Világpremier Magyarországon: Immigrants - Jóska menni Amerika! - A film is, a magyar mozik után!

Világpremier lesz október 30-án, még az amerikai bemutatót is megelőzően nálunk mutatják be először Az Immigrants - Jóska menni Amerika című animációs filmet, annak a Csupó Gábornak a rendezésében, aki többek között a Híd Therabithia földjére című alkotást is jegyzi. A szereplőknek olyan neves művészek kölcsönzik a hangjukat, mint Szabó Győző, Hernádi Judit, Fábry Sándor, Kálloy Molnár Péter, Hujber Ferenc, Oroszlán Szonja, Szellő István, Ganxta Zolee, Kapocs Zsóka, Kamarás Iván, Rákóczi Ferenc, Reviczky Gábor, Kerekes József vagy Kovács Koko István. A sztárok egyetértenek abban, hogy a film nagy sikerre számíthat és ők maguk is nagyon várják már a bemutatót!

Szabó Győző kölcsönzi a hangját az egyik főszereplőnek, Vladinak, ezért mindvégig orosz akcentussal kellett beszélnie a filmben.
„Ez már önmagában is nagy kihívás volt, de összességében is én még ennyit nem küzdöttem szinkronszereppel, nehéz feladat volt. Végigröhögtük a felvételeket, hihetetlenül jó, ironikus a film humora és szerethetőek a karakterek. Biztos vagyok benne, hogy nagy durranás lesz, várom már a bemutatót!”


Fábry Sándor rendkívül szórakoztatónak találta a lehetőséget, hogy a hangját kölcsönözze az animációs film egyik szereplőjének, mégpedig egy üzletembert szólaltatott meg.
„Mivel korábban már szerepeltem egy-két filmben, az utószinkronizálás munkálatait már ismertem. Gyerekoromból olyan emlékek éltek bennem a rajzfilmhangokról, hogy a színészek mindenféle elváltoztatott hangon szólalnak meg benne. Én a saját hangomon beszéltem, de végül is ez egy felnőtteknek szóló animációs film.”

A showman-t egyébként maga az emigrációs téma is érdekelte, hiszen több családtagja is kivándorolt az álomkontinensre. „’45-ben a nagybátyám emigrált, ’56-ban pedig a bátyám, így személyes élményeim is kötődnek a témához.” – mesélte a tévés, aki egy korábbi produkció forgatásán barátjával, Vahorn Andrással maga is beutazta az Egyesült Államokat. Az Immigrants -  Jóska menni Amerika című film szinkronizálásán néhány órát dolgozott, de már kíváncsian várja, hogy egyben megnézhesse az egész alkotást.


Hernádi Judit hangjának feltűnése a filmben azért is számít kuriózumnak, mert a művésznő általában nem szokott szinkronizálni. „Nagyon jópofa feladat volt egy animációs filmben egy hetvenes asszony rekedt hangján megszólalni – mesélte szerepéről a színésznő. – Annyit tudtam még meg a karakterről, hogy szereti a fiatal fiúkat. A történet egésze számomra is csak a filmből derül majd ki.”

Kálloy Molnár Péter újabb titkokba avatott be a film szinkronizálásával kapcsolatban. Elárulta, hogy a szinkronszerepek diszponálása során a színészek sokszor nem is tudják, hogy pontosan melyik produkcióhoz hívják be. Így ő is a stúdióban tudta meg, hogy Csupó Gábor animációs filmje egyik szereplőjének kölcsönzi a hangját. „Akkor tudtam meg azt is, hogy Csupó Gábor nem sokkal az érkezésem előtt távozott a stúdióból, és nagyon sajnáltam, hogy nem futhattam össze vele, mert nagyon tisztelem a munkásságát – árulta el a színész.  – Az enyém egyébként egy kisebb szerep volt, de annál nehezebb! Nagy örömmel dolgoztam ebben a filmben, jól esett, hogy rám gondoltak. Egyrészt ilyen jellegű alkotásban is ritkán van alkalmam dolgozni, másrészt egy világpremier részesének lenni rendkívül megtisztelő.”


Kovács Koko István nem akármilyen figurát szólaltatott meg, Hollywood legmenőbb kidobó emberének szerepét osztották rá. „Véletlenül sem szeretnék a hozzáértő szerepében tetszelegni, de remélem, hogy a végeredmény nem fog kilógni a sorból, mert nagyon élveztem ezt a munkát! Egyszer szinkronizáltam eddig, akkor is saját magamat, ehhez képest egy rajzfigura mimikáját követni nagyon nehéz feladatnak bizonyult. Megtisztelő volt a felkérés, örülök, hogy részese lehetek a produkciónak!”


Információk a filmről:
Csupó Gábor kétségtelenül a világ legismertebb magyar rajzfilmese. Ő volt a Simpson család animátora, az ő nevéhez köthető a Fecsegő tipegők sorozat, és mozifilmek is. Emellett ő jegyzi a a Duckman, a Aaahh!!! Real Monsters, a Thornberry család című filmeket, és rendezője a Híd Therabithia földjére című alkotásnak, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb amerikai filmsikere volt. A Torontói Filmfesztiválon pedig most mutatták be a The Secret of Moonacre című alkotását, amely 2009. februárjában kerül a magyar mozikba.

Legújabb filmjében, a Jóska menni Amerika! című alkotásban fityiszt mutat az amerikai popkultúrának. Olyan sztárokat tűz rajzceruzája végére, mint Eminem, Ozzy Osbourne, Madonna, Christina Aguilera, Michael Jackson, Danny DeVito, Michael Douglas, Arnold Schwarzenegger és Samuel L. Jackson. Ráadásul ebben a filmalkotásban Jennifer Aniston és Brad Pitt újra egy párt alkotnak.


A film főszereplői, a magyar származású Jóska, és orosz származású barátja, Vlad is úgy döntenek, hogy beveszik Amerikát. Azt az országot, ahová több bevándorló érkezik, mint a világ bármely más országába összesen. A két barát kalandjain keresztül cinikus humorba ágyazva ismerhetjük Amerika igazi arcát, és hogy mit is kínál valójában a bevándorlóknak.

A Jóska menni Amerika! világkörüli hódító útja Magyarországon kezdődik, hiszen világpremierje október 30.-án Budapesten lesz.