Ismét drámai a helyzet Fukusimában

A pesszimista jóslatok a jelek szerint beigazolódnak: a japán atomerőműben valószínűleg két újabb reaktorban is teljes olvadás történt, vagyis a helyzet sokkal rosszabb annál, ahogy eddig kommunikálták. Korábban azt feltételezték, hogy ezekben a reaktorokban a fűtőanyag-károsodás aránya 30-35 százalékos volt.

Az erőművet üzemeltető Tepco cég ma elismerte azt, hogy az erőmű három reaktorában teljes olvadás történt. Az első reaktor leolvadását két hete jelentették be, azt követően, hogy a légcserélő berendezéseket helyeztek el reaktorházban, amelyek részlegesen megtisztították a levegőt a sugárzó részecskéktől. A szakértők ezután már bemehettek a létesítménybe, hogy mérőműszereket helyezzenek el. Most a kettes és hármas reaktorról hangzott el a bejelentés. Az erőműben összesen hat reaktor van.


Az egyes reaktorban öt méterrel alacsonyabb a vízszint a kelleténél. Ez azt jelenti, hogy az izzó, négy méter hosszúságú fűtőrudakat nem borította víz, és ezért azok nyilvánvalóan megolvadtak. A reaktor aljában ugyanakkor van víz, amely a szakértők szerint hűti a megolvadt tömeget. Hasonló a helyzet a két másik reaktorban is, amelyekről most adtak ki közleményt.

Japán szakértők szerint a mért hőmérsékletből és nyomásból ítélve a robbanás veszélye a reaktorban rendkívül csekély. A Tepco óránként 8 tonna vizet szivattyúzott a reaktor fala és a külső acélborítás közti térbe. Ezáltal amolyan "vízszarkofág" jön létre, s hatékonyan hűthető vele a megolvadt reaktormag.

Forrás: vilagtudomany.hu