Tökéletes tükör: a pedagógust idéző gyerek

Furcsa világba kerültek a szülők, a pedagógusok. A gyerek megteheti, hogy provokálja a felnőttet direktben, és egy csendes társa titkon videózhatja a reakciót. A Youtube-on egyre több olyan órai magatartást láthatunk, amivel nem dicsekedne a pedagógus. A felnőtt azt hiszi, egy elejtett szó, gorombaság vagy igazságtalanság pillanatokon belül feledésbe megy, holott a gyerek szívében ott marad sebként, ma pedig már feltehetik az internetre is: hadd okuljanak belőle mások is.

Lányom iskolai könyvtárban dolgozik, gyakran kap finom ajánlatokat a gyerekektől. Ajánlottam, nézze meg a szexi tanárnéni című nyilános videót, mit gondolnak a gyerekek a fiatal tanárnőkről. Találhat ének órát, történelmet, bármit, amiként agyunkban is ott vannak saját iskolai óráink emlékei.

Első tanítványaimmal rendszerint megünnepeljük a nagyobb évfordulókat. Szívesen meghívnák a többi tanárt is: vajon tudnak-e nevetni a gyerekek visszaemlékezésein. Egyik fiú vállalta, hogy közösen elmegyünk egyik volt kolléganőhöz, és egy hosszabb beszélgetés során talán rá tudjuk venni, hogy jöjjön velünk kocsival. Nem jött. Persze vannak olyanok is, akik a „gyerekek” (40-50 évesek) közelében élnek, naponta találkoznak velük, ők megtartják látszólagos pozíciójukat az évek során. Harminc év múlva se hallgatnának meg valami kritikát tanítványaiktól.

Az első tükör
Ebben az első iskolámban már ötödik osztályban irattam egy feladatot a „kedves tanárról”. Mindent kollégát kiosztottam a gyerekek között, mintha pedagógusnapi virágot hoznának nekik, s az volt a feladat, hogy írjanak egy oldalt arról, hogyan folyik az aktuális óra. Megírták, felvittem a tanáriba, majd mentem a következő órára. Mire visszaértem, a füzetek szétdobálva hevertek, mindenki azt a feladatot olvasta, ami róla szólt. Amiként én indiszkrét voltam, a gyerekek is ugyanazt tették, és már a szünetben elmondták a tanároknak, hogy most jól megírhatták a véleményüket. Mondanom se kell, milyen felháborodást váltott ki az én kitűnő ötletem. Az igazgató lejött velem az osztályba, és hivatalosan kötelezővé tette, hogy másnapra mindenki új füzetet hozzon. Azért még én is végigolvashattam a dolgozatokat, majd a füzeteket ő megsemmisítette.

Minden tanár azt hiszi, hogy őt speciel szeretik a gyerekek, mert ő igazságosan büntet. Nahát, én is megkaptam a magamét. Amilyen lelkesen mesélek egy Petőfi-versről, olyan lelkesen ordítozom, ha azt hiszem, hogy jogos a veszekedés. Sőt ennél szörnyűbb dolgokat is elkövettem, és az is megmaradt a gyerekek fejében. Egyszer megütöttem egy nagyon jó kisfiút, és délután a buszsofőr apuka vitt el a vonatig. Ott álltam mellette, és vártam, mikor fogja azt mondani, hogy szálljak le, mert ilyen embert ő nem szállít. Már tudott a dologról, és csak az út végén mondta, hogy kár volt, mert látta rajtam, hogy reszketek mellette. 



Félelem

Nagyon sokat kirándultunk. Olcsó volt a vonat, olcsó volt a szállás (20 forint egy ágy egy éjszakára a turistaszállásokon), minden héten elvittem az osztályt a különböző hegyekbe. Bejártuk a Bakonyt, a Bükköt, a Mátrát, de a Börzsönyben, Pilisben, Vértesben már visszatértő vendégként fogadtak. A szülőket is szívesen láttuk, de legtöbbje örült, hogy hagytam nekik egy szabad hétvégét. Két anyuka mindig elkísért minket négy éven keresztül. A kislány anyukája azóta se gyalogolt  20-30 kilométereket hegyen-völgyön, mert autóval jár. A fiú anyukáját megkérdeztem, miért vállalja ezt, és azt felelte, hogy a fia fél tőlem. Szeret az osztállyal lenni, de engem gorombának tart. Ez egy nagyon jó gyerek volt, aki hátratett kézzel ülte végig az órákat. Nem is magát féltette, hanem azokat a gyerekeket sajnálta, akikkel üvöltöztem, vagy igazságtalan voltam. Bizonyára ő se felejtett el, főleg, miután neki is vannak fiai, de én se őt, és köszönöm az anyukának, hogy felvilágosított.

Visszajelzések
Az egykori gyerekek most szülők, nagyszülők. Pontosan tudják, mit csibészkedtek egykor, emlékeznek a tanárok gúnyneveire, s arra is, miért adták ezeket. Emlékeznek a büntetésre, a rossz osztályzatokra, de azt is tudják, hogy az életben más ítéletek is vannak, mint az iskolában. Ezért szívesen találkoznának egykori tanáraikkal. És még jobb volna, ha most már egyenrangú felnőttként megbeszélhetnék azokat az apró lelki problémákat, amik évek, évtizedek múltán legtöbbször humorosan hatnak. Megtudtam például, hogy egykor kötelezővé tettem a gyerekeknek az énekkart. Azt mondtam nekik, „ha nem tetszik írj a miniszternek, ő felmenthet”. És még a címet is megadtam nekik. És egy kislány nevetve mesélte, hogy írt Ilku Pál művelődésügyi miniszternek (még a nevére, címére is emlékezett!), de hát visszaküldték a levelét az iskolának, nem intézkedtek a nevében. Aranyos történet, jellemző a fiatal tanárra is, meg a gyermeki naívságra is. De legalább Kodály Zoltán elégedett lehetett volna velem. A „gyerekek” szépen énekelnek ma is. 



A tanár pedig ebbe a tükörbe nézve pontos képet kaphat arról, mikor rontott el valamit, minek a következménye,
hogy a gyerekek rendszeresen provokálják. Az osztálynak megéri: igaz, hogy egy-egy gyereket megbüntetnek, de a többi legalább jól szórakozott. Április elsején és év végén pedig egy-egy tanuló megszemélyesítheti a kiválasztott tanárt (a szöveget érdemes előre cenzúráztatni a tanárral, mit enged megjelentetni magáról) a kollégák, a szülők, és a gyerekek mulatságára.

Dobosy Ildikó

Képek:
piqs.de: scott - picture in a picture.....any questions ???
Dobosy Ildikó