Harmónia Hétvége - Mai program napsütésre, a természetben!

Még most sem késő kirándulni a Tatai utcában lévő Harmónia Hétvégére, ahol megannyi színvonalas program várja a vendégsereget. Vár mindenkit vasárnap is a Vasúttörténeti Park! Előadások, gyermekprogramok, játékok, zene, jókedv, igazi piknik hangulat!

A jó idővel tegnap sem volt hiba. A nap sütött, s az előadók rendre megjelentek. Ennek ellenére szerény létszámban jelentünk meg. Talán a Vasúttörténeti Park lokalizálása miatt?? Jó, hát nincs a központban, de például a Lehel térről, ami azért ismert hely, 14-es villamossal pár megálló a Rokolya utca, ahonnan pár utca gyaloglással máris előbukkan a hatalmas vonatkerék, mely e hétvégén kivételesen az ezotéria után érdeklődők paradicsomát jelzi.

A hatalmas csarnokban elsőként szemet szúrt egy gigantikus OM jel! Odasandítottam, hiszen ez számomra egyenlő azzal a ténnyel, hogy jó helyen vagyok. A színpad felől azonban heves ritmusok ragadták meg figyelmemet! Itt van a méltán népszerű TAIKO dobcsoport két tagja és hevesen verik a bőröket! Mint azt Laár Dávidtól megtudtuk, a TAIKOsok már 9 éve játszanak együtt a japán dobművészet hazai népszerűsítéséért.

A fal melletti soron ismerős eladók árulják ismerős portékáikat. Sokukkal találkozhattunk már a MOM székházban, a vegetáriánus fesztiválon is. Én mégis a szívemnek kedves OM jeles helyen kerestem nyugalmat. Függöny mögött egy extra, „full” tibeti hangtál-kezelést kaptam… ingyen és bérmentve. Ugyanígy járhat mindenki, tehát egyszerűen kihagyhatatlan!!! Egy teljesen más világba kerül az ember utána.

Magamhoztérve a gyerekzsivaj irányába vettem utam. Ismerős dallamok hangzottak: itt az ALMA együttes! A felnőtt szekcióval ellentétesen itt zsúfolásig megteltek kicsi színes műanyag székek, a táncparketten ugrabugráló gyerekek tömkelege, akik kórusban éneklik az Alma-slágereket. Buda Gábor, az Alma énekese mókásat dedikált a Harmonet olvasóinak, külön, hogy jó legyen a napunk.

Tarr Bence László értékes előadására, a családok egykori és mai helyzetéről – pontosan megszámoltam – nulla ember volt kíváncsi. De miért?? Kiemelten fontos téma! Fellépett ma még a Szeret együttes, volt főzőműsor és fitness bemutató is.

A Harmónia Hétvégén e mellett, a Vasúttörténeti Múzeum minden kiállított vonatába be lehet szállni, akár a masiniszta helyére. Minivasúttal körbe lehet "sihuhuzni" az egész területen, szóval: Irány a Vasúttörténeti Park!

Cikk és fotók: ZKZ