A gyógynövényszakértő válaszol: 3 lépcsős őszi immunerősítés teával

Az ősz gyönyörű, hiszen páratlan színorgiájával kápráztatja el a szemet. Reggelente álmosan menekülünk kedvenc kabátunk meleg gallérja mögé, a korán jött hideg elől. Az időjárás, mint huncut gyermek, viccel velünk, fázunk, később kimelegszünk, előbb, mint utóbb, meghűlünk. Mit tehetünk ellene?

Természetesen a megfázás ellen van gyógymód, ráadásul olyan, amely sok-évszázados tudáson alapul. Vannak gyógynövényeink, amelyeket akár ingyen is be tudunk szerezni. Azonban ezeket ismerni kell, ehhez pedig szakértőre van szükségünk. Nevezhetjük őket füves embernek, asszonynak, manapság azonban a gyógynövényszakértő az elterjedtebb.

Tanácsot kértem Antalné Putnik Judit gyógynövényszakértőnél, hiszen gyermekeim egészsége mindennél fontosabb, de sajátom sem közömbös, szeretjük az őszt és a telet úgy átélni, hogy annak minden szépségét élvezzük a szabadban. 

1. Méregtelenítés - belső takarítás

Hogyan erősítsük meg szervezetünket, úgy, hogy az őszi, téli betegségek egyrészt elkerüljenek, másrészt könnyebb lefolyásúak legyenek?

Sok mindent tehetünk ennek érdekében. Az első lépés mégis a méregtelenítés, kell, hogy legyen. Nem véletlen, hogy az ajurvédikus orvoslás ugyan ezt teszi, ugyanis tiszta májjal és vesével szervezetünk sokkal könnyebben veszi fel a harcot a kórokozókkal szemben. Nagy kedvencem a máriatövismag, mindenkinek adható. Remek májtisztító. Naponta kétszer egy kávéskanállal, a ledarált magot mézzel bevesszük, és egy hét elteltével már jobb a közérzetünk.



Vesetisztítónak nagyon jó a mezei zsurló, ezt forrás után tíz percig kell főzni. Az így nyert teával a teljes húgyúti rendszert ki lehet tisztítani. Persze teakeveréket is összeállíthatunk, amely a máj és a vese tisztítására is alkalmas. Ha van otthon benedekfű, katángkóró, csalán, remek méregtelenítő tea készíthető, de ezeket drogériákban akár készen is megvehetjük. A csalánnal, illetve a csalánt tartalmazó keverékekkel legyünk óvatosak, mert tartós fogyasztás esetén a csalán pár hét alatt eltömheti a bélrendszer redőit, ami akár fájdalmat is okozhat. 

2. Immunerősítés - felkészülés

Készen vagyunk a méregtelenítéssel, hogyan erősítsük meg az immunrendszerünket?

Remek immunerősítő gyógynövények vannak. Ilyen például a csüdfű, a szervezet támadósejtjeit szaporítja, ezt is főzni kell, két teáskanálnyit egy liter vízben legalább tízpercig a forrást követően, majd leszűrve fogyasztani, a csüdfű összetevői között vannak például aminosavak, glükozidok, flavonoidok, és számos nyomelem, ezért sok betegség esetén fogyasztása meggyorsítja a felépülést. Az apróbojtorján, szintén remek immunerősítő, de számos betegséget is gyógyít. Remek frissítő és nagy segítség ebben az időszakban a bodzatea

Immunerősítő hatása mellett vese- és vértisztító, a bodzavirág tea meghűlés esetén is kiváló azonban enyhe vizelet- és hashajtó is. 

[kapcsolodo_cikkek] 
3. Lelki egyensúly

Judit, mitől lehet az, hogy az első hideg idő beköszöntével felüti fejét a nátha, én például az első hideg őszi napon minden évben megfázom?

Lelki oka van. Főleg gyerekeknél figyelhető meg, ha a kisgyereket elviszik, a mamájától kihűl az orra. Nyár végén az egészséges gyerekeket elvisszük az óvodába, iskolába, majd rövid időn belül mindenki megbetegszik. Tudom, hogy viccesen hangzik, de nálunk a családban a kisfiamnak, ha megfájdul a füle, azt mondja, már megint hallottam valami olyasmit, amit nem kellett volna. Felborul a harmónia. Test és lélek kölcsönhatásban van. Erre a kölcsönhatásra, egyensúlyra kell vigyáznunk, akkor minden rendben lesz. 

Kép: Myriam Zilles / Pixabay