Hát haver, így piálj fiatalon...

Az iszákos fiatalok nehezebben figyelnek és hajtanak végre feladatokat, valamint kevésbé ismerik fel a fontos és a lényegtelen információk közti különbséget - mutattak rá spanyol kutatók legújabb kutatásának eredményei az alkoholfogyasztás negatív következményeire.

Ki a piás?
Az iszákosság a definíció szerint azokat a férfiakat jelöli, akik 5 pohár vagy annál több, illetve azokat a nőket, akik 4 pohár, esetleg több alkoholos italt fogyasztanak el 2 órás időintervallumon belül. Egy spanyol egyetem hallgatóinál nemrég végeztek kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy ez a típusú alkoholfogyasztás milyen hatást gyakorol a figyelemre és a memóriára.

Az eredmények azt mutatták, hogy az iszákosság kategóriájába eső alkoholfogyasztó fiatalok bizony sokkal több odafigyeléssel képesek csak a számukra adott feladatokat elvégezni, mint alkoholt nem, illetve mértékkel fogyasztó társaik, sőt, nehezebben képesek megállapítani, mely információk fontosak vagy irrelevánsak.

Az Alcoholism: Clinical & Experimental Research novemberi számában megjelenő tanulmány előzetesében közzétett adataikkal kapcsolatban az egyik szerző, Alberto Crego doktorandusz elmondta: „Az Egyesült Államokban az iszákos egyetemi hallgatók aránya a felmérések szerint eléri a 40%-ot, míg Spanyolországban ugyanez az arány kb. 12%-ra tehető. Ennek a különbségnek az az egyik oka, hogy, pl. az angolszász országokban az alkoholfogyasztás sokkal inkább a hétvégi lazításhoz köthető esemény, míg a mediterrán országok esetében az alkoholos italokat hagyományosan rendszeresebben, a gasztronómiával összekötve fogyasztják.”

Egyre többen fogyasztunk
Ugyanakkor Francisco Caamaño-Isorna a kutatást végző Santiago de Compostela Egyetem közegészségügy professzora szerint a tradicionális alkoholfogyasztás – amit a kismértékű bor- és sörfogyasztás jellemez – változóban van a mediterrán országokban is. A professzor úgy nyilatkozott: „A legfrissebb felmérések szerint az italozás, az iszákosság egyre emelkedő mértékben jelentkezik Spanyolországban is.”  Alberto Crego elmondta, a fiatalkori intenzív alkoholbevitel egyik legaggasztóbb következménye az a hatás, amit az alkohol ebben a korban még mindig fejlődő agyra gyakorol strukturális és funkcionális szempontból egyaránt.

Némely idegi fejlődési folyamatok a 25. életévig folytatódnak, így azok a területek, amelyek fejlődése ekkor fejeződik be, nagy valószínűséggel sokkal sérülékenyebbek is a fiatalkori mértéktelen italozások hatásaival szemben, véli a spanyol szakember.

A spanyol szakemberek szerint az iszákosság ciklikussága, azaz a részegséghez vezető alkoholfogyasztás és az absztinens időszakok – beleértve a másnaposságot – egymást követése hasonló a krónikus alkoholistáknál megfigyelhető függőségi és detoxikációs periódusokhoz. A kutatók úgy vélik, az iszákosság hatásainak kutatása mindezek mellett azért is kiemelt jelentőségű kell legyen, mivel a neurokognitív elváltozások az alkoholisták esetében a detixikációs epizódokkal arányosan növekedő tendenciát mutatnak – így a kevésbé veszélyesnek gondolt iszákosság is járhat hasonlóan hátrányos neurokognitív következményekkel.

Medipress