Rékasi Károly már rég felállította a sorrendet

A Barátok Közt Barta Zsoltja pontosan tudja, hogy mik a legfontosabbak neki az életben. Az első helyen a körülötte lévő szerettei foglalnak helyet, csak utána jöhet minden más.

Rékasi Károllyal egy rendhagyó anyák napi versmaratonon beszélgettünk május 1-én az Orczy Kalandparkban. A Barátok Közt sztárja szívszorító vallomást tett versek formájában a közönségnek édesanyja szeretetéről, a színpad mellett pedig ugyanerről beszélt az internetes sztártévé riportjában, csak egy kicsit másképp.

"Van egy szakmai része az életünknek, meg van az emberi része. Én már vagyok annyira öreg, hogy ebben pontosan felállítottam a sorrendet: az elsők azok az emberek, akiket én választottam társamul magamnak, rajtuk kívül minden és mindenki csak utána következhet! Ez nem jelenti azt, hogy ne csinálnám teljes odaadással és elánnal a munkámat, de az nagyon fontos, hogy kik azok az emberek, akik körülvesznek téged" - meséli a tabutv.hu videójában Rékasi Károly, aki a május elsejei megható ünneplést délután édesanyjával folytatta.

"Ezen a napon Enci éppen kinn van az édesanyjánál Floridában, úgyhogy én és a gyerekek a rendezvény után most az én édesanyámhoz trappolunk majd Jászberénybe. A kocsi már tele van virággal, a kocsi már itt áll, úgyhogy nagyon szaladunk, hogy megölelhessük őt!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában a Barátok Közt Barta Zsoltja, aki persze nem csak ezen a napon fejezi ki szeretetét a szülei felé.

A sztártévé riportere azt is kiderítette, hogy nem csak a színész, hanem a gyerkőcei is meglepetéssel készültek a nagymamájuknak. "Az én fiam ötösért tanulja meg a verset az iskolában, de ma ő is meglepi édesanyámat!" - mondja és utána egyből rohan is fel a színpadra Rékasi Károly, aki vasárnap Csonka Andrással, Kálid Artúrral, és Koós Rékával együtt köszöntötte az édesanyákat.