Honfoglaló szépasszonyok

Honfoglaló magyar asszonyaink öltözködéséről, a társadalomban elfoglalt helyéről, hajviseleteiről elég keveset tudunk. E heti kérdésünk éppen erre a vakfoltra irányult, mert azt kérdeztük: kik hordtak hajkorongot? A válasz egyszerű! Honfoglaló ősanyáink. A hajfonatkorongot az előkelő családok nőtagjai vékony bőrszíjjal hajukba fonva viselték. Amíg lány volt, addig egy varkocsban egy darabot, asszony korukban két copfban 1-1 darabot viseltek (tükörkép minták).

Honfoglaló magyar asszonyaink öltözködéséről, a társadalomban elfoglalt helyéről, hajviseleteiről elég keveset tudunk. E heti kérdésünk éppen erre a vakfoltra irányult, mert azt kérdeztük: kik hordtak hajkorongot? A válasz egyszerű! Honfoglaló ősanyáink. A hajfonatkorongot az előkelő családok nőtagjai vékony bőrszíjjal hajukba fonva viselték. Amíg lány volt, addig egy varkocsban egy darabot, asszony korukban két copfban 1-1 darabot viseltek (tükörkép minták).

Az asszonyok viselete
A nők is bőrnadrágot hordtak. A ruha szabása rangtól független, a különbség csak a díszítésben állt. A férfiviselet nem sokban különbözött a nőkétől. Minden fegyvert, szerszámot derékon alul hordtak, az övre függesztve. Kucsma: hegyes bőr vagy nemezsüveg, lehajló széle télen a fület védte. Csúcsát az előkelők díszített ezüstkúppal látták el. A sapka prémjének színe, a fekete, a fehér talán törzsi különbséget jelölt. Süvegük alatt vászonból való turbánfélét hordtak, s talán nyáron csak ezt használták. A magyar férfiak egy tincs kihagyásával leborotválták hajukat, vagy pedig csak a homlokuk feletti részt borotválták. Előkelőink nem nyírták hajukat, hanem gyöngyökkel ékesítve viselték. A felsőtestet felálló nyakú rövid vászoning fedte. A nadrág bő volt, s csizmába szorult. Az ing fölé szűk ujjaskabát került, e fölé pedig kaftán-szerű köpenyeg borúlt, derékon pártaövvel csatolták össze. Csizmáikat oldalról varrták, puha talpúak s felkapó orrúak voltak. A prémeket szűrként vagy mellesként hordták.

Az asszonyok öltözködése emellett igen fejlett kézművességről árulkodik. Nem csak a ruhák megmunkálása, a lábbelik, hanem főleg az ékszerek árulkodnak erről. Az utókorra maradt ötövös munkákat ugyan nem valószínű, hogy mind maguk készítették, (Vándorlásaik során sokat vásárolhattak, zsákmányolhattak, vagy cserélhettek is) de nyakláncaik és karkötőik javarészét feltehetően igen. A kézművességben főleg az ötvösség és a bőrmegmunkálás – lószerszámok – és az öltözékeket kiegészítő apró eszközök finomságából következtethetünk

Az asszony szerepe a családban
Az asszonyok az asztal szabad oldalán állva ettek a közös tálból. A nő a család tulajdona és így öröklődik, mint más vagyontárgy: levirátus - a hozomány 7 évig a feleségé, csak utána válik a család tulajdonává. A férj halála esetén, annak valamely testvére vette el. A családanya szerepe a nők között hasonló a családfőéhez. A gyermek nevét legtöbbször édesanyjától kapta. Emese álmában a turul annyit jelent, hogy a család őse Álmosban született újjá. /Emese: vaddisznó-anya/ Álmos: álomban fogant, álmot beteljesítő - vett vásárolt /bolgár-török/ - almától, almamagból született. Az élet alapja a mag, ha földbe kerül növény, a nőbe kerülve gyerek lesz belőle. Ennek a névadási vetülete: /ezeket főleg a meddőség után születettek kapták/ Árpa, Árpád, Búza, Buzád, Bors, Borsod, Zab, Köleske, Magló, Mag, Magocska.

Régen a terhes nőnek tilos volt minden olyan tevékenység, amely a másvilággal hozta összefüggésbe, pl. temetésen való részvétel. A másvilági rontó hatalmak ugyanis állandóan fenyegetik az új életet hordozó asszonyt. Az anyát s a méhében lévő magzatot az elhárító varázslatok rendjével védték meg a rájuk leselkedő rontások ellen.

A szülés:
A szülés régen kivétel nélkül a földön történt, rendesen guggoló helyzetben a tűzhely közelében, a leterített szalmára. A magyar nép névadásában –mai napig - megfigyelhető, hogy a gyermeket meghalt nagyapja (leányt a nagyanyja) nevére keresztelik, úgyhogy a család névanyaga 2-3 nemzedékenként megismétlődik. Amíg a gyermek nem kapta meg nevét, addig nem számít teljes embernek. A másvilágon a rontó erőknek nincs hatalmuk, mert ők is onnan valók. Ha több gyermek meghalt a családban, akkor csúfnevet adtak az újszülöttnek, hogy megtévesszék a rontószellemeket, mint pl. Szemét, H-ködön: kutya segge, Almys: vásárolt.

Előfordult, hogy a gyermek szülés után az anya által először megpillantott tárgyról kapták nevüket: kő - Tas, arany - Ajtony.

A nevelés:
A fiú 10 éves korától, a lány az első menstruációjától lett a családban teljes értékű emberré.
A nomád gyerekek játékai előgyakorlatok a felnőtt munkához. A fiú három éves korától került nyeregbe.

A házasság:
A magyar családi élet alapja az egynejűség. Valamennyi házasságkötési varázslat két alapgondolatra megy vissza:

· A megetetés, megitatás, rákenés útján a varázslat eszközét /vér, szőr stb./ a szerelmes testébe vagy testére kell juttatni s akkor nem tud többet szabadulni a varázslattól.

· Amit a tőle szerzett eszközzel vagy lábnyommal vagy a róla készült bábbal tesznek, az történik vele is.

A vérrokonság áthághatatlan házassági akadály, de egyes törzseknél nyoma van annak, hogy csak falubeliek, illetőleg utcabeliek házasodhatnak össze. A fiúk 10 a lányok 11-12 éves kortól házasodhattak.

A házasság három formája:
· Leányrablás.
· Színlelt leányrablás.
· Leány vétel. (feleségül veszi, szó szerint.)

A nő vételára a férfi vérdíjával volt azonos. Ha a vőlegény a jegyességet felbontotta, büntetésként a nő vérdíját kellett megfizetnie. A családi élet egész szókincse finnugor örökség.
A magyar férfi azért ölhette meg házasságtörésen ért feleségét, mert a paráznaságban fogant gyerek megbontja a nagycsalád mágikus /erejét/ rendjét, vérközösségét. Ez a legnagyobb bűn. A menyasszony tehát a régi otthonában megtartott lakodalom után akkor került be a családba, amikor az ősöknek, a tűzhelynek bemutatták férje házában.

Hajkorongot ma is vásárolhatnak a hagyományőrzők:
http://www.magy-art.hu/hajfonatkorong.htm