2004-es védikus horoszkóp

Az itt következő horoszkópok a lagna, vagyis a születési aszcendens alapján határozzák meg a következő évben várható eredményeket. Ehhez szükséges, hogy tudjuk az aszcendensünket a védikus asztrológia szerint. Ez a legtöbb esetben az előző jegybe fog esni a nyugati horoszkóphoz képest.

Az itt következő horoszkópok a lagna, vagyis a születési aszcendens alapján határozzák meg a következő évben várható eredményeket. Ehhez szükséges, hogy tudjuk az aszcendensünket a védikus asztrológia szerint. Mivel a védikus asztrológiában az úgynevezett sziderikus zodiákust használjuk a nyugati asztrológiában alkalmazott tropikussal szemben, az aszcendensünk általában nem ott lesz, ahol a nyugati horoszkópban. Ha viszont fokra pontosan tudjuk a nyugati asztrológia szerinti aszcendensünket, akkor abból a kb. 23 és fél fokos precessziós értéket kivonva megkapjuk a védikus horoszkóp szerinti aszcendenst.
Ez a legtöbb esetben az előző jegybe fog esni a nyugati horoszkóphoz képest. (A nyugati horoszkóp szerinti aszcendensed kiszámíthatod ha erre a sorra kattintasz!)

Az itt következő, a 2004-es évre vonatkozó jóslatok persze általánosítások, így nem várhatjuk, hogy mindenki esetében beigazolódjanak. Pontosabb útmutatást személyes horoszkópelemzés során kaphatnak a olvasóink.

KOS ASZCENDENS

Főbb tranzitok
Számodra a 2004-es év úgy kezdődik, hogy a Jupiter az 5. házadban van (tanulás, szerencse), a Szaturnusz a 3. házadban (testvérek), a Ráhu (felszálló holdcsomópont) pedig az elsőben. Később, augusztus 28-tól kezdve a Jupiter a 6. házadba lép (aminek következtében kerülni fogod a konfliktusokat), a Szaturnusz viszont a 4. házadba (anya, otthon) lép szeptember 6-tól. A Szaturnusz tranzitjai általában károsan befolyásolják a házakat, míg a Jupiter kedvező hatásokat okoz. Általában véve jó év lesz, különösen az első fele.

Pénz, ingatlan
A jövedelmed növekedni fog, és ingatlannal kapcsolatos ügyeken is nyerhetsz ebben az időszakban. Esetleg új ingatlant vásárolsz. Új autó is elképzelhető, valamint hirtelen vagy váratlan pénzügyi nyereségek.

Munka, karrier
A pénzügyi helyzeted mellett a munkalehetőségeid is előnyösen változnak. Ha hosszú távú befektetésen vagy terv megvalósításán gondolkodsz, mint például házépítés, új üzlet elkezdése vagy tanulás, akkor ez a kedvező időszak. Új munkalehetőségek vagy előléptetés sem kizárt.

Család, otthon
A társadalmi helyzeted és családi állapotod figyelemre méltó avulást mutat, ingatlannal kapcsolatos nyereségek, elhanyagolt munkák újrakezdése, új építkezés vagy lakásfelújítás is megtörténhet. Új barátokat is szerezhetsz, vagy rég elfeledett barátaid kerülnek elő, és a barátság újraéled.

Tanulás
Sikeres vizsgák és felvételik várhatók, valamint alkalmad nyílik új dolgokat megtanulni.

Egészség
Az egészségeddel semmi gond nem lesz ebben az időszakban.

Kivételek
Ha valakinek éppen Ráhu-fő- vagy alkorszaka van, akkor az időszak rosszabb, a barátaid vagy a rokonaid rossz híredet kelthetik. Mások nem ismerik el megfelelően a képességeidet. Tolvajok és rosszindulatú emberek is bajt okozhatnak. Függőségben vagy félelemben kell élned. Az éjszakai utazásokat kerülni kell.

BIKA ASZCENDENS

Főbb tranzitok
Számodra a 2004-es év úgy kezdődik, hogy a Jupiter a 4. házadban van (otthon, anya), a Szaturnusz a 2. házadban (vagyon), a Ráhu pedig a 12. házadban (titkos ellenségek). A Szaturnusz és a Ráhu (felszálló holdcsomópont) tranzitjai általában károsan befolyásolják a házakat, míg a Jupiter kedvező hatásokat okoz. Így az otthon területén minden rendben lesz, de a pénz nem lesz olyan sok, valamint titkos ellenségeid is aktivizálódnak.
Később a Jupiter az 5. házadba lép, a Szűzbe, augusztus 28-án, a Szaturnusz pedig a 3. házadban, a Rákba szeptember 6-tól. Ez az időszak tehát vegyes eredményeket hoz. Az év első fele sokkal nehezebb lesz, mint a második.

Pénz, ingatlan
Az év elejétől kezdve bukkannak fel az ingatlannal vagy akár ingóságokkal kapcsolatos problémák. Lehetséges, hogy valami váratlan nyereséghez jutsz, de az hamar el is fogyhat. Váratlan kiadások is akadhatnak, és néha másokra kell támaszkodnod, hogy kölcsönökből tudd megoldani átmeneti pénzzavarodat. Értelmetlen dolgokra költöd a pénzedet. Egy ember, akin segítettél, bajba sodorhat.
Az év második felében pénz- és ingatlan-nyereségek várhatók. Váratlan jövedelem is befolyhat.

Munka, karrier
Az év első fele nem olyan fényes a karrier szempontjából. Munkahelyi nehézségek, leváltás, az állás megváltozása, vagy a kedvedre való új állás megtalálásával kapcsolatos nehézségek és akadályok a legvalószínűbb eredmények.
Az év második felében a dolgok jobbra fordulhatnak. Mind a pénzügyi helyzet, mind a munkakörülményeid jobbra fordulhatnak.

Család, otthon
Az év első felében valószínűleg új luxuscikkekkel szereled fel az otthonodat, vagy felújítod a meglévő dolgokat és megnöveled az értéküket. Bár az otthoni helyzet átlagos lesz, időről időre boldogtalanság, viták, akadályok, szomorúság, magány, magas kiadások és egészségügyi problémák is várhatóak. Rossz híreket hallhatsz egy barátoddal, rokonoddal vagy családtagoddal kapcsolatban. Általában ilyenkor elveszíted a jókedvedet. Lakóhelyváltozás lehetősége is fennáll. Ha nem vagy óvatos, akkor sok nehézséggel, problémával és mentális aggodalommal kell szembenézned. A rokonaid rossz hírbe keverhetnek. Mások nem ismerik el a képességeidet. A szüleid családjára jó időszak vár, míg az üzleti partnerek vagy házastárs keresése szempontjából nem olyan jó.

Tanulás
Az év első fele nem annyira kedvező a tanulás szempontjából, mert nehezen találod meg a békét, ami szükséges ahhoz, hogy koncentrálni tudj a tanulásra.

Egészség
Nehéznek találhatod, hogy tisztán gondolkodj, néha ostobaságokat csinálsz, és ezért bajba keveredsz. Tehát nem szabad túlzottan aggódnod semmi miatt. Figyelj oda az egészségedre, főleg a szem és fogak betegségei fenyegetnek, valamint magas vérnyomás. Ez az időszak az egészséges kinézetedet és szépségedet is megviselheti, és mások szemében aggódó és beteges embernek fogsz tűnni. Az év második fele viszont jobb lesz.

IKREK ASZCENDENS

Főbb tranzitok
Az Ikrek aszcendensűek számára a Jupiter a 3. házban lesz az év elején, a Szaturnusz az 1. házban, a Ráhu pedig a 11. házban (nyereségek külföldről). Később a Jupiter a 4.házban lép, a Szúz jegybe augusztus 28-tól; a Szaturnusz pedig a 2. házba lép, a Rákba szeptember 6-tól. Ezért az előző évhez hasonlóan ez sem egy túl jó időszak. Nem várható az ügyeid jelentős előremozdulása.

Pénz, ingatlan
Váratlan, magas kiadások, pénzt és erőforrásokat pazarolsz vagy drága utazásokat teszel. A bevételeid lecsökkennek, és egy új munkahellyel vagy üzleti vállalkozással kapcsolatos nehézségek is várhatóak. Az ingatlannal kapcsolatos problémák is felvetődhetnek. Magas kiadások, esetleges pénzügyi nehézségek várhatóak. Munkahelyi nehézségek, éthelyezés vagy lakóhelyváltozás és a hatóságokkal kapcsolatos gondok is várhatóak. Megtakarított pénzedet szükségtelen dolgokra költöd. Üzlettel vagy mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozók részére rossz ez az időszak, mivel a befektetések elvesznek a piac ingadozásai, tolvajok, járványok vagy az időjárásváltozás miatt. Magas kiadásaid lehetnek jövőbeni nyereség reményében, de nem valószínű, hogy ezek hamar adnának eredményt.

Család, otthon
Rokonaiddal vagy közeli társaiddal problémák lehetnek. Az is elképzelhető, hogy ezeket jogi úton kell megoldani. Minden irányból problémák jöhetnek. A rokonok és családtagjaid életében is nehéz időszak. Lehet, hogy olyan dolgok miatt is fognak hibáztatni, amelyeket nem is tettél meg. Baleset vagy sebesülés veszélye is fenyeget. A járművek lerobbanása és tolvajok miatti bajok is előfordulhatnak. A család nőtagjai számára is rossz az időszak. A családon belül elveszítheted a jó hírnevedet. Családi kapcsolatok megszakadása. Az idősebb rokonokkal is előfordulhatnak nézeteltérések. Szerelmi ügybe keveredhetsz, és az ebből származó bonyodalmakkal is szembe kell nézned.

Tanulás
A tanulásban nehézségeid lehetnek és nem jó időszak azok számára sem, akik vizsgákra készülődnek.

Egészség
Gyenge egészség is várható ebben az időszakban. Emellett a lábadat érintő fájdalmas betegség, vagyis szemprobléma lehet még olyan komplikáció, amivel ebben az időszakban találkozhatsz. Tűzzel vagy vízzel kapcsolatos veszélyre is ügyelni kell.

RÁK ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Rák aszcendensűek számára a jövő év elején a Jupiter a 2. házban lesz (jó bevételek), a Szaturnusz a 12. házban (ugyanakkor fájdalmas veszteségek). A Ráhu a 10. házban van, külföldi munkalehetőségeket jelezve. Később a Jupiter a 3. házba, a Szűzbe megy, a Szaturnusz pedig az 1. házba, a Rákba szeptember 6-tól. Ezért az év első felében kedvező eredmények várhatóak, míg a második felében vegyesre.

Pénz, ingatlan
Az év első felében a tanulás és társadalmi helyzet fejlődésével egyetemben a bevétel növekedni fog és ingatlannal kapcsolatos ügyekből vagy tranzakciókból juthatsz pénzhez. Új ingatlanra is szert tehetsz. Lehet, hogy az új ház vagy telek mellett új autót is vásárolsz. Váratlan nyereségek is elképzelhetőek.
Az év második fele nem olyan kedvező az üzleti tevékenységekre és befektetésekre nézve, mivel piaci és más tényezők hatására elveszítheted azokat. Megtakarított pénzeddel sem okosan gazdálkodsz.

Munka, karrier
Az év első felében a pénzügyi helyzeted és a munkád vagy foglalkoztatási feltételeid fejlődnek. Ha hosszú távú befektetésben vagy tervben gondolkodsz, mint pl. házépítés, új vállalkozás stb., akkor ez az időszak alkalmaz ennek elkezdésére. Új állásra vagy előléptetésre is van esély. Később munkahelyi nehézségek, a felettesekkel kapcsolatos problémák, áthelyezés, lakóhelyváltozás vagy hatóságokkal kapcsolatos gondok jelentkezhetnek.

Család, otthon
Az év első felében jóindulatú és beflyásos barátokat szerezhetsz. Boldog és jövedelmező időszakra számíthatsz. Kényelmes otthon, jó ételek, ruhák, járművek és boldog kapcsolat a családtagokkal lesznek a jellemzők. Esküvő vagy más családi ünnepek is történhetnek, valamint egy közeli családtagod vagy barátod életében is kedvező időszak lesz ez. Az ellenségeidet legyőzöd, ingatlannal kapcsolatos nyereségre teszel szert, az elhanyagolt munkákba újra belekezdesz, új építkezésbe vagy lakásfelújításba fogsz. Új barátokat szerzel vagy a régi elfelejtett barátaiddal újra összetalálkozol.
Az év második felében rossz hírt hallasz egyik közeli rokonodról vagy barátodról. Nehéz időszak lesz, bizonytalan leszel és nem tudsz döntéseket hozni, félelmekkel és fenntartásokkal teli időszak.

Tanulás
Az év első fele jó, de a második felében nehézségek fordulhatnak elő a tanulásban, és ez az időszak nem annyira kedvez a vizsgáknak, felvételinek stb.

Egészség
Egészség szempontjából nem olyan jó időszak. Sápadtnak és gyengének fogsz kinézni. Vérrel kapcsolatos komplikációk és előfordulhatnak, például vérszegénység vagy fejfájás. A fejedet és arcodat érő balesetekre vagy sebekre kell odafigyelni.

Kivétel
A fentiek alól kivételt képeznek azok, akiknél a Jupiter fő- vagy alkorszakai zajlanak, mivel az ő számukra az év első fele kedvező. Akiknél viszont Szaturnusz al- vagy főkorszak van, annak óvatosnak kell lennie, mert ez problémásabb időszak lehet. A járművek lerobbannak, üzleti veszteségek érhetik, jogi vitákba keveredik, amelyek megoldása hosszú időt vesz igénybe; balesetek és mindenféle nehézség várható.

OROSZLÁN ASZCENDENS

Főbb tranzitok
Az Oroszlán aszcendensűek számára a 2004-es év kezdetekor a Jupiter az 1. házban lesz (jó intellektuális képességek), a Szaturnusz a 11. házban (kevés nyereség), a Ráhu pedig a 9. –ben (külföldi utazások). Augusztus 28-tól a Jupiter a 2. házba, a Szűz jegybe lép (megnövekedett bevételek), a Szaturnusz pedig a 12. házba, a Rákba szeptember 6-tól (ez pedig veszteségeket jelez). Ebben az évben tehát vegyes eredményekre számíthatsz, méghozzá az év első felében rosszabb, míg a másodikban jobb lesz a helyzet.

Pénz, ingatlan
Az év első felében vigyáznod kell a vagyonodra és megtakarításaidra. A kiadások magasabbak lesznek az átlagosnál. Sok pénzt költesz olyan befektetésekre, melyektől később jövedelmet remélsz, például ingatlan, új vállalkozás, vagy a saját, illetve gyerekeid oktatására költesz. De nem várhatsz azonnali nyereségeket, mivel egy ideig tart, míg a kívánt eredményt megkapod, de hosszú távon mindenképen kedvező hatásokra számíthatsz. A bevételeid sem lesznek kielégítőek. Ingatlannal kapcsolatosan is nehéz időszak várható. Ingatlannal kapcsolatos problémákra, magas kiadásokra, vagy a bevételek csökkenésére kell számítani. Az év második felében ingatlanhoz jutsz, sikert érsz el a pereskedésben, és váratlan nyereséghez jutsz.

Munka, karrier
Az év első fele nem kedvez a karriernek és az üzletnek. A munkahelyeden is bajok lesznek. Újfajta üzletbe vagy munkába kezdesz. A munkatársaiddal vagy beosztottaiddal kapcsolatos problémák is előfordulhatnak. Augusztus 28 után a munkából és más tevékenységekből származó bevételeid növekszenek. A munkahelyi státuszod is fejlődni fog.

Család, otthon
Az év első felében a lakóhely változása, például hosszan tartó külföldi tartózkodás várható, ahonnan később visszatérsz. Jó barátokra teszel szert, és befolyásos, jóindulatú emberekkel is megismerkedsz. Jó ételekhez jutsz és jó körülmények között fogsz lakni, ugyanakkor nézeteltéréseid lehetnek az otthoni rokonaiddal vagy a munkahelyen a kollégáiddal. Problémákkal kell szembenézned, amelyek hátráltatják a fejlődésedet. Lehetséges, hogy jogi ügyekbe is belekeveredsz. Lényegtelen dolgokban kerülhetsz problémába gondatlanságod miatt, ezért óvatosnak kell lenned a szavaiddal.

Az év második felében otthoni kényelem, jó ételek, jó ruhák, járművek és családi boldogság is várható. Barátaid segítenek, kellemes utazásokon veszel részt, a családban esküvő, gyerekek születése és más kedvező események történnek. Jó barátokat szerzel vagy befolyásos, jóindulatú személyekkel találkozol. A család részére jó időszak. Mások munkájából is profithoz jutsz, vagy mások erőfeszítéséből húzol hasznot. Jó időszak arra, hogy a korábban elhanyagolt birtokot vagy munkáinkat rendbe tegyük.

Tanulás
Az év vége felé új lehetőségekkel találkozhatsz az oktatásban vagy a karriered fejlesztésében. Új dolgokat fogsz megtanulni. A tanulásban és vizsgákban sikert érsz el.

Egészség
Az év első felében nem lesz olyan jó az egészséged, kisebb problémák, mint például vérszegénység, súlyveszteség, vagy a test gyengesége fordulhatnak elő. Az év második fele normális időszak.

Kivétel
Azok számára, akik a Ráhu fő- vagy alkorszakán mennek keresztül, ez az időszak rosszabb egészséget adhat, különösen a szívvel kapcsolatos problémákra kell odafigyelni.

SZŰZ ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Szűz aszcendensűek számára ez az év úgy kezdődik, hogy a Jupiter a 12. (adakozás nemes célokra) házban van, a Szaturnusz a 10.-ben (kemény munka), a Ráhu pedig a 8.-ban (rossz egészség). Később a Jupiter az 1. házba, a Szűzbe lép augusztus 28-tól, a Szaturnusz pedig a 11. házba, a Rákba lép. Ezért ez az év egy kicsit lazább lesz és vegyes eredmények várhatók.

Pénz, ingatlan
Nagy pénzösszegeket szerzel arra, hogy jótékony célra vagy mások segítésére fordítsd, vagy pedig olyan célokra, amiből nem remélhetsz hasznot. Időről időre aggodalmak gyötörnek a magas kiadások miatt. Az ingatlannal vagy mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos bevételek le fognak csökkenni.

Munka, karrier
Karrier vagy üzleti szempontból kedvezőtlen időszak. Munkahelyi bajok várhatóak. Újfajta munkába vagy üzletbe kezdesz. Munkatársaiddal vagy beosztottjaiddal problémák lesznek. A jelenlegi munkakörödben tapasztalt nehézségek miatt még arra is gondolsz, hogy új karrierbe vagy üzletbe fogsz. Otthon és a munkahelyeden és nézeteltéréseid támadnak az emberekkel. Olyan problémákkal kell szembenézned, amelyek hátráltatják az előrehaladásodat.

Család, otthon
Sok pénzt költesz olyan befektetésekre, melyektől később jövedelmet remélsz, például ingatlan, új vállalkozás, vagy a saját, illetve gyerekeid oktatására költesz. De nem várhatsz azonnali nyereségeket, mivel egy ideig tart, míg a kívánt eredményt megkapod, de hosszú távon mindenképen kedvező hatásokra számíthatsz. Vonzódsz ahhoz, hogy alacsonyabb erkölcsű emberekkel töltsd az időt, és alaptalanul gyanúsíthatnak.

A család idősebb tagjaival problémák lehetnek. Az egyik idősebb rokon számára nagyon kedvezőtlen időszak. A munkahelyeddel, lakóhelyeddel vagy tartózkodási helyeddel kapcsolatos változások problémát okoznak. Családtagjaiddal és kollégáiddal is vitába bocsátkozol.
Fárasztó, hosszú utazásokra indulsz. Elveszítheted az elméd békéjét, és sok nehézséggel kell szembenézned. A társadalmi státuszod csökken, barátaid és rokonaid bajt okozhatnak. Peres ügyekbe is keveredhetsz és ügyvédhez kell fordulnod. Gondatlanság miatt jelentéktelen ügyekkel kapcsolatban keveredsz problémába, és a szavaidra is vigyáznod kell. Általában ez egy olyan időszak, amelyben elveszítheted azt a boldogságot, amellyel rendelkeztél.

Tanulás
A tanulásban nehézségeket tapasztalsz, és így az időszak nem kedvező arra, hogy vizsgázz, vagy felvételizz. Nehezen tudsz visszaemlékezni a dolgokra vagy az előre meghatározott napirend szerint cselekedni. Az év vége felé lehetőséged nyílik arra, hogy új dolgokat tanulj meg. Érdekelni fognak az ezoterikus tanok vagy hasonló dolgok, például a vallás.

Egészség
A szívvel vagy lábbal kapcsolatos problémákra kell figyelned.

Kivétel
Ha a Szaturnusz vagy Ráhu fő- vagy alkorszakai zajlanak a horoszkópodban, akkor ez nem egy jó időszak. Elveszítheted az elméd nyugalmát és sok nehézséggel kell szembenézned. A családban idősebb rokonaiddal vagy gyerekekkel lehet baj. A Ráhu korszakban élő embereknél rossz egészség és mentális állapot várható.

MÉRLEG ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Mérleg aszcendensűek számára az év kezdetekor a Jupiter a11. házban van, a Szaturnusz a 9. házban, a Ráhu pedig a 7. házban. Később, augusztus 28 után a Jupiter a 12. házba lép, a Szűz jegybe; a Szaturnusz pedig a 10. házba, a Rákba szeptember 6-tól. Ez az év sokkal jobb, mint az ez előtti néhány év.

Pénz, ingatlan
Felépülsz a közelmúltban lezajlott nehéz anyagi szituációból és megnövekedett jövedelemre teszel szert, amely több forrásból származik, beleértve a barátok és rokonok segítségét is. Az év vége felé azt találod, hogy amint bejön a pénz, azonnal el is költöd. Hirtelen szerencsés nyereségek, de ugyanakkora kiadások is várhatók. Ezért nehéz takarékoskodnod. De ez egy jó időszak arra, hogy házba vagy ingatlanba fektess.

Munka, karrier
Az év első fele (augusztus 28 előtt) a kedvezőbb. A munkából és más tevékenységekből profitra lehet számítani. A munkahelyi pozíciód is javul. Ha hosszú távú befektetésen gondolkodsz, mint például házépítés, új üzlet vagy tanulás, akkor ez egy jó időszak. Új állás vagy előléptetés lehetősége is fennáll.

Család, otthon
Az év első fele lesz a jobb. Vallásos rituációk iránt érdeklődsz, például áldozatok, ima, vallási szertartások iránt, sokkal jobban, mint általában szoktál. A család és a te társadalmi helyzeted jelentősen javul. Ingatlanból származó bevételek, eddig elhanyagolt munkák újrakezdése, új építkezés vagy átépítés is várható. Segítőkész idősebb emberekkel vagy befolyásos emberekkel ismerkedsz meg, akik jótanácsaikkal támogatnak.
Az év második fel egy kicsit bajosabb. Az apa, anya vagy egy közeli rokon számára is rossz korszak. Elképzelhető, hogy megváltoztatod a lakóhelyedet vagy a munkahelyedet. Szükségtelen utazásokon veszel részt és távol vagy a családodtól. Ha házas vagy és a gyereked jövője érdekében próbálsz tenni, például egy jobb iskolát találni, akkor is nehézségekbe ütközöl.

Tanulás
Az év első fele jó, sok lehetőséged lesz új dolgokat megtanulni. Felébredhet az érdeklődésed az okkult témák vagy a vallás iránt is. Az év második fele rosszabb a tanulásra. A vizsgákon és teszteken nem fogsz jeleskedni. A felsőoktatásban is akadályokat tapasztalsz.

Egészség

Az év második fele nem túl jó időszak az egészség vonatkozásában. Mellkasi fájdalmak, az időjárás-változással, vagy az emésztéssel, táplálkozással kapcsolatos komplikációk léphetnek fel. A családban többen is megbetegedhetnek egyszerre, minden látható ok nélkül.

SKORPIÓ ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Skorpió jegyben születettek részére az év kezdetekor a Jupiter a 10. házban van, a Szaturnusz a 8.-ban, a Ráhu pedig a 6. házban. Később a Jupiter a 11. házban lép, a Szűzbe, augusztus 28 után; a Szaturnusz pedig a 9. házba, a Rákba szeptember 6-tól. Ez az év tehát, különösen az első fele nem túl kedvező a számodra.

Pénz, ingatlan
Az év közepéig magas kiadások, pazarlás, birtok és vagyon elvesztése várható. Pénzügyi nehézségek is előfordulhatnak. Nem túl jó időszak arra, hogy pénzt vagy más dolgokat adjunk kölcsön, mert valószínűleg nem fogjuk visszakapni, vagy bonyodama léphetnek fel a pénzügyi tranzakciókban. Nehezen tudsz pénzt megtakarítani, és nem szabad kockázatos üzleti vállalkozásokba fektetni a pénzedet. Ezért nem szabad spekulatív ügyletekbe fognod. Akadályok várhatóak a karrier vagy üzlet haladásának útján. A törekvés, hogy javíts a helyzeten, csalódást okozhat, így a jövőtől való félelemben és bizonytalanságban kell élned egy darabig.

Család, otthon
Az otthoni környezet nem lesz kedvező. Az elenségek vagy vetélytársak problémát okozhatnak. Távol vagy a családodtól. Vonzódsz az ellenkező nem tagjaihoz, és alaptalan vádak is érhetnek. Az idősebb családtagokkal kapcsolatos problémák is előfordulhatnak. Az egyik idősebb rokonnak különösen nehéz időszaka lesz. Munkahelyed, lakóhelyed és tartózkodási helyed változása is lehetséges. Otthon és a munkahelyeden is vitatkozol az emberekkel. Fárasztó, hosszú utazásokra indulsz. Elveszítheted az elméd nyugalmát és sok nehézséggel kell szembenézned. A társadalmi helyzeted degradálódik, barátaid és rokonaid bajt okoznak. Lehet, hogy jogi ügyekbe keveredsz és ügyvédet keresel. Apróságok miatt is bajba kerülsz figyemetlenséged okán. Vigyáznod kell a szavaidra. Ebben az időszakban elveszítheted a korábban tapasztalt boldogságodat.

Tanulás
Az év eső fele nem kedvez a tanulási tevékenységeknek. Vizsga és felvételi esetén nehézséget tapasztalsz. A felsőoktatásban is nehézség várható.

Egészség
Bőrbetegségek, húgy- és vesebajok, vagy esetleg műtéti beavatkozás is megtörténhet. A házastársad vagy egyik idősebb rokonod részére nagyon káros időszak.

Kivétel
Akiknél a Jupiter fő- és alkorszakai zajlanak, az év második fele kedvező, társadalmi helyzete és családi állapota figyelemre méltóan javul, ingatlannal és korábban elkezdett munkákkal kapcsolatos nyereség várható.
Ha a Ráhu vagy Szaturnusz fő-, illetve alkorszaka lesz, akkor nehéz és problémás év várható.

NYILAS ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Nyilas aszcendensűek számára a 2004-es évben a Jupiter a 9. házban lesz, a Szaturnusz a 7. házban, és a Ráhu az 5.-ben. Később a Jupiter a 10. házba lép, a Szűz jegybe augusztus 28-án, a Szaturnusz pedig a 8. házba lép, a Rák jegybe szeptember 6.-án. Ezért az év első fele nagyon kedvező, de szeptembertől kezdve a dolgok más fordulatot vesznek.

Pénz, ingatlan
Pénzügyi helyzeted fejlődni fog. Különböző forrásokból fogsz pénzhez jutni. Képes leszel kifizetni régóta fennálló tartozásodat, vagy olyan kölcsönhöz jutsz, amely kedvező a számodra. Jövedelmező üzleti vállalkozásokba fogsz, vagy egy családtagod oktatásába fektetsz pénzt, vagy olyan ipari vagy kézműves tevékenységbe fogsz, amelyhez értesz. A másik lehetőség az, hogy építkezésbe, felújításba fogsz. Drága bútorokat veszel, ezért egyidejűleg magasak is lesznek a kiadásaid.
Az év második fele alatt magas kiadások, pénz és birtok elvesztése várható. Pénzügyi nehézségbe keveredhetsz. A karrier vagy üzleti előrehaladás területén akadályokba ütközhetsz. Miközben próbálsz javítani a helyzeten, csalódások érhetnek, így várakozó álláspontra kell helyezkedned.

Család, otthon
Az otthoni helyzet is javulni fog, családi boldogság, az ellenségek legyőzése, jó egészség, segítség külföldiek, papok vagy új barátok részéről, romantikus kapcsolatok az ellentétes nemmel. Sok lehetőséged lesz partikban, találkozókon és közéleti eseményeken való részvételre. Jó ételeket fogsz enni. Sok új dolgot tanulsz meg.
Az év második felében elkezded annak a jeleit érezni, hogy egy rossz időszak következik.

Tanulás
Ha tanulsz, akkor az év első fele kedvező. Sikeresen vizsgázol vagy felvételizel. Sok új dolog megtanulására nyílik lehetőséged, még az is elképzelhető, hogy külföldre mész tanulni vagy egy jobb munkalehetőség reményében.

Egészség
Az év második fele rossz, emésztéssel kapcsolatos zavarok, fogbetegségek vagy vérkeringési problémák várhatóak.

Kivétel
Ha a Jupiter fő- vagy alkorszaka zajlik a horoszkópodban, akkor az év első fele nagyon jó, a társadalmi és családi helyzeted jelentősen javul, ingatlanból származő jövedelem, építkezés, újjáépítés stb. várható.
Ha a Szaturnusz fő- vagy alkorszakában vagy, akkor ez egy nehéz és bajos év. Az ellenségek és vetélytársak problémákat okoznak. Távol leszel a családodtól. Az ellenkező nem tagjaihoz vonzódsz, és alaptalanul vádolnak. Társadalmi helyzeted csökken, barátaid és rokonaid bajt okoznak. Nehezen tudsz pénzt megtakarítani, és nem szabad kockázatos üzleti vállalkozásokba fektetned. Ne menj bele peres ügyekbe, mert ezek következtében is veszteségek érhetnek.

BAK ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Bak aszcendensűek számára a 2004-es év elején a Jupiter a 8. házban van, a Szaturnusz a 6. házban, a Ráhu pedig a 4.-ben.
Később a Jupiter a 9. házba lép, a Szűzbe, augusztus 28-tól, a Szaturnusz pedig a 7. házba lép, a Rákba szeptember 6-tól. Ez az év tehát kedvező eredményeket produkálhat, különösen a második felében.

Pénz, ingatlan
Az ingatlanokból származó bevételeid megnövekszenek, és váratlan nyereségek is előfordulhatnak. Ugyanakkor a kiadások is magasak lesznek. Ha üzlettel foglalkozol, akkor a nyereség növekedésére és az üzleti tevékenység kiterjedésére számíthatsz. A bankszámlád is növekedni fog. Ez egy jó időszak arra is, hogy új vállalkozásokba kezdj. A vagyonod növekedni fog. Új álláslehetőséghez vagy előléptetéshez jutsz, és munkahelyi problémáid, akadályaid elhárulnak. Pénzügyi helyzeted javul. Különböző forrásokból jutsz nyereséghez. Képes leszel kifizetni egy régóta húzódó adósságot, vagy kölcsönt, vagy pedig olyan kölcsönhöz jutsz, ami kedvező a számodra.

Munka, karrier
Jövedelmező üzleti vállalkozásba kezdesz, vagy egyik családtagod képzésébe fektetsz pénzt, vagy ipari, illetve kézműves munkába kezdesz a képesítésed szerint. Esetlegesen építkezésbe fogsz, vagy a házad, birtokod szépítgetésébe. Ha állást keresel, akkor van esélyed arra, hogy rátalálsz egy jó lehetőségre, csak arra kell vigyáznod, hogy az utolsó pillanatban váratlan fordulatot vehet a dolog, és elveszíted a lehetőséget.

Család, otthon
Befolyásos jóbarátokra teszel szert. Boldog és jövedelmező időszak következik. Kényelmes otthon, jó ételek, jó ruhák, járművek és boldog családi élet várható. Az ellenfeleidet legyőzöd, jó lesz az egészséged, külföldiek, papok, vagy új barátok, ismerősök segítségét élvezed. Romantikus időt töltesz az ellenkező nem tagjaival, és sok lehetőséged lesz arra, hogy partikon, rendezvényeken és különböző alkalmakon vegyél részt. Sok új dolgot fogsz megtanulni, az oktatásban és vizsgákban is sikerre számíthatsz. Az ellenségeid felett győzelmet aratsz, vagyonra és jó társaságra teszel szert. Jó lehetőségekhez jutsz, vagy messziről érkezik a szerencse. Arra is lehetőséged nyílik, hogy távoli helyeket látogass meg vagy ott dolgozz. Szent helyekre is elzarándokolsz, vagy érdekes helyeket látogatsz meg. A társadalmi tevékenységek szempontjából is jó időszak.

Tanulás
A vizsgákban vagy felvételikben sikeres leszel, és új dolgok megtanulására nyílik lehetőséged.

Egészség
Az év második fele kedvező, de az első fele alatt némi gyengeséget érezhetsz a testedben, vagy a bélrendszer betegségei is előfordulhatnak, például aranyér.

Kivétel
Akinél a Jupiter fő- vagy alkorszaka zajlik, az év első fele nehézkes lesz. A család és a rokonok viszonylatában is rossz az időszak. Az ellenfelei vagy vetélytársai is problémát okozhatnak. Távol lesz a családjától. Vonzódik az ellenkező nem tagjaihoz, és evvel kapcsolatban alaptalan gyanúsításoknak is kiteheti magát. A társadalmi helyzete csökken, a rokonai és barátai bajba keverhetik. Eben az időszakban nehezen tudsz pénzt spórolni, és arra is rossz időszak, hogy kockázatos üzleti tevékenységekbe fektesd a pénzt. Ezért nem szabad spekulatív ügyletekbe fognod. Pereskedésekbe se bocsátkozz, mert a jogi procedúrák is veszteséget okozhatnak.

Az év második fele sokkal jobb lesz, a társadalmi helyzeted és családi állapotod is jelentősen javul, az ingatlanból vagy korában félbehagyott tevékenységek újraindításából származhat bevételed. Új építkezés vagy újjáépítés is várható.

VÍZÖNTŐ ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Vízöntő aszcendens esetében az év kezdetekor a Jupiter a 7. házban lesz, a Szaturnusz az 5. házban, a Ráhu pedig a 3.-ban.
Később a Jupiter a 8. házba, a Szűzbe lép augusztus 28 után, a Szaturnusz pedig a 6. házba, a Rákba szeptember 6-tól. Ezért a legvalószínűbb, hogy ez az év átlagos lesz a számodra.

Pénz, ingatlan
Nagyon magas kiadások várhatók, és nehéznek fogod találni azt, hogy a munkádat zökkenőmentesen és zavartalanul végezd. Az ingatlanból vagy mezőgazdasági termelésből származó jövedelem lecsökken vagy átmenetileg szünetel. Mások megpróbálják rátenni a kezüket a vagyonodra. Ha hosszú távú fejlesztési terveid vannak, például házépítés vagy felújítás, akkor számíthatsz problémákra, félreértésekre, vagy az anyagok nagymértékű elpazarlására, magas kiadásokra. Tolvajokra is számíthatsz. Olyan akadályok, nehézségek bukkannak fel, amelyek megnehezítik az előrehaladásodat.

Család, otthon
Az év első felében új tapasztalatokban részesülsz. Az állásodban változások lehetnek, megnövekedhet a felelősség, vagy a család szaporodik, például gyerek születik. Ha nem vagy figyelmes, akkor jelentéktelen dolgokkal kapcsolatos jogi problémákba keveredhetsz. Rossz hírnevet szerezhetsz, vagy alaptalan vádaskodások célpontjává is válhatsz. Ezért a konfliktushelyzetek megoldásában türelmet és taktikát kell tanúsítanod, másképp a dolgok aránytalanul nagy méreteket ölthetnek. Az év közepéig nehéz időszak várható, utána viszont sokkal jobb lesz.

Tanulás
Az oktatásban nehéz időszak várható, és vizsgákhoz sem a legalkalmasabb, de az év vége felé sikert érhetsz el, ha eltökélt vagy és keményen dolgozol.

Egészség
Nem túl jó időszak, sebek, kiütések várhatók, vagy aranyeres panaszok. A gyerekeid, különösen az idősebbek szintén betegségeken eshetnek át. Az egészségügyi problémák sok kiadást követelnek, és a hölgyeknek különösen óvatosnak kell lenniük terhesség és szülés közben.

Kivétel
Azok számára, akiknél a Jupiter fő- vagy alkorszakai zajlanak, kényelmes otthon, jó ételek, ruhák, járművek és családi boldogság várható. A barátai segítőkészek, vizsgák és felvételik során sikert érhet el, valamint lehetősége nyílik arra, hogy új dolgokat tanuljon meg.

HALAK ASZCENDENS

Főbb tranzitok
A Halak jegyben születettek számára az év kezdetekor a Jupiter a 6. házban lesz, a Szaturnusz a 4. házban, a Ráhu pedig a 2.-ban.
Később a Jupiter a 7. házba lép, a Szűzbe, augusztus 28-tól, a Szaturnusz pedig az 5. házba, a Rákba lép szeptember 6-tól. Ezért nagy valószínűséggel ez az év normális lesz a számodra.

Pénz, ingatlan
Az év első felében elképzelhető, hogy egy üzleti partnered vagy vetélytársad okoz gondokat. Olyan emberek is bajt keverhetnek, akik irigyek rád. Az állásod vagy a beosztásod is megváltozat. A munkahelyed vagy lakóhelyed megváltoztatását is fontolgatod. Ennek ellenére meg kell próbálnod fenntartani a jelenlegi status quo-t, anélkül, hogy túl sokat fektetnél be jelenlegi helyzeted fejlesztésén vagy megváltoztatásán, mivel nagy az esélye annak, hogy sok pénzt vesztegetsz el és fölösleges erőfeszítéseket teszel. Csalás áldozatává is válhatsz. Nem szabad pénzt kérned kölcsön, vagy kölcsönözni ezen időszak alatt, mert elveszítheted őket, amint megkapod vagy odaadod.
Az év második fele jobb lesz. Ingatlanból származó bevételre számíthatsz, és olyan munkákat kezdesz újra, amelyeket régóta abbahagytál. Új építkezésbe vagy lakásfelújításba is foghatsz.

Család, otthon
Az év első felében a barátok és családtagok nem okoznak túl sok boldogságot. A családban betegség várható, vagy pedig távol leszel a szeretteidtől. Ha nem vagy óvatos, akkor jelentéktelen dolgokkal kapcsolatos jogi bonyodalmakba keveredhetsz. A család fiatalabb tagjai számára is rossz időszak, vagy pedig nézeteltéréseid lehetnek velük.
Az év második felében a családi helyzetedben figyelemre méltó javulás következhet be, ingatlanból, vagy korában félbehagyott tevékenységekből származhat bevétel, Építkezés vagy felújítás is várható.

Tanulás
Ha előrelépésre számítasz a karrieredben vagy egy jobb munkalehetőségre vársz, akkor augusztus 28 után jó eredményre számíthatsz, mert az akadályok elhárulnak. Az oktatásban előrelépést teszel, új dolgokat tanulsz meg, és sikeres leszel a vizsgákban és felvételikben.

Egészség
Az év közepéig nehezebb időszak várható az egészség területén. A test gyengeségére számíthatsz, különösen a gyomor, száj és fogak betegedhetnek meg.

Ha valaki egyáltalán nem tudja a születési aszcendensét, akkor a pontos születési idő birtokában keresse fel a szerzőt, Gauranga Das védikus asztrológust a tanácsdók oldalon, és megtudhatja, vagy az alábbi megrenelőlapon a védukus asztrológia rendelésen megrendelheti.
(A szolgáltatlás mindkét esetben térítés ellenében történik! )