Nap mint nap mozgással a gyermekek egészségéért

Minden nyolcadik gyermek súlyproblémával küzd Magyarországon. A már serdülőkorban jelentkező elhízás nem csupán az életminőséget befolyásolja hátrányosan, hanem jelentősen hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához is. Pedig éppen ebben a korban lehetne még hatásosan tenni mindezek ellen - a nap mint nap beiktatott mozgással.

Éppen ebben,  a 10-14 év közötti korosztályban  már azzal jelentősen csökkenne a betegség rizikója, sőt kiegyensúlyozottabbnak és elégedettebbnek is éreznék magukat, ha  a gyermekek „Nap mint nap” mozognának és figyelnének arra, miből, mennyit esznek.  Ebben segít nekik a Nap mint nap program.  

A gyerekek felénél magas a diabétesz kialakulásának esélye
Egyre több serdülőnél alakul ki 2-es típusú cukorbetegség. A gyerekek egyre kevesebbet mozgnak és egyre több cukros és szénhidrátban gazdag ételt, üdítőt fogyasztanak, ennek következtében pedig folyamatosan nő a túlsúlyos serdülők száma, amely  magában hordozza a már fiatal korban kialakuló, 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Egy korábbi hazai, 660 serdülő bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok majdnem felénél - összesen 285 esetben -  magas a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Egy másik, szintén az adott témát kutató felmérés eredménye szerint a megkérdezett 100 gyerekből 37-nél metabolikus szindrómát állapítottak meg az orvosok. Magyarországon minden nyolcadik gyermeknek magasabb a súlya az ideálisnál.



Nap mint nap program – cél a diabétesz-rizikó csökkentése

A "Nap mint nap" programot a MACOSZ diabetológus  szakorvosok, népegészségügyi és testnevelési szakemberek, valamint ismert sportolók bevonásával indította el azzal a céllal, hogy nap mint nap mozgásra ösztönözze a  10-14 év közötti gyermekeket és mérhető eredményt érjen el a serdülőkorúak cukorbetegséghez kötődő rizikó csökkentésében. A kezdeményezés első szakaszában az idei tanév első két hetében az ország négy városának egy-egy általános iskolájában mérték fel egy kiválasztott, ötödikes osztály tanulóinak fizikai állóképességét, valamint táplálkozási és sportolási szokásait. A négy kiválasztott iskola mellett egy sportiskola hasonló korú diákjai is részt vettek a felmérésben, azzal a céllal, hogy pontosan megállapítható legyen, jobbak-e, és ha igen, mennyivel azoknak a serdülőknek az eredményei, akik szinte a hét valamennyi napján mozognak és kiemelten figyelnek táplálkozásukra. 

A gyerekek negyede nem mozog iskolán kívül
A több mint 100 hazai diák bevonásával készült felmérésből számos fontos és érdekes eredmény született. Kiderült például, hogy a lányok 25, a fiúk 23 százaléka egyáltalán nem végez testmozgást az iskolai testnevelés órákon kívül és a többiek között is nagyon kevesen vannak azok, akik nap mint nap mozognak.  A gyermekek harmada hetente több mint négy alkalommal eszik chipset, édességet és sokan azok közül, akik kevesebbet mozognak, több édességet és kalóriadús ételt esznek, mint aktívabb társaik.

Az aktív és egészséges gyerek jókedvűbb és elégedettebb
A négy iskola diákjai között nem volt jelentős különbség a fizikai felmérések eredményében, ugyanakkor a rendszeresen mozgó sportiskolások a felmérés valamennyi feladatában átlagosan 17 százalékkal  jobban teljesítettek, sokkal edzettebbek voltak és minimális volt a kockázatuk a túlsúlyhoz kötődő betegségekre. A felmérés során nemcsak a rizikó tényezőket, hanem az úgynevezett életminőség-indexet is megállapították a szervezők. Ebből kiderült,  hogy az aktívan élő és egészségesen étkező gyerekek sokkal jobban érzik magukat, elégedettebbek teljesítményükkel és önmagukkal. Amíg egy rendszeresen mozgó, egészségesen élő diák indexe 81 százalék volt, addig egy túlsúllyal küzdő, mozgásszegényen élő társáé mindössze 58 százalék. De van olyan, naponta és aktívan sportoló résztvevője  is a programnak, akinél ez a szám kiemelkedően magas, 98 százalék!



Verseny az iskolásoknak: győzd le önmagad

A program alapfilozófiájának megfelelően valamennyi résztvevőnek lehetősége van javítani eredményein. Ennek érdekében az iskolák között olyan versenyt hirdettek, melynek lényege, hogy kinek milyen mértékben sikerül legyőznie - a másik helyett - önmagát.  A "Nap mint Nap" Versenyen annak az iskolának a diákjai nyernek, akik a következő fizikai felmérés idejére legtöbbet javítanak állóképességükön, több egészséges ételt fogyasztanak. A  program honlapján arra kérik a szervezők a 4 résztvevő iskola diákjait, hogy  október 1-31. között nap mint nap mozogjanak és az ezt igazoló fénykép- vagy videófelvételt töltsék fel a honlap csak számukra elérhető részére. Az iskolák és a diákok itt is értékes pontokat gyűjthetnek, mert valamennyi feltöltés beleszámít az iskolák közötti versenybe.  Végül a program lezárásaként egy különleges sporteseményen mérhetik össze tudásukat, erejüket a program résztvevői, akiket a verseny során híres olimpikon sportolók is segítenek majd. 

A szervezők célja, hogy az eredmények értékelése után annak módszertanát országos szinten is elérhetővé tegyék, és arra ösztönözzék az ország minél több iskoláját, hogy aktívan működjenek közre a 10-14 éves korosztály egészségének megőrzéséért.

Képek:
piqs.de: Schoderböck Jürgen - Drei Freunde
piqs.de: ROLFVOLKER - Minibomber