ebben az évben a 2003-as XY bor ezüstérmet kapott. Az elmúlt években számos elismerést zsebelhettek be a Demeter borok a rangos megmérettetések során. Eredmények:

2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008