Különös betegség: Az űrfejfájás

Azok az űrhajósok, akiknek kórtörténetében nem fordult elő súlyos fejfájás, az űrutazás alatt hajlamosak lehetnek a szörnyű rohamokra. A jelenség arra utal, hogy az "űrfejfájás" önálló orvosi kategóriába sorolható - állítják a neurológusok.

Az elfogadott elméletekkel szemben az űrben jelentkező fejfájást nem a mozgás okozta betegség váltja ki. A probléma gyökerét a fejben lévő véráramban kell keresni, ami fájdalmas nyomást vált ki az agyban.

Az Alla Vein által vezetett kutatócsoport a hollandiai Leiden egyetemi kórházban egy női és 16 férfi, 28 és 58 év közötti űrhajóst kérdezett meg, akik az űrben jártak a Nemzetközi Űrállomáson. Kilencen átlagosan 11 napos, rövid küldetésekben vettek részt, nyolcan pedig hosszabb időtartamú utazást tettek, átlagosan 202 napig.

A 17 űrhajós közül tizenkettő 21 fejfájásról számolt be. Kilenc fejfájás a kilövés alatt jelentkezett, kilenc a Nemzetközi Űrállomáson való tartózkodás alatt, egy az űrállomáson kívül, egy pedig leszállás alatt.

A fejfájások kétharmada mérsékelt intenzitású volt, a többi nagy része pedig enyhe. Hat százalék tekinthető súlyosnak. Az egyik űrhajós arról számolt be, hogy olyan rosszul lett, hogy az egyetlen megoldás az maradt számára, hogy lefeküdt a hálózsákjában, és a nap nagy részét alvással töltötte.

Az egyik űrhajós kórtörténetében sem szerepelt azonban visszatérő fejfájás a Földön. Mindegyiküket megvizsgálták, és kiváló egészségi állapotnak örvendtek űrutazásuk előtt. Ezen kívül egyik fejfájást sem mozgás okozta betegség váltotta ki, melynek tünetei jellemzően hányinger, hányás és szédülés. Csak két fejfájás – mindkettő felszállás közben – felelt meg a migrén nemzetközi kritériumainak.

Amikor megkérték a fejfájás jellemzésére, az űrhajósok elmondták, hogy a tünet „robbanásszerű” vagy „nehézkes érzés” volt. Ez összhangban áll a korábbi kutatásokkal, melyek azt mutatták, hogy a felsőtest vér térfogata újraoszlik, amikor a test a súlytalanság állapotában lebeg. A tanulmány szerint a véráram átváltása az agy felé a nyomás fájdalmas megnövekedését okozhatja a koponyában. A súlytalanság összefüggésben áll a szervezet nem megfelelő oxigénellátásával, ami „elképzelhető kiváltó tényezőként” is szerepelhet.

Az űrhajósok általában nem szívesen számolnak be fizikai panaszaikról, amelyeket űrutazásuk során tapasztalnak, részben azért, mert attól félnek, hogy emiatt orvosi megfontolásból nem vehetnek részt a későbbi küldetéseken. E vizsgálatban a válaszadóknak névtelenséget garantáltak.

A bejelentett epizódok magas száma arra utal, hogy az űrfejfájás „gyakori, elszigetelt és súlyos panasz”. Külön kategóriába kell sorolni a „homeosztázis felborulásához köthető rendellenességek” keretében. A homeosztázis azt jelenti, hogy a szervezet képes a külső környezet változására reagálva szabályozni önmagát.

A tanulmány a Cephalalgia szakfolyóirat júniusi számában jelenik meg.