A rák megoldható feladat! Egészségmegőrzés és gyógyulás - meditációs CD-vel

A betegségek kialakulásához mi is hozzájárulunk: életvitelünkkel, érzelmeinkkel, gondolatainkkal. Az orvos feladata, hogy segítsen helyreállítani a szervezet egyensúlyát, de az igazi gyógyulás csakis akkor következik be, ha hajlandók vagyunk változtatni addigi életünkön. A rák - megjelenése pillanatában - nem betegség, hanem felszólítás a változásra.

Mi lehet a hátterében?
A daganatos betegségek kialakulásában a táplálkozási zavarok és a mérgező anyagok felgyülemlése mellett komoly szerepet játszik a páciens lelki állapota. Bármilyen furcsán hangzik, de legtöbbször a rák előnyt jelent a betegnek, felmentést: általa több figyelmet tud kiharcolni a környezetétől. Ma már kutatásokkal bizonyítható, hogy van egy embertípus, aki hajlamosabb a rákra, mert érzéseit elfojtja, igyekszik mindenkinek megfelelni, önbecsülése alacsony, saját igényeit nem tartja fontosnak. Ha valaki magára ismert, nem kell elkeserednie, ez nem halálos ítélet, hanem lehetőség. Egy esély a változásra, a testi-lelki megújulásra.

A regenerálódás
A gyógyulás többszintű folyamat: fizikai (a fizikai test segítése), értelmi (stressz kerülése, érzelmi háttér rendezése), gondolati (a tudatalattiban futó negatív programok felülírása) és lelki (meditáció, auratisztítás) síkon kell átalakítani az életünket. Természetesen az orvosi segítséget nem érdemes mellőzni, de ez csak egy síkon, a fizikai szinten segíthet rajtunk. A többit saját magunknak kell egyensúlyba hoznunk. A daganatos betegségből való kigyógyulás munka: fizikai, érzelmi, szellemi és lelki szinten elvégzendő feladat, melyet a gyógyulni kívánó ember helyett senki sem fog, és nem is tud elvégezni. Hinni kell abban, hogy a rák legyőzhető, optimistán kell felfogni a helyzetet, és felvenni a harcot a betegséggel szemben.
 

A legelső lépés a méregtelenítés: testi és lelki takarítást is kell végeznünk. A kozmetikai műveletek is alapos tisztítással kezdődnek, a gyógyulás is. Fontos, hogy javítsunk önértékelésünkön. A gyermekkori traumákat, kisebbrendűségi komplexusokat, negatív élményeket fel kell dolgozni, és továbblépni. Nem kell mindig mindenkinek megfelelni, és a saját személyiségünket, igényeinket háttérbe szorítani. Az állandó frusztrációk és stressz helyzetek sincsenek jó hatással az immunrendszerre.

Testi-lelki egyensúly-pont

Következő lépés a helyes táplálkozás: a savas szervezet tökéletes táptalajt nyújt a rákos sejteknek. Fogyasszunk tehát minél több lúgosító ételt! Az egészséges táplálkozással - zöldség-főzelékfélék és gyümölcsök, valamint teljes értékű gabonafélék bőséges fogyasztása minden nap, sovány tej és tejtermékek, sovány húsok és húskészítmények naponta történő fogyasztása, kevés zsiradék, elsősorban kevés állati zsír felhasználás, csökkentett cukorfogyasztás, az alkoholos italok mellőzése, vagy mértékletes fogyasztása, a sózás kerülése, az ételek odaégetésének, nyílt láng fölött való készítésének kerülése - csökkenteni lehet a daganatos betegségek kialakulásának veszélyét. Fontos, hogy a tudatalattiban futó negatív programot felülírjuk, és megismerjük az univerzum működését. Éljünk a „Szeretet törvénye” szerint, azaz bármit is teszünk másokkal, azt előbb vagy utóbb nekünk is meg kell tapasztalnunk.

Meditáció Balogh Béla: Többszintű gyógyulás című cd-jével
Utolsó lépésként meditáljunk, figyeljünk a belső harmóniánkra, és rendszeresen tisztítsuk az auránkat. Nagyon fontos, hogy az egészség csakis rendszeres testmozgással tarható fenn! Tegyük félre a kényelmi szempontokat, és vegyük be a család életébe a közös sportot.

Ez a mű is bizonyítja, hogy a gyógyulás megoldható feladat, ha készek vagyunk megérteni a betegség üzenetét. Balogh Béla új könyvében saját tapasztalatait osztja meg velünk, a gyógyulásáról mesél. A könyvhöz egy meditációs CD is tartozik, melyen három gyakorlat hallható: a „Gondolati és érzelmi nagytakarítás”, a „Gyógyító imagináció”, és a „Kapcsolatteremtés felsőbbrendű éneddel” című. Rendszeres hallgatásával olyan belső energiaforrásokat aktiválhatunk, amelyek a gyógyulást és a testi-érzelmigondolati egyensúly helyreállítását segítik.