HospInvest az egri kórházban - perelik az egri "gyógyvár" védőket

November elsejétől átveheti a HospInvest az egri Markhot Ferenc kórház üzemeltetését, miután szerdán megkötötte a szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke elmondta: feljelentést tettek a kórházvédők ellen, mert korábban megpróbálták ellehetetleníteni őket.

Délután egy órakor kötötte meg a szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a HospInvesttel. A cég azt ígéri, november elsejétől teljes körű ellátást biztosít Heves megyében a betegeknek.

A HospInvest elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak ugyanakkor azt mondta, feljelentést tettek a kórházvédők ellen, mert korábban megpróbálták ellehetetleníteni őket. Kollányi Gábor hozzátette: november elsejétől újabb szabotázs akcióktól tartanak. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy ez a szervezet bűncselekményeket követett el az ellátás megakadályozása érdekében, és további akadályoztatásra kell számítsunk. November elsején meg fogjuk tenni a szükséges biztonsági intézkedéseket - közölte. Nem embereket jelentettünk föl, hanem bűncselekményeket jelentettünk be a rendőrségen. Például okirat-hamisítást, illetve amin dolgoznak még az ügyvéd kollégák, az az ellátás akadályoztatása.

Medipress