Milyen a magányos ember otthona?

A magány és az egyedüllét közötti meghatározó különbség, hogy míg a magány általában fájdalmas, addig az egyedüllét a legtöbb esetben tudatosan választott. Azok az emberek, akik egyedül is megtalálják a boldogságukat, harmóniában vannak önmagukkal, nincsen feltétlenül szükségük egy másik ember társaságára. A magányos ember viszont a legtöbb esetben nem érzi jól magát a bőrében - és otthonában sem. Nézzük meg a magyar térrendezés szerint, hogy melyek a magányos ember lakókörnyezetének főbb ismertetőjegyei.

A zárkózott emberek szó szerint elzárkóznak a külvilágtól. Sokszor a látogató a zárt kapukon nem lát be vagy a ház olyan messze van az utcától, illetve be van nőve sűrű növényzettel, hogy azon is elgondolkodunk, hogy egyáltalán lakik–e az adott telken valaki. A csengő sok esetben nem működik, ha egyáltalán van. Olyannal is találkozunk, hogy be kell nyúlni a kapun, ha csengetni szeretnénk. Ez akkor problémás, ha egy házőrző kutya is van, amelyik ugrálva várja, hogy bekaphassa kezünket. Az ilyen kapukon általában névtáblát nem találunk, hiszen a házigazda rejtőzködve él, nem szeretné megmutatni magát a világnak.  Nem éppen csalogató ez a fogadtatás, ezért egyáltalán nem véletlen, hogy nem sűrűn nyitják rá a magányos emberre a kaput.

Ha belépünk a lakásba, lehet, hogy egy állatfarmon találjuk magunkat, mert van kutya, macska, kanári, tengerimalac stb. A háziállatok sokszor pótolják a gazdi számára az emberi kapcsolatokat, már amennyire tudják. Az is lehet, hogy a gazdájukkal alszanak vagy éppen az ülőgarnitúrán saját helyük van.


Ne érezzük magukat kényelmetlenül, ha rendetlenség fogad, mert a legtöbb esetben a tulajdonost ez egyáltalán nem zavarja, mert már megszokta, hogy ez általános jelenség otthonában. Saját lelkének rendezetlensége vetül ki a tárgyi környezetre. Nem vár vendégeket, ezt abból is láthatjuk, hogy nincsenek ülőhelyek, vagy ha vannak, akkor is teli vannak pakolva mindenféle dologgal. A magányos ember sok esetben nem veszi észre, hogy minden teret kitölt ő maga és ezért nincs hely az otthonában más számára.  A teret telizsúfolja tárgyakkal, emlékekkel a múltból. Elhunyt hozzátartozókról, távol élő családtagokról készült fényképek jellemzőek az ilyen otthonokban.

Ha álló órákkal is találkozunk, akkor az utalhat arra, hogy az illető nem tud túllépni a múlton és a jelenben élni. Azon az életterületen, ahol az óra áll, számára valószínűleg megállt a változás, fejlődés.

A magányos ember otthonában ritkán van csend, általában mindig szól a rádió vagy a televízió. A telefon és az internet sokszor központi helyre kerül és ezen keresztül tartja a kapcsolatot más emberekkel.

Azoknak az embereknek, akik már évek óta egyedül élnek, előbb-utóbb megszokják azt a fajta szabadságot, ami abból adódik, hogy nem kell senkihez alkalmazkodni. A berögzött szokások rabjaivá válhatnak és ez abból látszik, hogy otthonukban nincs jelen a változás. Nincsenek új tárgyak, berendezési tárgyak, nem rendezi át a meglévő bútorokat. Az is elképzelhető, hogy sok beépített szekrény van, ami szintén utalhat a rugalmatlan hozzáállásra.


Amikor egy nő él egyedül magányosan, akkor kénytelen bizonyos mértékben a férfi szerepében is megfelelni. Határozottságot, tartást sugall, ha szúrós, hegyes növényeket tesz be otthonába, ezzel is erősítve a férfi energiákat.

A magányos emberek otthonában általában jelen vannak a tükrök, amelyek más dimenziókba vihetnek el. A téli tájképek, kopár hegycsúcsokat ábrázoló festmények is jellemzőek ezekben a lakásokban, házakban.

Az ilyen otthonok sok esetben külvárosi, külterületi részeken vannak, még az is lehet, hogy egy zsákutca végén találhatóak. A tájolásuk általában északi, az is gyakran előfordul, hogy a déli és a keleti oldal teljesen zárt.

A magányos embereknek sem szabad elkeseredni, mert a magyar térrendezés elveinek alkalmazásával, egy-egy apró változtatással is megváltoztatható ez a helyzet, és az örömteli egyedüllét vagy a társasági élet válthatja fel ezt a kínzó állapotot.

Beszélgetés a szerzővel az életkornak megfelelő térrendezésről >>

Amennyiben többet szeretnél tudni a magyar térrendezésről, gyere el a 2011. márciusában induló alaptanfolyamra! Kérésedre tájékoztatót küldünk, kattints ide >>

Németné Wéber Gabriella
Magyar Térrendezés szakértő