Biztató eredmények az Alzheimer-kór gyógyításában

2004. február 23-án, az Amerikai Geriátriai Pszichiátriai Szövetség 17. éves találkozóján, egy olyan gyógyszer ötéves vizsgálatának eredményeit foglalták össze, mely akár két évvel is késleltetheti az Alzheimer betegség előrehaladását . Magyarországon 200 000 Alzheimer-kórban szenvedő beteget tartanak számon, akiknek családjára komoly terheket ró a beteg gondozása.

2004. február 23-án, az Amerikai Geriátriai Pszichiátriai Szövetség 17. éves találkozóján, egy olyan gyógyszer ötéves vizsgálatának eredményeit foglalták össze, mely akár két évvel is késleltetheti az Alzheimer betegség előrehaladását . Magyarországon 200 000 Alzheimer-kórban szenvedő beteget tartanak számon, akiknek családjára komoly terheket ró a beteg gondozása.



Budapest, 2004. március 9. Az Alzheimer-kór egy olyan degeneratív agyi betegség, amelyet klinikailag a memória, a gondolkodás és a viselkedés progresszív hanyatlása jellemez. A betegség során az agy idegsejtjei közötti jelátvitel csökken. Elsősorban azok a központi idegrendszeri területek károsodnak, ahol az acetilkolin nevű anyag közvetíti az információt az idegsejtek között, mivel ennek az anyagnak a mennyisége csökken. A beteg állapota folyamatosan és megfelelő terápia hiányában feltartóztathatatlanul romlik a halál bekövetkeztéig. A szívérrendszeri és a daganatos betegségek után, a halálozás negyedik leggyakoribb oka az Alzheimer-kór. Világszerte mintegy 10 millió embert érint, különösen veszélyeztetettek a 65 év felettiek, akiknek hat százalékát érinti ez a betegség.

A vizsgált gyógyszerrel 5 éven át folytatott terápia a mérsékelt Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél mintegy 50%-kal lassította a kognitív funkciók romlását. Ennek köszönhetően ez a készítmény két évvel is késleltetheti a súlyos demencia kialakulását.

A vizsgált készítmény két olyan kulcsenzim (acetilkolin-észteráz, butirilkolin- észteráz) működését gátolja egyedülálló módon2, amelyek az acetilkolin lebontását végzik, ezáltal a gyógyszer javítja a központi idegrendszeri jelátvitelt. A gyógyszer hosszútávú hatékonysága valószínűleg annak köszönhető, hogy egyszerre gátolja mindkét enzimet.

A vizsgálatban az ötéves gyógyszerszedés hatását hasonlították össze a terápiában részt nem vevő betegek kivetített kognitív hanyatlásával. A klinikai adatok négy olyan egyenként hat hónapig tartó kettősvak, placebo kontrollált vizsgálatból származnak, amelyeket nyílt vizsgálatként folytattak tovább együttesen öt évig. A kognitív teljesítmény állapotát az ADAS (Alzheimer-kór Felmérő Skálával) és a MMSE (Mini-Mentális Állapotfelmérővel) tesztekkel mérték. Öt éven túl 83 beteg részesült terápiában.

Fő vizsgálati eredmények
Gary Small, Marta S Mendiondo, Peter Quarg, Rene Spiegel. Efficacy of rivastigmine treatment in Alzheimer’s disease over 5 years, poster presented at the 42nd American College of Neuropsychopharmacology Annual Meeting, San Juan, Puerto Rico, Dec 7-11, 2003.
2 Darreh Shori T.et al: Neurology 2002:29:563-72
3 Folstein MF et al. Mini-Mental State: a practical method for grading state of patients for the clinician. J Psychiatr Res. 1975; 12: 189-198.

A szerzők a Mini-Mentál Állapotfelmérő Skálát (MMSE) 3 használták a betegség súlyosságának értékelésére. Ezen a skálán az alacsonyabb pontértékek súlyosabb károsodást jeleznek.
A vizsgálat eredményei alapján, az öt éven keresztül gyógyszerrel kezelt mérsékelt Alzheimer-kórban szenvedő betegek kognitív képességei viszonylag stabilak maradtak. A vizsgálatot megkezdő betegek átlagos MMSE értéke 19,3 pont volt, ami mérsékelt állapotú Alzheimer-kórnak határozható meg. A vizsgálat végére a gyógyszerrel kezelt betegek átlagos MMSE értéke 12 pont felett maradt, ami azt jelzi, hogy ötéves gyógyszeres-kezelés után a terápiában maradó átlagos betegeknél még mindig csak mérsékelt Alzheimer-kór állt fenn. Kezelés nélkül ugyanazon beteg MMSE értéke mindössze három év elteltével várhatóan 10 pont alá esett volna, amely már súlyos Alzheimer-kórnak felel meg. Öt év elteltével az MMSE érték átlag 5,4 pontra csökkenhetett volna.

A vizsgálati eredmények azért jelentősek, mert a megfelelő terápia segítségével a mérsékelt Alzheimer-kórban szenvedő betegek kognitív képességei akár két évig viszonylag stabilak maradhatnak.

A Novartis AG (NYSE:NVS) világelső a gyógyszer és nem vényköteles termékek gyártásában. A 2003-as évben a cég forgalma 24,9 milliárd USD-t, nettó bevétele 5,0 milliárd USD volt. Kutatás-fejlesztésre az elmúlt évben körülbelül 3,8 milliárd USD-t fordított. A svájci, baseli székhelyű Novartis a világ 140 országában van jelen, és világszerte mintegy 78.500 embert foglalkoztat.

Dr. Szentesi Annamária
Légrády Erzsébet

Novartis