Magatartás, megszegés, magyarázat - Szabályok az iskolában és a családban

Szabályszerűségek, precizitás és elvárások. Nem minden gyermeknek könnyű a rendszer betartása. Meddig véleményének kinyilvánítása és mikortól magyarázat? Hogyan kezeld a magyarázatot? Lelkierő a tanévben szülőknek, tanároknak, nevelőknek.

Mennyi izgalommal, készülnek a gyerekek, a szülők, a tanárok az iskolai év kezdetére.
A tanárok már augusztus közepétől végzik a kezdéshez szükséges előkészületeket, s azok, akik újabb osztályokban, vagy elsősök között fognak tanítani, még nagyobb kihívásoknak néznek elébe.

Az iskolai szabályok, az iskola álláspontját képviselik, de alapelveik tartalmaznak kitéteket, a tanulókkal kapcsolatban is. A tanulóknak ismerniük kell, először is a kötelezettségeiket, de ugyanakkor a jogaikat is. Legtöbbször az előbbiekről megfeledkeznek, jogaikat viszont duplán szeretnék érvényesíteni, egészen a követelőzésekig, fenyegetőzésekig, vagy, amint láthattuk a médián keresztül, ma már a tettlegességig is. Ha a tanulók meggyőződnek az iskolai szabályok jogosságáról és arról, hogy az érdekeiket is képviselik, lehetőség nyílik arra, hogy felelősséggel engedelmeskedjenek azoknak. A jól megfontolt szabályok elrendelése, és azok betartására és betartattatására irányuló munka nagyfokú elhívatottságot, türelmet, határozottságot és kitartó nevelőmunkát igényel, az iskola részéről. De ha egyszer elrendeltek valamit, azt véghez is kell vinni! A fiatalokban tudatosítani kell, hogy a szabály, az szabály, változtathatatlan, és akkor kénytelenek elismerni, és alkalmazkodni hozzájuk.

Az elnéző magatartás felébreszti bennük a megszegés vágyát, és egy bizonyos fokú bizonytalanságot kelt, aminek eredménye, nyugtalanság, ingerlékenység és fegyelmezetlenség. Sem a tanító, sem a szülő, aki szívén viseli a gondjaira bízott gyermekek nevelését, nem lehet megalkuvó, a gyermekek dacos makacssága iránt, vagy bármely olyan megnyilvánulással, amely szembeszállna tekintélyükkel. Tudniuk kell kezelni azokat a helyzeteket, amikor kibúvót és ürügyet keresnek az engedelmesség elől.

HarmoNet tipp: Feketéné Bokor Katalin: Egészség minden napra - értelmi, lelki és fizikai életünkben >>

A tanároknak, nevelőknek fel kell készűlniük arra, hogy különböző jellemű, konok, makacs szívekkel is fognak találkozni. Az, ami valamikor "parancs"-t jelentette a családban a szülők, iskolában a tanárok részéről, kinőtte régi formáját és sokat változott a kivitelezhetőségén. A mai ifjak, nehezen fogadják el azt, ha valaki parancsolni akar nekik, ezért megoldásához szükség van arra, hogy mindig az egyéni tulajdonságok, jellemek ismeretében személyhez kötött érdekeltség, lehetőleg építőjelleggel, legyen az alapja az elvárásnak, és akkor az engedelmesség is könnyebben jön.

Amikor a szülő vagy tanító türelmetlenné válik, s úgy érzi, hogy helytelenül intene, inkább hallgasson. Ilyenkor a hallgatásban csodálatos erő rejlik. A dorgálás akkor éri el igazi célját, ha a rossz cselekedet elkövetőjét hibájának belátására vezeti, s akaratát megfeszíti a hiba helyesbítése érdekében.

Hitvallás: Erőm felett
Ma. Illést látom a pusztában
Űzött-fáradtan egyedül,
A történelem idő-fala
Körülöttünk nesztelen ledűl.
És odaülök én is mellé,
Töprenkedőn és csendesen;
-Előttem is egy puszta van.
Mondom, vagy tán csak sejtelem,
Hogy így látom az életem?

Nem lehetne másfelé menni?
Mert ez az út roppant nehéz.
/Illés elé egy tál pogácsát helyezett egy angyali kéz./
Égi manna égi pogácsa.
-Kábultan nyúlok és eszem.
Aztán fáradt, nehéz alvásra
Csukódik le a két szemem,
A puszta zúg, rejtelmesen...

De Illést felkelti az angyal,
S felébredek én is vele,
Még vaksötét van, éj közepén
A puszta árnyakkal tele.
-Egyél! - hangzik a bíztatás,
-Erőd felett való utad van!
Habozás nélkül eszem én is,
Míg visszhangot ver szívemben halkan;
Erőd. felett. való. utad. van.

-Erőm felett. való utam. van!
De. - Illés lelkével. megyek!
És ha nagyon fáradt leszek,
Előttem lesz az Isten-adta
Lélek-edző égi pogácsa!
Az én erőmből, sok nem futja,
De az Övének nincsen gátja!
Erőm felett. való utam van.
De Ő - erőm felett - megáldja !


Kívánom minden tanárnak, nevelőnek e szép vers lelki értékének megtapasztalását minden küzdelmükben.