Beckham, Vic, Geri és sokan mások. Hatalmasat éghetnek a sztárok! Miért?

Nagy-Britannia hirdetőit egyre sürgetik, hogy ne retusálják a hírességek fotóit, nehogy a tinédzserek rosszul érezzék magukat a külsejük miatt.

A liberális demokraták figyelmeztették azokat a reklámozókat, akik – különösen a fiatal lányokat megcélzó promóciós anyagokban – módosítják a fényképeket, hogy ez felesleges nyomást gyakorol a tizenévesekre. Az ellenzéki párt be akarja tiltani a módosított vagy feljavított fényképek használatát a reklámokat, mely a 16 év alatti korosztályt célozza meg, illetve a felnőtteknek készülő reklámokban fel kellene tüntetni a változtatás mértékét.

"A fiatal lányokra sokkal nagyobb nyomást gyakorol a szépség valóságtól teljesen elrugaszkodott ideálja, mint öt évvel ezelőtt.” – nyilatkozta a The Independentnek Jo Swinson, aki a párt nőpolitikájának áttekintő munkálatait vezette. „A retusálás azt jelenti, hogy olyan tökéletes fényképek jelennek meg, melyek a való életben megvalósíthatatlanok. Meg kell védenünk a gyermekeket ettől a nyomástól, melyet azzal kell kezdenünk, hogy megtiltjuk a retusálást a nekik szóló reklámokban.”

Swinson elmondása szerint a médiával elszaladt a ló a nők külsejének hangsúlyozása terén. „Igazából senkinek sem tökéletes a bőre, a haja és az alakja, de egyre több nő és kislány érzi úgy, hogy csakis a sovány és tökéletes a megfelelő.”

A Reklámszabályozási Ügynökség szerint azonban nehéz lenne kontrollálni a retusálás mértékét. „Minden reklámot módosítanak vagy javítanak, mindegy, hogy az ételre kerül fel később a gőz, vagy hogy a megvilágításba nyúlnak bele utómunkával.” – mondta a szóvivőjük.

A felvetés jogos, mi több hasznos és emberbarát.
De mi lesz a sztárokkal retusálás nélkül??? Avagy emelkedést leégés követ? - a szerk.

Medipress