Jobban döntünk, ha feszít a hólyag

Holland tudósok szerint megalapozottabb döntéseket hozunk vásárláskor, ha teli van a húgyhólyagunk. Szerintük célszerű lehet shoppingolás vagy tőzsdézés előtt nagy adag vizet benyakalni.

A Twente egyetem pszichológusai szerint a feszülő hólyag közvetett hatásaként jobban figyelünk és jobban meggondoljuk mit teszünk, kevésbé vagyunk hajlamosak hirtelen felindulásból drágán megvenni valamit, amire valójában nincs szükségünk.

A Psychological Science című folyóiratban publikált tanulmányukban a holland kutatók azt állítják, hogy az agynak a hólyagot felügyelő része ott található, ahol a vágyakat és a jutalmazást ellenőrző központ. Dr Mirjam Tuk kutatásvezető szerint az agy kontroll jelzései nem célirányosak, ha valamiért, például a feszülő hólyag miatt az agy elkezd jobban ellenőrizni, akkor az minden tevékenységre kihat.

Az agynak azt a központját, amely kiváltja a rövid távú vágyak fokozott ellenőrzését, nem csak a feszülő hólyag késztetheti fokozott tevékenységre.

A kutatás során önkéntesekkel öt pohár vizet itattak meg, míg a kontroll csoporttal csak belekóstolhattak a vízbe. 40 perc múlva (ennyi idő kell a víznek, hogy a hólyagba kerüljön) tesztvásárlásokat csináltak velük. Dönteniük kellett a gyors, de kis előny, illetve a türelmet igénylő, de nagyobb jutalom között. A teli hólyagos önkéntesek jobban ellen tudtak állni a gyors előny csábításának.

Dr Mirjam Tuk felvetette, hogy az áruházaknak több mosdót kellene üzemeltetniük, ha azt akarják, hogy a megkönnyebbült vásárlók jobban rácuppanjanak a drága rucikra vagy a nagyképernyős plamatévékre.