Gyógyvarázs a kicsiknek

A K&H Csoport gyermekegészségügyet támogató programja, a gyógyvarázs idén iskoláskorba lépett: hatodik alkalommal hirdeti meg műszerbeszerzési pályázatát gyermekgyógyító intézmények számára. A pályázati keretösszeg bruttó 25 millió forint, az egyes intézmények pedig bruttó 5 millió forint értékű műszert igényelhetnek. A szakmai zsűri idén a csecsemő,- és gyermekrehabilitációt (mozgás, neurológiai, pszichiátria és szenvedélybeteg rehabilitáció) részesíti kiemelt (de nem kizárólagos) figyelemben a bírálás során.

Az egészségügyön belül olyan speciális területről van szó, ahol jóval több a beteg, mint az ellátásukhoz szükséges kapacitás: a 14 éven aluliak közül országos szinten évente 100-140 ezer gyermek igényel rövidebb- hosszabb ideig rehabilitációs ellátást. A pályázatra 2009. április 22-től szeptember 18-ig lehet jelentkezni a pályázati anyagok leadásával. A gyógyvarázs igyekszik az egészségügy valódi igényeire válaszolni, ezért az idei évtől a korábbi évek nyertesei újra műszertámogatásban részesülhetnek.

„Az utóbbi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy öt év egy intézmény életében is nagy idő és gyakorta létfontosságú egy-egy életmentő műszer és eszköz beszerzése a műszerparkok korszerűsítésére. Éppen ezért ebben az évben ezen a ponton változtatást vezetünk be. Az idei évtől a korábbi évek nyertesei újra műszertámogatásban részesülhetnek oly módon, hogy minden nyertes intézmény három évvel később (azaz 2 pályázati ciklus után) újra a támogatottak között szerepelhet (például a 2009-es pályázati nyertes között szerepelhet 2006-ban már nyert intézmény). Ezzel a változtatással szeretnénk esélyt adni azoknak az intézményeknek, akik - bár már nyertek – megalapozott kérelmet nyújtanak be. Ahogy az elmúlt években az idei pályázat során is - a szakmai zsűritagok ajánlása alapján - megjelölünk egy gyermek-egészségügyi területet, amelyet kiemelt (de nem kizárólagos) figyelemben részesítünk a bírálás során. Idén ez a terület a csecsemő,- és gyermekrehabilitáció (mozgás rehabilitáció, neurológiai rehabilitáció, pszichiátria rehabilitáció, szenvedélybeteg rehabilitáció)”
– mondta el Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója.

„A magyarországi gyermekrehabilitációs tevékenység iránt - az utóbbi évek tapasztalatai szerint - az igény a betegek és az egészségügy egyéb területein tevékenykedő szakemberek részéről egyre inkább nő, ugyanakkor az ellátó kapacitások ehhez képest elmaradnak. Jelenleg a szükséges rehabilitációs fekvõbeteg ellátásnak az egyharmada áll rendelkezésre, a járóbeteg kapacitásnak mintegy 80%-a hiányzik. További problémát jelent, hogy nagy hiány van gyermekgyógyász és rehabilitációs szakképesítéssel egyaránt rendelkezõ szakorvosokból, akik nélkül a gyermekrehabilitációs intézményhálózat nem alakítható ki. A már működő gyermekrehabilitációs osztályokon az eszközhiány is problémát jelent, ugyanis a szükséges eszközök jelentős része drága, így ez jelentős anyagi nehézséget jelent mind az osztályok, mind a családok számára” – osztotta meg tapasztalatait Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna, a DEOEC ÁOK (Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar) Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.

„A Csoport megbízhatóságát és elkötelezettséget kívánja az ország és a magyar gyermekegészségügy felé kinyilvánítani azzal, hogy a gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programot a körülöttünk levő kedvezőtlen körülmények és nehézségek ellenére folytatja. Hosszú távú társadalmi felelősségvállalásunkban továbbra is kiemelt feladatunknak tekintjük a rászorult gyermek-egészségügyi intézmények segítését és támogatását. Ezt mutatják a számok is: mindezidáig 222 millió forinttal 71 gyermekgyógyító intézményt és mentőállomást támogattunk diagnosztikai eszközökkel és életmentő műszerekkel.” - mondta Horváth Magyary Nóra - majd hozzátette: „Hat évvel ezelőtt, amikor elindítottuk a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programot, csak reméltük, hogy egyszer azzal a problémával kell szembenéznünk, hogy túlnövi magát a program. Visszatekintve és összegezve az eddigi eredményeinket érett meg bennünk az elhatározás, hogy célkitűzéseink megvalósítására a média támogatását kérjük, ugyanis összefogással többet tehetünk azért, hogy másokat is - legyen szó cégekről vagy magánemberekről - segítségnyújtásra ösztönözzünk. A kicsik gyógyulásához a legnagyobbak járultak hozzá: ettől az évtől kezdve mellénk állt az ország legnézettebb televíziója, az RTL Klub, az ország leghallgatottabb rádiója, a Sláger Rádió, a legnagyobb internetes portált, az Origo-t és az egyik legnagyobb lapkiadót, a Ringier-t is segítő programunk támogatójaként üdvözölhetjük. Hisszük, hogy többen többet tehetünk azért, hogy a gyermekek teljes életet élhessenek” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.