Figyelj a szívedre! Mindent kibír?

Kíváncsi rá, hogy vannak a műszívesek? És arra, hogyan tágítják a szívbillentyű szűkületet ballonnal? Szakmai nap, amatőröknek is! Családi hétvége az egészség jegyében.

Kíváncsi rá, hogy vannak a műszívesek? És arra, hogyan tágítják a szívbillentyű szűkületet ballonnal? És azt tudta, hogy tévhit a férfiak nagyobb szívhalálozásáról beszélni, ugyanis a nők vezetnek? Választ kaphat saját kérdéseire is, A gazdag programban bemutatkoznak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kiváló orvosai és a tíz éves fennállását ünneplő Gyermekszív Központ is, ahol március-áprilisban egy négy és fél, valamint egy ötéves fiúgyermeken hajtottak végre műszív-beültetést; mindketten donorra várnak. A nyílt napra jönnek felnőtt újszívesek is, hiszen az intézményben egyszerre működik a felnőtt- és a gyermek –kardiológia , méghozzá európai színvonalon!

A Felnőtt Kardiológiai Osztályon az akut és krónikus koszorúérbetegeket kezelik katéteres koszorúér-tágítással, katéteres technikával valamint pacemakerek és kardioverter defibrillátorok beültetésével.  Az országban egyedül itt végzik egy helyen a szívátültetésre váró betegek műtéti előkészítését, kezelik és gondozzák a transzplantált betegeket, és a veleszületett szívfejlődési rendellenességben szenvedő felnőtteket. Olyan unikális beavatkozások zajlanak itt, mint pl. a szívbillentyű-szűkületek ballonos tágítása, műbillentyű-beültetés katéteren át, katéteres pitvari fülcsezárás vagy a szívinfarktus szövődményeként kialakuló sövénydefektus katéteres zárása. 2009-ben a szívkatéteres laboratóriumban 5200 beavatkozást, a Felnőtt Szívsebészeti Osztályon közel 1000 szívműtétet végeztek.


A Gyermekszív Központban pedig a veleszületett szívbetegségekben szenvedő gyermekeket vizsgálják ki, illetve műtéti és katéteres eljárásokkal gyógyítják őket.  A gyermek-szívtranszplantációs és műszív-program, amely iránt a környező országok szakemberei is érdeklődnek: 2007-ben indult. A nyílt napon szólunk arról is, hogy saját, személyes kockázatukat sajnos mind a férfiak, mind a nők gyakran alábecsülik. Leszámolunk azzal a tévhittel, hogy a férfiak körében aratnak jobban a szív-és- érrendszeri betegségek, a trend megfordulni látszik, ugyanis a betegségben évek óta több nő hal meg, mint férfi. A koszorúér-betegség – hirtelen szívhalál, infarktus - minden esztendőben átlag 3-4 millió nő életét követeli, az agyi katasztrófa, a szélütés pedig átlag három millió nő halálát okozza világszerte. A várható többlet halálozás a kelet-európai országokban a férfiak csoportjában 50%, a nőknél viszont 80%! Csak minden ötödik orvos van tisztában azzal: nagyobb annak a valószínűsége, hogy a nők valamilyen szív-és érrendszeri halállal fejezik be, mint a férfiak. A változás korától a nők „rossz” LDL koleszterin vérszintje magasabb, mint az ugyanolyan korú férfiaké.

A cukorbeteg hölgyek szív- és érrendszeri halálozása magasabb, mint az erősebb nem képviselőié. Ha fiatal nő kap szívrohamot, nagyobb az esélye, hogy meghal, mint a hasonló korú férfinak. Szívroham után a nőbetegek világszerte ritkábban kapják meg az optimális orvosi kezelést, mint a férfiak, részben azért, mert legtöbbször ők maguk sem gondolják, hogy a panasz szívinfarktus tünete. Érdemes és kell is változtatnunk életmódunkon, ha szeretnénk elkerülni a szívzűröket, és kiváltó okaikat: a magas vérnyomást, a felnőttkori cukorbetegséget, a magas koleszterinszintet vagy a fölösleges kilókat. Erről is szól a „Figyelj a szívedre!” sok-sok praktikus tanáccsal és szűrővizsgálatokkal.

Eötvös utcai Terézvárosi Közösségi és Kulturális Színtér
VI. Eötvös u. 10.
Időpont: 2010. május 21. péntek
11.00 – 17.00-ig


(A részletes program a második oldalon található!)
PROGRAM
11.00.-.11.15 Köszöntő
Verók István, Budapest VI. kerület (Terézváros) polgármestere
B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke
Dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója

11.15 – 12.45 Előzd meg a szívzűröket!

Talk-show jellegű beszélgetés elhízásról, magas vérnyomásról, koleszterinszintről, cukorbetegségről, mozgásról, egészséges ételekről, alkoholról, dohányzásról…

Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai:
Dr. Andréka Péter
Dr. Borbás Sarolta
Dr. Kancz Sándor
Dr. Piróth Zsolt, valamint
Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója
Dr. Farsang Csaba, a Magyar Hipertónia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke
Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológiai Társaság főtitkára
Dr. Winkler Gábor, a Magyar Diabétesz Társaság elnöke
Moderátor: B. Király Györgyi és Dr. Ofner Péter

12.45.-.13.05 Aerobic bemutató Katus Attila világbajnokkal
Műsorvezető: Bulla Bianka

13.05.-.14.15 Új diagnosztikai és terápiás módszerek a szívgyógyászatban
Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai:
Dr. Andréka Péter
Dr. Fontos Géza
Dr. Kardos Attila
Dr. Szatmári András
Dr. Székely László
Dr. Temesvári András
Moderátor: B. Király Györgyi és Dr. Ofner Péter

14.15.-.15.00 Ezüst nyár
Karda Bea és tanítványai koncertje
Műsorvezető: Bulla Bianka

15.00.-.16.00 Amit a szívtranszplantációról tudni kell
Résztvevők: az Országos Kardiológiai Intézet orvosai és betegei:
Szőcs Júlia Luca
Börcsökné Szirányi Ágnes
Dr. Andréka Péter
Dr. Ablonczy László
Moderátor: B.Király Györgyi és Dr.Ofner Péter

16.00 - 16.20 Kegye János pánsíp művész muzsikál
Műsorvezető: Bulla Bianka

16.20 - 16.30 Tombola
A harmadik emeleten szűrővizsgálatok 11.00–től - 17.00 óráig
Kép:
piqs.de: Louise - My heart in your hands