Baleset a kádban és a megelőzés - babafürdetés okosan

Egy új amerikai vizsgálat szerint a gyermekek meglepően gyakran sérülnek meg a fürdőkádban vagy a zuhany alatt. Azt gondolnánk, hogy a forrázás és a fulladás a két leggyakoribb veszély, azonban korántsem ez a helyzet - derült ki a Pediatrics folyóirat augusztusi számában megjelenő egyik tanulmányból.

A Nemzeti Gyermekkórház szakértői szerint az elcsúszások és esések sokkal gyakrabban fordulnak elő, évente 43 ezer gyermek kerül miattuk a sürgősségi osztályokra, ez átlagosan 120 gyermeket jelent naponta. A legtöbb esetben van szülői felügyelet, azonban mivel ezek a balesetek nagyon gyorsan történnek, nem lehet elég gyorsan reagálni rájuk. Éppen ezért javasolják, hogy használjunk csúszásgátlót mind a kádban és a zuhanyban, mind kilépőnek, emellett szereljünk fel kapaszkodókat, amelyekbe a gyermekek a kából való ki- és beszállás során belekapaszkodhatnak.

A legtöbb sérülés 4 éves kor alatt és az arcon történik. „Ez azért van így, mert a kisgyermekek a legtöbbször előre dőlnek, mivel súlypontjuk viszonylag magasan van, ezért az arcukat ütik be” – magyarázta Dr. Gary Smith, a Gyermekkórház Sérüléskutató Központjának tudósa. Munkatársaival arra szólítja fel a kádak és zuhanyozók gyártóit, hogy a sérülések számának csökkentése érdekében termékeiket eleve kevésbé csúszós anyagokból készítsék.

Medipress