Gyerekek a Holdon!

Gyerekek a Holdon! címmel vette kezdetét Magyarország első gyerekeknek szóló interaktív csillagászati és űrtechnikai kiállítása. A két hetes rendezvény alatt a gyerekek számos űrhajózással kapcsolatos tevékenységet próbálhatnak ki, emellett űrmakett- és fotókiállítás is várja őket és családjaikat az Europarkban.

Május 15-től 30-ig minden gyereket vár a Gyerekek a Holdon! című interaktív csillagászati és űrtechnikai kiállítás az Europark Bevásárlóközpontban.

A két hetes rendezvény alatt a gyerekek szkafanderbe bújva betekintést nyerhetnek az űrhajózás titokzatos világába, és a különleges űrkabinokban mindent megtudhatnak az asztronauták dolgos hétköznapjairól. A Föld modulba belépve, egy űrsikló pilótafülkéjében megismerhetik a világűrt, a Földet és a Naprendszer többi bolygóját, sőt Holdkő, űrszemüveg és űrétel mintákat is láthatnak. A Hold modulban megtapasztalhatják, hogy milyen lehet a csillagokkal körülölelt Hold felszínén járni és vajon milyenek lehetnek a „holdugrások”. Az űrmakett kiállításon megismerkedhetnek a világ leghíresebb űrjárműveivel, a fotókiállításon pedig érdekes, kozmonauták által készített űrfelvételeket láthatnak. Emellett felnőtt űrruha kiállítás is várja majd őket, feljebb pillantva pedig megtekinthetik az Europark tetejéről lelógó óriási bolygómodelleket.

A rendezvény a legkisebbek számára is tartogat érdekességeket, hiszen amíg a nagyok bővítik űrhajózási ismereteiket, addig a kicsik a mini játszótéren az űrjátékokkal ismerkedhetnek meg közelebbről, vagy éppen felpróbálhatnak egy futurisztikus űrszemüveget.


A kiállítást Geiger Judit, az Europark Bevásárlóközpont marketing vezetője nyitotta meg. Geiger Judit elmondta, hogy a bevásárlóközpont továbbra is kiemelkedő feladatának tekinti, hogy egyedülálló kiállításokkal várja látogatóit. Ezúttal a gyerekeknek kedveskednek, akik az űrhajózással kapcsolatos ismeretek mellett számos interaktív élménnyel is gazdagabbak lehetnek a szórakoztató és egyben oktató célú kiállítás megtekintése után. A megnyitó esemény díszvendégei Farkas Bertalan és Dr. Magyari Béla űrhajósok voltak a magyar emberes űrrepülés 30. évfordulójának megünneplésére alapított Orion Alapítvány képviseletében. A házigazda, Magyari Gábor, a NASA űrtáborát is megjárt űrhajózási szakember egyedülálló űr élményeivel színesítette a megnyitó esemény programját. Dr. Körősmezeiné Dr. Lorencz Kinga, űrkutató, a TIT Budapesti Planetárium igazgatója pedig részletesen beszámolt a Csillagászat Nemzetközi Éve keretében megrendezésre kerülő nagyszabású programokról.


A kiállítás megnyitóján a környék és a kerület általános iskolás diákjai egy ún. „Rendhagyó Természettudományos Órán” vettek részt, ahol a szakavatott űr-idegenvezetők és a házigazdák segítségével elsőként tekintették meg a kiállítást, ezt követően pedig értékes jutalmakért egy vetélkedőn is összemérték tudásukat a látottakból, hallottakból.

Aki tehát május 15. és 30. között ellátogat az Europark Bevásárlóközpontba egy egyedülálló kiállítás részese lehet és mindent megtudhat az űrhajózás világáról.