Vidám ünnepek a zsinagógában

"Ha megtisztultál a bűnbánatban, táncolj velünk vidáman!" Borúra derű, ettől érdekes a zsidó élet. Ahogy végetér a Jom Kipur ünnepe, együnk finom falatokat, és menjünk ki a szabadba sátrat építeni! "És vegyetek magatokhoz az első napon díszfának gyümölcsét, pálmaágakat és sűrű lombú fának és fűzfának a gallyát, és vigadjatok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napon át" - írja Mózes.

A Szukkot, a Sátoros ünnep, egyike a három zarándokünnepnek, mely a zsidóság legvidámabb és legszínesebb ünnepe, amelyen vigadni kell. Hogyan kötelezhető valaki vigadásra? Ha képes volt megbocsátani, akkor nincs több gondja, mindenkit szerethet. Nem kell törnie a fejét azon, hogy van-e ellensége vagy nincs. Két dolgot kell tennie, az egyik, hogy készítsen ünnepi csokrot, a másik pedig: építsen ünnepi sátrat, melyet a szabad ég alatt állítson fel.
A csokor négyfajta növényből áll: citrusgyümölcs, pálmaág, mirtuszág, fűzfaág. Minderre az ünnep alatt naponta áldást mondanak, és Hosánná-körmenetben körbeviszik.

Hosánna, hosánna!
Ez az ünnep képes az életmódot is megváltoztatni. Az ünnep tartalma viszont
évezredek óta mit sem változott. A pusztai vándorlás emlékére mindenki egy hétre sátorba, lombokkal fedett ideiglenes építménybe vonul, legalább az étkezések idejére. Sokan szigorúan betartják a tórai parancsolatot, és csakis a hajlékban laknak. Különösen a gyermekeknek izgalmas a sátorozás: ott esznek, ott alszanak. Nem szabad túlságosan befedni a tetőt, fontos, hogy nappal besüssön a nap, éjjel pedig látszódjanak bentről a csillagok.
A két első és az utolsó két napon tilos bármiféle munka. A közöttük eltelő napokban szintén ünnepi hangulat uralkodik, csak a legszükségesebb munkákat végzik el. Az ünnep fő motívuma a hálaadás Istennek a múltban adott és jelenleg tapasztalt áldásaiért.

Az ünnepi sátrat sok helyen lehet felállítani: erkélyen, tetőn, zsinagóga udvarán. Az utóbbi a
diaszpórában volt különösen fontos. Természetesen nagy, közösségi sátrakat is felállítanak. Ott aztán megsokszorozódik az öröm, több család körül már sok gyerek tud futkosni, együtt játszani.

Szimchat Tora
A sátrak ünnepének záróakkordja mára már hagyományosan a középkori eredetű Tóra örömünnepe, amikor a zsinagógákban a jesivahallgatók a felékesített tóratekerccsel járnak
táncot, mintha csak jegyesükkel táncolnának. A hölgyek cukorral dobálják őket. „Mi tartjuk a Tórát, és a Tóra megtart minket" – éneklik a Szimchat Tora jelentőségét. A zsinagógai
összejöveteleken minden szombaton felolvasnak egy részt Mózes öt könyvéből, és egy év alatt érnek a végére.



Táncoljunk együtt 5771-ben is a Szimchát Tórán!

A Vasvári zsinagógában a gyerekek ünnepe lesz, ők fognak együtt táncolni. Az új Óbudai Zsinagógában a felnőttek számára lesz fergeteges ünnep.
Minden tartózkodás és félénkség feloldódik a Szimchát Torá túláradó táncában. Ilyenkor minden zsidó természetes vágyat érez arra, hogy a karjaiba vehessen egy Tóra-tekercset, és táncra perdüljön vele. Az öröm rejtett forrásai, olyan erők, melyekről tudomásunk sem volt, kerülnek felszínre ez alkalommal.

Ennek a boldogságnak a forrása, egyben a figyelem középpontja természetesen a Tóra, mégis ez alatt az idő alatt a Tórát egyszer sem nyitjuk ki, úgy perdülünk táncra vele, hogy takaró borítja a tekercset. Szimchát Torá idején nem is szokás tanulmányozni a Tórát, inkább ellenkezőleg: mert a Tóra tanulmányozását rendszerint fegyelmezett tanulmányi rend irányítja, Szimchát Torá alkalmával viszont olyan módon közelítjük meg, énekkel és tánccal, hogy annak úgyszólván semmiféle látható kapcsolata nincs az értelemmel.

Értelem és érzelem
A Szimchát Torá alkalmával szokásos ünneplés oka, hogy az értelem nem az egyetlen eszköze az embernek, amellyel kapcsolatba léphet a Tórával. A Tóra egy dimenziója csak az, amit az értelem megragadhat és feldolgozhat, de van másik dimenziója is, és ez határtalan, minden emberi megértésen túl van. A Tóra e korlátlan dimenziója az igazi lényege, mert: „Az Isten és az Ő Tórája egyek.”


A lábnak nincs független akarata, tökéletesen alá van rendelve a fejnek, amely irányítja, engedelmeskedik a kívánságainak kérdés nélkül. Ilyen mély és teljes a mi önkéntes alárendelődésünk a Tórának Szimchát Torá idején, túllépünk önnön személyes, individuális létezésünkön, és a „Tóra lába” leszünk.
Ez az ünneplés megerősíti az Istennel és az Ő Tórájával való kapcsolatot, amit nem korlátoz az intellektus, egész évre, az élet minden területén.

Dobosy Ildikó