Gyurcsány Ferenc és Steiner Kristóf is felvonult a Meleg Méltóság Meneten (Videó!)

Szivárványszínű zászlók, felszabadult tánc, lánycsók, homoszexuális párok, a melegeket pártoló ujjongó tömeg jellemezte a Meleg Méltóság Menetet szombaton, ahol Gyurcsány Ferenc és Steiner Kristóf is tiszteletét tette. Kristóf a Tabu Tv-nek elmondta, hogy fontosnak tartja a mások elfogadását, míg Gyurcsány nem kívánt nyilatkozni senkinek sem.

"Leginkább azt várom, hogy békében lezajlik a felvonulás, és hogy valóban arról fog szólni, amiről szólnia kéne, hogy egy üzenetet közvetít arról, hogy mindannyian mások vagyunk és mégis egyformák, hiszen mi is ezen a bolygón élünk, és emberként szeretnénk élni" - mondta el a Tabu Tv riporterének Steiner Kristóf, aki visszafogott fekete ruhában és napszemüvegben jelent meg a Meleg Méltóság Meneten, szombaton.

A rendezvényen egyébként Gyurcsány Ferenc is tiszteletét tette, aki felesége és maroknyi biztonsági ember kíséretében sétált együtt a másságukat nyilvánosan felvállaló vagy a másságot támogatókkal. A volt miniszterelnök nyilatkozni nem kívánt, de szívesen beszélgetett a felvonulókkal, és érdeklődően figyelte az eseményeket is, aminek a résztvevők és a szervezők is nagyon örültek. "Minden politikusnak kinn kéne lennie valószínűleg, nem csak Gyurcsány Ferencnek" - mondta a Tabu Tv-nek az egyik érdeklődő.

A rendőrség idén igen felkészült volt, és megfelelően biztosították az Hősök terétől a Deák térig közlekedő menetet, ám a kordonokon kívül heves összecsapások zajlottak. "Meg vagyok rajta döbbenve, mint bárki más. Amíg nincs szó fizikális erőszakról, addig én mindenkit megértek, de abban is biztos vagyok, hogy nekik is el kell fogadniuk a mi nézeteinket. A világ attól színes, hogy sokfélék vagyunk, és hogy mindannyian másképp gondolkodunk. Semmilyen szempontból nem szeretnék egy uniformizált világban élni!" - meséli a Tabu Tv riporterének Steiner Kristóf.

Videó >>

Tabu Tv