Forró pózok a konyhában!

Fáradtan egy hosszú nap után bizony belegondolni is rossz, hogy a legtöbb, amit párunknak adhatunk magunkból, egy fáradt karikás tekintet vagy egy elernyedt ölelés. Nem kell így lennie! Akit szeretsz, jóval többet érdemel!

Döntés szerint vállalunk egy szerepet, egy karriert, anyák vagy éppen jó munkások, barátok, világi-, és közszereplők vagyunk és a kedvesnek mindent meg kell érteni. Mert ő a megértő társ, vagyis ő a kedves.
A legnehezebb ez akkor, amikor a nő anyaként is igyekszik teljesíteni, de alig marad egy kevés idő, szabadidőd a társra, a férfire.

A férfi ilyenkor hiheti azt, hogy ő már kevésbé fontos. Noha erről, szinte soha sincs szó, főként, ha türelemmel és szépen bánik kedvesével, feleségével. Tudni kell, hogy egy nő, amikor gyűrödt otthonkában hasal otthon este tízkor a tévé előtt, kávéval kezében, akkor nem unatkozik és nem is kipiheni a fáradalmakat, hanem belül igyekszik. Elvégezte kötelességeit és azért issza a langyos, tejes feketét, hogy legyen ereje egy forró fürdőre, egy forró csókra, vagy egy forró éjjelre…
Nem mindig sikerül. Néha elszunnyad, elalszik vagy horkol reggelig. Amikor is sokkolódik, hogy még mennyi mindent akart elintézni aznap és mily’ kevés ideje maradt a reggeli készülődésre.
A férj, a férfi mindig fontos. Ha most épp nem is, az volt és az lehet kis törődéssel, udvarlással, szép szóval.
De nem kell, hogy idáig fajuljanak a dolgok...

A szerelem, a harmónia bekígyózhat a hétköznapi tettekbe, tevékenységekbe is. 4 forró póz. Talán egyes bujább személyek egyből a szexuális kalandozásokra gondolnak, de ez csak a csúcs, szó szerint – hab a tortán. Forró póz, amikor leöntöd a gőzölgő levet a burgonyáról. Vagy egy forró tekintet törölgetés közben...

Valójában a szeszély, a szenvedély és a szerelem áthat minden tettet, minden unalmas ismétlődést, keretet, gátat és időpillanatot.
Forró póz lehet egy összehajolás a vacsorakészítés közben, a fazék fölött. Ha mosogat, karold át hátulról és szorosan vond magadhoz vagy a végén masszírozd meg. A gyerek fürdetésekor engedj a nevetésnek, ez itt a ti családotok, a ti csemetétek. Igen kicsit anya és apa is pancsol, pajkosan, szeretetben, másképp, mint a gyerek. A gyereknek játék, móka, szeretet és törődés, a szerelmeseknek 10 perc, amiért másnap is megéri felkelni és menni, menni, pörögni, és másnap is szeretni.

Forró póz lehet az uzsonna előkészítése este. A zöldségek előre való megmosása, a kenyér előre való felszeletelése közben egy huncut mosoly, pár, fiatalabbaknak nem érthető, homályos utalás. Apa nyakkendőjének elrablása testéről, a kanyarban való játékos megrántása, és egy forró csók, ami megalapozza az estét, amikor ketten maradnak.

Milyen profán? Milyen szép. Ha este főzöl vagy szendvicseket készítesz minden szemétért hajolj le, a kukába kecsesen íveld, és néha engedd meg magadnak, hogy egy szál bugyiban készítsd a sajtos omlettet. Ettől lesz forró. Szexi és sztenderd. Olyan hétköznapi, átlagos, és ettől lesz az éjjel igazán izgalmas.

Tipp: Ha forrón főzőcskézel este a konyhában, mint egy erős feketétől, hosszú lesz az este, a kávét már este készítsd be, mert nehéz lesz kiugrani reggel az ágyból!
 

[kapcsolodo_cikkek]