Kisiklott az életed? Csak menj toronyiránt!

Amikor az ember elhagyja a pályaudvart egy állomáson, előbb-utóbb emberlakta tájra kerül, s ha meglátja a templomtornyot és toronyiránt indul. Az utóbbi ezer évben az utolsó időkig intelligens ember fejet hajtott, ha meglátta a templomot. Mindegy, hogy a világnak melyik részén építették, lehet indián, japán, ókeresztény, a lakóközösség közösségi háza volt. István király azt parancsolta,hogy minden tíz falu építsen templomot, ma nincs olyan helység, ahol ne építettek volna azóta.

Évezredekkel ezelőtt pedig előbb építették meg a közösség áldozati helyét – a templomot -, mint az emberlakta házakat. Nem beszél arról a Biblia, hogy a pusztában vándorló zsidók gyermekei hol aludtak, még arról sem, hogy Jézust hová fektették az egyiptomi menekülés idején. De az Isten sátrát pontosan leírták centiméterről centiméterre.

Az ember az építészet során mindig megjelölt helyeket. Az uralkodó, a vallások tereket, helyeket, épületeket szenteltek meg. Ezeket hivatalos szertatás során emelik ki a profánból.

Vallás
A vallásos embereknek sajátos élményt jelent a templom. Sokan rutinosan lépnek be oda, mások számára még ebben a világban is az élet legfontosabb lépése. A súlyos boltívek, kupolák szellemi tartalmat közvetítenek. A templom szervezett terével is hangtalanul hirdeti a tant: az ember itt végzi a liturgiát, amellyel kapcsolatba kerülhet az Abszoluttal. Másrészt a vallás közösség és kultúrteremtő tényező.
 
Az egyházban, amely anyagi és egyben spirituális természetű, nagy szerepe van a szimbólumoknak. A templomban kell létrejönnie annak a békének és harmóniának, amelyre öröktől fogva vágyik az ember, amit mennyországnak nevez. A templom a test, benne az oltár a lélek. Ezért nem érinti a templomokat a különböző világnézetek válsága, harca, az egész világmindenséget szimbolizálja, ahogy maga az ember is. 

A templom benned van
Mondja Jézus. De szép lenne, ha meg is tudnánk azt valósítani! Legalább a nap valamely órájában, percében. Nem is katedrális, csak egy kis kápolna, lak, pihenőhely, ahol néhány percre megszentelődhetünk. Talán éppen a legnehezebb pillanatokban. Csönd, áhitat, nyugalom a nehézségek között.

Lelkiismeret
Az elcsendesülés pillanataiban vethetünk számot lelkiismeretünkkel. Megvizsgálhatjuk, mi bennünk az ösztönös, állati, mi az, amit szabad elhatározásból teszünk. A jó pap se azt kérdi elsősorban, mikor voltál gonosz, inkább azt mi jót tettél környezetedben. Meg tudsz-e
bocsátani? Képes vagy-e kibékülni a világgal? Vannak-e barátaid?

Szabadság

Mindenkinek a maga szabadságát kell felfedezni. A szabadságot nem lehet adni senkinek, és azt nem lehet megvásárolni és begyűrni sok-sok más limlom közé, vagy vitrinben őrizgetni ....  A szabadság igazából a végtelen előszobája: a marék porságodból adódó korlátaid fölé való emelkedés. Az a pillanat, mikor kinyílnak szárnyaid és érzed, hogy nem állati ösztöneid, kapzsi vágyaid, alantas indulataid, duzzogó sérelmeid, hanem egyedül csak a Teremtőd akarata szerinti szeretet és a jóság mozgatja tetteid. Csodálatos, mert érzed, hogy Isteneddel - ki végtelenül nagyobb nálad - egy hullámhosszra kerültél, egy légtérben vagy vele.  Alázattal érzed, hogy bár végtelenül kicsi, törékeny, sebezhető vagy, mégis Istened egy asztalhoz ült veled.. A tiszta fényben ilyenkor azt is tudod, hogy mindez hihetetlenül törékeny pillanat, mert a kapzsiság, a buja birtoklásvágy, a durva indulat, vérszomjas bosszú, a sértett duzzogás és megannyi más alantas ösztön visszaköveteli porból született otthonát, testedet, szárnyalásodat darabokra törve, le akar húzni, oda, honnan léted vétetett, a korlátok közé. Pillanatok alatt minden darabokra hullhat,  de aki megtapasztalta ezt a végtelen szabadságot a szeretetre és a jóságra való nyitottságot, az tudja, hogy bár földi utazása nem ért véget, de mégis ő ott és akkor, ha csak egy pillanatra is, de hazaért.
 
Nagy lelkek

Mahatma-k, mint Gandhi volt, korunkban talán Böjte Csaba testvér és társai azok a templomtornyok, akikre a szemünket emelhetjük. Hús-vér emberek ugyanazokkal a kísértésekkel, mint magunk. Megkérdezhetjük őket, hogy válságos helyzetekben milyen megoldást választottak, hiszen, Gandhi rabsága idején is megírta minden gondolatát. Csaba testvér pedig testközelben van, látjuk a tévében, meglátogathatjuk, olvashatjuk írásait. Íme:

„Mindig nagyon kevés dologhoz ragaszkodtam, de volt néhány könyv, mely számomra mindennél kedvesebb volt. Az egyik, melyet kölcsönadtam – Nagy Szent Teréz írásai –, elveszett, nem tudták vissza adni.

Hihetetlen szomorúság, düh  és harag volt bennem, hisz a kommunista időben pótolhatatlan veszteség  ért. Ültem magamban és dühöngtem. Egyszerre csak belémsajgott: nem jól van így,  hisz függök a könyvektől.

Éreztem, hogy a birtoklásvágy ural és vezet engem. Nagyon elszégyelltem magam! Bementem a szobámba és szépen, nagybetűkkel, beleírtam minden könyvembe, hogy „Tied és mindenkié!” Majd néztem a könyveket, a mindennél drágább kincseimet, melyeket tudatosan mindenki tulajdonává tettem és éreztem, hogy szabad vagyok. Éreztem, hogy nem birtoklom, hanem tudom a szent könyveket, nem használom, hanem élem a bennük foglaltakat, és ez ott, akkor hihetetlenül szabaddá tett.”