Fluor Tomi örül, hogy feldolgozták a számát

Fluor Tomi új száma, a Mizu igen nagy tömegeket mozgatott meg, ráadásul egy eddig szinte ismeretlen zenekar, a Kesh is feldolgozta a slágert, ennek ellenére nem akarnak közös fellépést a sráccal.

Fluor Tomi anno még Éder Krisztián, azaz SP oldalán tűnt fel, ám a közelmúltban megjelent legújabb száma, a Mizu című sláger igen nagy tömeget mozgatott meg. Nem csak a tinik körében, de már a hazai alternatív zenészek között is hódít a dal. A napokban ugyanis az egyik legnagyobb közösségi oldalon terjedni kezdett a Mizu című szám a Kesh zenekar előadásában, amit ugyan csak három napja töltöttek föl, mégis 34 ezer felé tendál a letöltők száma. Persze az eredeti dal 3,5 millió letöltéséhez képest ez még nem olyan nagy szám, a zenekar mégis odafigyelést vívott ki magának.


A feldolgozást természetesen Fluor is megnézte és meghallgatta már és saját bevallása szerint nagyon bejön neki ez a szitu. "Már gratuláltam nekik, mert szerintem tök jó lett a feldolgozás. Nagyon remélem, hogy ezzel végre itthon is elindulhat egy olyan vonal, ami külföldön már régóta képviselteti magát. Hiszen rengeteg olyan remake-et hallottam már én is, ami elektronikus zenét dolgozott föl és valami teljesen más műfaj lett belőle" – újságolta Fluor a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy a zenekart és őt is invitálták már egy tévéműsorba közös interjúra, de úgy tűnik ez nem fog megvalósulni.

Folytatás a napiaszonline.hu-n.