Makány Márta: Esküvő

Ahogy kezünkbe vesszük Makány Márta Esküvő című kötetét, néhány pillanat alatt magunkénak is érezzük az esküvő körüli szervezkedést. Akinek eddig semmi kedve nem volt az esküvőkhöz, annak ezt a könyvet olvasgatva azonnal megjön!

Először csak sóhajtozunk, később ámulatba esünk, hogy így is lehet, majd végül megéhezünk a fantasztikus menü- és tortaválasztéktól.

A könyv tulajdonképpen Makány Márta ruháinak krónikája és egyúttal fejlődéstörténete a kezdetektől napjainkig.

Elmondása szerint mára eljutott odáig, hogy képtelenség kihozni a sodrából és nem ismeri a lehetetlent, ha esküvőről van szó.

Szerinte az esküvő egy hormonális változás, egy lelki állapot, egy észvesztés, egy varázslat, Márta pedig megtanult varázsolni, ma már nincsen számára lehetetlen!

Hogy készül a magyar jegyespár az esküvőre?
Magyarországon a mennyasszonyok egyre inkább szeretik megmutatni magukat, így ma már gyakran előfordul, hogy a legkonzervatívabb ötletből néhány pillanat alatt a legextrémebb elképzelés kerekedik. Márta profi csapata évek óta dolgozik együtt, így természetesen profi forgatókönyvük van mindenféle esküvőhöz, a helyszínválasztástól a ruha megtervezésén át a legkülönlegesebb vacsoramenükig.

A könyvből számtalan ruhát megismerhetünk és aki nem tudna választani, annak Márta ebben is segít, hiszen meggyőződése, hogy mindenkire az egyénisége alapján kell a ruhát terveznie.

Ehhez a véleményhez tartja magát Lengyel József, a mestercukrász is, aki csak azután készíti el próbatortáit, miután hosszasan elbeszélgetett a jegyespárral. Szerinte a hatalmas torta nem esztétikus, inkább a a kisebb, egyszerűbb, különlegesebb, stílusunkhoz passzoló tortát kell választanunk.

Miután kiválasztottuk a megfelelő helyszínt, ruhát és a tortát, következhet a virágcsokor választása. Ebben Viola Violetta lehet segítségünkre, aki körültekintően választja ki a helyszínhez, a ruhához illő és bizony még a mennyasszony magasságát is figyelembe vevő csokrot.

Aki pedig még ekkor is kételkedne, az nyugodtan mondjon IGEN-t, hiszen ez a csapat mindvégig fogja majd a kezét még a nagy napon is.

Néhány kép ízelítőül:








Bakos Krisztina